Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: A csoda szerepe az egyházi boldoggá- és szentté avatási eljárás fejlődésének történetében
A csoda szerepe az egyházi boldoggá- és szentté avatási eljárás... SZUROMI SZABOLCS ANZELM a két egyházatya írásaitól.6 Aquinói Szt. Tamás De potentia című művében a szentek által véghezvitt csodák kapcsán megállapítja, hogy azok a szent közbenjárására, az Istennel történő kiemelkedő együttműködés révén megvalósuló, tényekkel bizonyítható és alátámasztható tettek, változások, jelenségek.7 Megjegyzendő, hogy más tartalmi meghatározás alá esnek az ún. kisebb csodák (minora miracula), amelyek valójában a hitét gyakorló ember számára bekövetkező jelek (signum). Ez utóbbi esetekben nem az eseménynek a természet rendjét fölülmúló volta jelenti a csodát, hanem a hívő megnyilvánulás és az ahhoz kapcsolódó egyedi következmény.8 2. A KORAI SZÁZADOK A keresztényüldözések befejeződésével a mártírhalál mellett a hit hősies megvallásának és az aszkézis gyakorlóinak tisztelete került előtérbe. Az első nem vértanúhalált szenvedett személy, akinek kultusza Európában elterjedt, Tours-i Szent Márton püspök volt.9 A IV-V. századra a „szentség” fogalma már az egyház tanítása melletti kitartást, az aszke- tikus életet és az Isten közeli imádságot jelentette (ennek nyomán kezdték el magát a szerzetesi életet a szentségre vezető útnak, a szerzeteseket pedig, mint Isten közelében élőket, szent életet élőkként értelmezni). A II. századtól kezdve több szerző is gyakran beszámol a szentek kultuszáról, mint Antiochiai Szt. Ignác, Szt. Cypriánusz, Taumatur- gosz Szt. Gergely, Nazianzoszi Szt. Gergely, Szent Ambrus stb. A szentek tiszteletét elsődlegesen a személy élete, azaz a krisztusi tanítás hűséges követéséről való hír indítja el (fama sanctitatis). Az ennek nyomán kialakuló tisztelet, illetve az elhunyt közbenjárására megnyilvánuló csodák következtében megkeresik a szent földi maradványait (inventio), kiemelik a tetemet (elevatio), átviszik az „egyház” - a VI. századtól egyházmegye - egyik jelentősebb templomába (általában a székesegyházba), ahol a hívek zavartalanul imádkozhatnak közbenjárásáért (translatio), majd a végső nyughelyére helyezik (depositio) w Az első négy évszázad mártíijainak aktái, ill. szenvedéstörténeteinek elbeszélései mindig nagy hangsúlyt helyeznek az egyes szentekhez kötődő — elsődlegesen mártírhalála körülményei közé tartozó — csodák leírására.11 Kiemelkedő példa erre Szt. Polikárp vértanúsága (155/156), amikor a máglyán a tűz nem égeti meg a testét, sőt, amikor ki- végzői átszúrják, a kiömlő vér eloltja a tüzet.12 A vértanúságot övező csodás esetről számol be Fructuosus püspök és két diakónustársa — Augurus és Eulogus — aktája, akiket Tarragonában végeztek ki, 259-ben. A leírás szerint, a máglyahalálra ítélt három keresztény, mindenki szeme láttára, megkoszorúzva — a vértanúság jelképe — emelkedett fel a Mennybe.13 Apphianosz — akinek kivégzése 306 körül történhetett14 - palesztinai vérRészletesen vö. Michel, A., Miracle, 1834—1835. HöDL, L., Die Sentenzen des Petrus Lombardus in der Diskussion seiner Schule, in Medieval Commentaries on the Sentences of Peter Lombard 1 (ed. Evans, G. R.), Leiden—Boston—Köln 2002, 25—40. 7 Vö. Michel, A., Miracle, 1834. 8 Michel, A., Miracle, 1857-1858. v Vö. Van Den Bosch, J., Capa, basilica, monasterium et le culte de Samt Martin de Tours, Nijmegen 1959. Életéről pl. Barnes, T. D., the Military Career of Martin of Tours, in Analecta Bollandiana 114 (1996), 25—32. " New Catholic Uncyclopedia III, 55—59. ' Vö. pl. VanyÓ, L., Vértanúakták és szenvedéstörténetek (Ókeresztény írók VII), Budapest 1984. 2 Vanyó, L., Vértanúakták és szenvedéstörténetek, 51. 5 Uo. 161. 2 Uo. 414. 93
