Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Dolhai Lajos: Gál Ferenc szentségtana
Gál Ferenc szentségtana DOLHAI LAJOS A szentségtan a régebbi dogmatikákban a krisztológiai rész után következett,15 vagy pedig kegyelemtani összefüggésben tárgyalták.16 A legújabb kézikönyvekben legtöbbször az ekkléziológia után található.17 Logikusnak tűnik, hogy a knsztológia és a kegyelemtan után beszélünk a szentségekről, mint a Krisztus által alapított kegyelmi eszközökről, de az is, hogy a dogmatikus egyháztan után, úgy tárgyaljuk a szentségeket, mint az egyház életjeleit vagy mint az egyház megszentelő tevékenységeinek fontos elemeit. Karl Rahner szerint az általános szentségtan a dogmatikus ekkléziológia szerves része: „A szentségek pedig nem mások, mint az egyháznak mint ősszentségnek önmegvalósító kiteljesedései. Általuk közli magát az egyház konkrét formában az egyes emberek számára, azok egyéni léthelyzetének megfelelően; így konkretizálódik az egyház lényege, mint Istennek a világ számára való önközlése és jelenléte eszkatológikus, történeti és szociális dimenziókban.”18 A Mysterium Salutis szentségtani jellegű kötetének címe19 szerint abból kell kiindulnunk, hogy az üdvtörténet, illetve a krisztusi iidvesemény az egyház közösségében folytatódik, és ebben fontos szerepe van a szentségeknek. Ezt a meglátást teszi magáévá Gál Ferenc, és a kegyelemtan után a dogmatikus ekk- léziológiába beépítve tárgyalja a szentségeket Az Egyház a kegyelmi rend közvetítője címmel. Szerinte abból kell kiindulnunk, hogy a kinyilatkoztatás az egyházat Krisztus misztikus testének mondja. Ez annyit jelent, hogy Krisztust hordozza és teszi jelenvalóvá a történelemben. Ez a misztikus Krisztus minden kegyelem hordozója, sőt az üdvösség intézménye. „Az egyház küldetése pedig az, hogy az ember üdvösségét szentségileg jelképezze és közvetítse.”20 A zsinat nyomán tanítja az egyház szentségi jellegét, de azt is hangsúlyozza, hogy az egyházat csak Knsztustól, az ősszentségtől (Ursakrament) való függésben és analóg értelemben nevezhetjük szentségnek (Grundsakrament). Az egyház nem egy önálló független szakramentális valóság, teljesen Krisztustól függ, neki köszönheti létét és kegyelemközvetítő szerepét. A dogmatikus szentségtannak kritikai funkciója is van: figyelmezteti az egyházjogot és a jogi szemléletű gyakorlati teológiát a szentségi élet misztérium jellegére. Azután arra is, hogy az egyház élete nem korlátozódik a szentségek kiszolgáltatására; a keresztény életnek több forrása is van, hiszen az Isten kegyelmi önközlése nem korlátozódik a szentségekre.21 Olyan szentségtan ez, amelyben már nem találjuk meg a hagyományos felosztást: általános szentségtan és részleges szentségtan. Gál Ferenc elfogadja Raphael Schulte érvelését, aki szerint22 a hagyományos „de sacramentis in genere” és a „de sacramentis in specie” részekre való felosztás sem helyes, még a sorrendet illetően sem. Ez a tárgyalási mód túlságosan a prion szerkezetű, mivel ebben az egyes szentségek elemeinek összevetésével állapították meg azokat a feltételeket, amelyek minden szentségre jellemzőek. Az általános szentségtan megalkotta a szentségek „előzetes” fogalmát, amelyet sematikusan alkalmazott az egyes szentségek tárgyalásánál. Karl Rahner szennt „hagyományos szentségtanunk nyomorúsága éppen abból fakad, hogy7 — létezésük bizonyítékait és sajátságuk 15 Vö. Aquinói Tamás, S.tli lllq. 60kk. 16 Vö. Trienti Zsinat, 1547. DH 1600. ” Vö. A dogmatika kézikönyve 2 (szerk. Schneider, Th.), Vigilia, Budapest 1997. LThK IX, 313. 19 Vö. 4/2. kötet: Das Heilgeschehen in der Gemeinde. 211 Gál, F., Dogmatika II, 120. 21 Vö. Aquinói Tamás, „Deus virtutem suam non alligavit sacramentis quin possit sine sacramentis effectum sacramentorum conferre” (S.th. III q. 64a.7c). 22 Schulte, K., Zurproblematik einer alig. S.Theologie heute, in MS IV/2, 49-55. 29
