Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: A Római Szent Egyház bíborosai és a rájuk vonatkozó egyházfegyelem kikristályosodása
A Római Szent Egyház bíborosai és a rájuk vonatkozó egyházfegyelem... SZUROMI SZABOLCS ANZELM kájukkal nyújtott folyamatos segítséget szükséges említenünk, amihez a későbbiekben - státuszuk kiemelkedő voltára építve - hozzákapcsolódott a pápa személyének megválasztásában való közreműködés és annak letisztulása.8 Megfigyelhető, hogy a bíborosok különböző területeken, egy-egy esetre hozott pápai rendelkezés nyomán, megnyilvánuló egyedi és konkrét jogkörén túl, a Corpus imis canonici mindössze a Liber Sexüu-ban (1298) rendelkezik, egy kánon erejéig, a bíborosok méltóságáról, személyéről és feladatukról (VI 1.6.17). Ezen túl, a 13—14., majd jellemzően a 16. századból származó jogforrások részletezik bíborosoknak az egész Egyház működését, különösen a pápa melletti kötelességeik és jogaik teljesítését. A Liber Sextus III. Miklós pápának (1277-1280) az 1278. július 18-án kelt terjedelmes konstitúcióját tartalmazza.9 Ebben a pápa nemcsak a biblikus források és az egyház tradíciója alapján összegzi Szt. Péter utódának sajátos hivatalát és feladatkörének tartalmát, hanem részletesen kifejti a Szent Római Egyház bíborosainak (Sacrosanctae Romanae Ecclesiae cardinales) egyedi szerepét a római pápa hivatalának gyakorlásában való támogatására és segítségére vonatkozóan. Ennek legegyszerűbb formájaként a bíborosoknak arra a jogára utal, hogy szabadon felkereshetik a pápát, az Egyház ügyeiben történő tanácsadás céljából. Ebben a jogukban még a világi hatalom gyakorlóinak ellentétes — akár fizikai erőszak útján megvalósítani szándékozott - lépése sem jogosult meggátolni őket. Az ilyen szekuláris intervenciókkal szemben a bíborosok immunitást élveznek. Ehhez hasonlóan a pápa is szabadon bármikor kikérheti a bíborosok véleményét, valamint segítségét egyházkormányzati hatalmának érvényesítése területén. A dokumentum rendezi a bíborosok kiválasztását és a feladatuk ellátásához megkívánt tulajdonságokat. A régi római szenátus tagjaihoz hasonlítva fejti ki III. Miklós, hogy méltóságban a pápa után mindenki előtt állnak, mivel magát a római pápát, Rómát - minden egyház édesanyját — képviselik. Róma ezt a tekintélyét a tanítás és a fegyelem terén bárhol és bármikor szabadon érvényesítheti, nemcsak a pápa személyén, vagy az általa összehívott zsinaton keresztül, hanem az ezzel megbízott bíborosok által is, és nincs olyan privilégium, amely ezt a joghatóságot korlátozná. Ebből a rövid összegzésből is kitűnik, hogy ugyan a dokumentum a 13. század végéről származik, azonban határozottan erős súllyal biztosítja a bíborosok egyéni és kollégiumban megnyilvánuló jogkörét. II. A BÍBOROSOK KOLLÉGIUMA ÉS KOMPETENCIAKÖRÜK FEJLŐDÉSE A 14. SZÁZADIG A bíborosok kreálása a diakónus és presbyter bíborosok esetében a pápa személyes szabad intézkedése volt. A püspök bíborosokat ellenben kezdetben a nép választotta a presbyte- rek közül, amely választást a pápa volt jogosult megerősíteni, valamint az így kiválasztott presbytereket püspökké szentelni. A három osztályra vonatkozó jog III. Sándor pápa (1159—1181) intézkedése nyomán egységesedett, aki 1165-ben mindhárom osztály tekintetében egyedül a pápa szabad döntéséhez kötötte a bíborosi kreálás folyamatát, beleértve a kúrián kívüli bíborosok kinevezési jogát is.1" * * Vermeersch, A. — Creusen, I., Epitome iuris canonici cum commentariis ad scholas et ad usum privatum, I. Parisiis— Brugis 1963." 325. 9 Friedberg II. 957—959; vö. Potthast, A. (ed.), Regesta Pontificum Romanorum inde ab a. post Christum natum MCXCVIU ad a. MCCCIV, II. Berlin 1875 (repr. Graz 1957) n. 21362. 10 Kurtscheid, B., Historia iuris canonici, 251. 199
