Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: A csoda szerepe az egyházi boldoggá- és szentté avatási eljárás fejlődésének történetében
A csoda szerepe az egyházi boldoggá- és szentté avatási eljárás... SZUROMI SZABOLCS ANZELM (vö. Cann. 1999—2141). Ezen belül a Can. 2050-ben és a Cann. 2116—2123-ban tárgyal a csodákról (miracula). A Can. 2050, utalva a Cann. 2019-2020-ra, a számos tanú - ami ebben az esetben legalább négy tanút jelent41 - által alátámasztott szentség hírének (fama sanctitatis), a vértanúság tényének, ill. a bekövetkezett csodáknak az alapos vizsgálatát íija elő. Megjegyzendő, hogy a vértanúság alapján történő eljáráshoz kifejezetten szemtanúkat (testes de visu) említ. A CIC (1917) Cann. 2116—2123 a vizsgált személyhez kötődő csodák egyenként történő analízisét és annak alapján való megítélését írja elő. Az eljárás első szakaszát (vö. processus informativus) az illetékes ordinárius — megyéspüspök, vagy vele egyenlő elbírálásba eső személy - indítja el, amelyben meg kell, hogy történjen minden lehetséges bizonyíték összegyűjtése, beleértve a csodákat, valamint azok részleteit és körülményeit.42 Ennek lezárt eredményét szükséges teljes egészében - a hozzákapcsolódó minden dokumentációval együtt — felterjeszteni a Sacra Congregatio Rituum részére, az eljárás második fázisának elvégzése céljából.43 Az illetékes kongregáció még a CIC (1917) hatálya alatt megváltozott, amikor Boldog VI. Pál pápa (1963-1978) 1969. május 8-án kiadott apostoli konstitúciójával a szentté avatási eljárásokat leválasztotta a nevezett di- kasztériumról, és az újonnan felállított Sacra Congregatio de Causis Sanctorumr^ bízta.44 Az Apostoli Szentszék eljárása a per érvényességének felülvizsgálatára terjed ki, amely mind az alaki, mint a tartalmi kritériumokat és tényeket magában foglalja. Ebben a szakaszban — főszabály szerint — elengedhetetlen a csodák vizsgálata. A mártírokra vonatkozó eljárás kivételével45 a CIC (1917) Can. 2116 § 1 nélkülözhetetlen tartja azon csodák áttekintését, amelyek az elhunyt személy saját cselekedetei vagy közbenjárása folytán életében, vagy halála után történtek. A szükséges csodák száma — a CIC (1917) Can. 2117 taxatív leírása alapján — a tanúk ismeretének eredetétől függ. Ha az eljárás első fázisában — vö. processus informativus - és a második fázisában - vö. processus apostolicus - a fentebb jelzett megkívánt számban lévő szemtanúk részt tudnak venni, akkor kettő; ha a második fázisban csak közvetett (ex auditu) ismerettel rendelkeznek a tanúk, úgy három; ha pedig mindkét fázisban csak a hallomásból származó, közvetett tanúk kutathatók fel, úgy négy tanú szükséges, az okirati és egyéb hiteles feljegyzéseken túl. Ki kell azonban hangsúlyoznunk, hogy már a per első fázisában - a korábbi jogforrások előírásaira tekintettel - lehetőség van a római pápától való felmentés kérésre, amennyiben a fama sanctitatis fenn áll, de nincs, vagy nehezen bizonyítható a szoros értelemben vett csodák léte. Ez az elv követi XIV. Benedek pápa 1744. augusztus 29-én kelt Inter conspicuos kezdetű konstitú- ciójának rendelkezéseit,46 valamint a Sacra Congregatio Rituum korábbi belső előírásait. A csodák alapos vizsgálatához és bizonyításához a Sacra Congregatio de Causis Sanctorum két szakértőt hallgat meg.47 Amennyiben a csoda valamilyen betegségből történő 4 4’ CIC (1917) Can. 2057. 42 CIC (1917) Can. 2050 §§ 1-3. 11 Kcszictcsen vö. BánkJ., Kánoni jog, 11. Budapest 1963. 638—640, 642—645. 44 Paulus VI, Const. Ap. Sacra Rituum Congregatio (8 mai. 1969): AAS 61 (1969) 297—305; vö. Del Ke, N., La Curta Romana. Lineamenti storico-giuridico, Koma 1970.' STICKLER, A., Le riforme della Curia nella storia della Chiesa, in La (hirta Romana nella Cost. Ap. ’’Pastor Bonus” (Studi Giuridici XXI; ed. Bonnet, P. A. — Gullo, C.), Cittá del Vaticano 1990, 1—15. 45 Vö. Cristiano, C., II martire, ideale del santo, in Santitá Cnstiana. Dono di Dio e impegno dell’uomo (a cura di An- cilli, E.), Koma 1980, 135-159. 46 Benedictus XIV, Const. Inter conspicuos (29 aug. 1744): Codicis iuris canonici fontes I (ed. Gasparri, P. — Sercdi, I.), 834-838. 47 CIC (1917) Can. 2118 §. 1. 97
