Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: Megfontolások a szólás szabadsága alapvető jogáról / 1. - Egy fontos lelkipásztori feladat: megtanítani a népeket a kulturált párbeszéd művészetére
Megfontolások a szólás szabadsága alapvető jogáról -1. KUMINETZ GÉZA egymástól (csak együttes védelmük és előmozdításuk jár az emberi személyiség valódi fejlődésével).15 Ma a jogtudomány az emberi jogok három generációjáról beszél.16 Keletkezéstörténetüket tekintve mindig az emberi személy valamely elhanyagolt alapértékének megfogalmazása és védelme hívta létre deklarálásukat, kodifikálásukat. így az első generációs jogokat alapvetően szabadságjogoknak nevezzük, s az emberi élettér biztosítását voltak hivatottak garantálni főleg a hatáskörét túllépő államhatalommal szemben.17 Ide tartoznak az élethez, a szabadsághoz (személyi és politikai) és a tulajdonhoz való jogok. A második generációs jogokat a gazdasági, szociális és kulturális jogok vindikálásának nevezhetjük, melyek épp az elmaradt állami szerepvállalás nyomán kerültek előtérbe. A szabad verse- nyes kapitalizmus, midőn biztosította ugyan a szabadságot, ám nem törődött a polgárok életminőségével,18 a társadalmi igazságosságot végzetesen eltorzította, hatalmas társadalmi egyenlőtlenségeket okozva, nyomában az erősödő osztályharccal és forradalmakkal. Míg az előbbi időben túl erős volt az állam, úgy a későbbiekben túlságosan meggyengült. E jogok közé soroljuk: a) a gazdasági jogokat: munkához való jog, megfelelő munkakörülményekhez való jog, pihenéshez való jog, a szakszervezetek alakításának joga, a sztrájkjog, a kényszermunka tilalmát, b) a szociális jogokat: a társadalombiztosításhoz valójog, az egészségügyi ellátáshoz való jog, a lakhatáshoz való jog, a megélhetéshez való jog, az anyák, gyermekek és idősek különös védelmének joga. c) a kulturális jogokhoz soroljuk: oktatáshoz való jog, művelődéshez való jog, a tudomány, az oktatás és a művészetek szabadságának jogát. Megjegyezzük, hogy míg az első generációs jogok többsége az egyén szabadságát állítja szembe az állammal (az állam mit nem tehet meg, de nem emelte ki, hogy az államnak mit kell mindenképp tennie), addig a második generációs jogok ezt a hiányt próbálják pótolni, s meghatározzák az államcélokat, vagyis azt, hogy az államoknak (és minden termelési tényezőnek) mit kell tenniük az emberi életfeltételek biztosítása és az emberi jólét előmozdítása végett. Mivel sok és különböző fejlettségű, berendezkedésű állam alkotja a népek családját, s ezekben eltérő módon érvényesülnek az első és második generációs emberi jogok, ezért ismét valami új hiányt észlelt a kutató elme: megjelent a globális probléma: a fejlett, a fejlődés alatt álló és az elmaradott országok közti feszültségek. Ugyanis a problémát a hatalmak tulajdonképpen exportálták, más népeket igáztak le, míg a saját népüknek igyekeztek — a békesség kedvéért — egyfajta magasabb életszínvonalat biztosítani. Az egyes államoknak is össze kell tehát hangolniuk a tevékenységüket, mivel egyik fejlődhet a másik kárára, egyik állam elnyomhatja (akár kifejezett, vagy hallgatólagos szándéka ellenére is) a másikat, vagyis az egyes államok egyenlő méltósága és szuverenitásukhoz való jogát is immár tiszteletben kell tartani. Három nagy csoportja van az itt megfogalmazott — harmadik generációs —jogoknak: a) a fejlődő világ nemzeti erőinek követelései és a hatalom globális újraelosztásának igényét megjelenítőjogok: a népek jog a politikai, gazdasági, szociális és kulturális önrendelkezéshez, a népek joga a gazdasági és szociális fejlődéshez, a népek joga az emberiség közös örök'5 Vö. Buonomo, V., La Chiesa promotrice della cultura dei diritti umani, in Seminarium 46/3 (2006), 576—577. 16 Fejtegetéseink főleg limberi jogok (szerk. Halmai, G. - Tóth, G. A.), Budapest 2003, 81—90. támaszkodnak. 17 Ma már látjuk az államok meggyengítését, tehát úgy kell pontosítanunk a fenti megfogalmazást, hogy minden olyan társadalmi tényezőt, tehát nemcsak az államot, amely de facto és tartósan akadályozni tudja a szabadságjogok kellő érvényesülését. '".Vő. Horváth, A., Uigentumsrecht nach dem hl. Thomas von Aquin, Graz 1929, 211—240. 53
