Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Biemer, Günter: Newman hagyományteológiájának "alanyi" szempontjáról
GÜNTER BIEMER Newman hagyományteológiájának „alanyi” szempontjáról A hagyomány e két ágát összevetve, Newman az utóbbit a „csontvázat borító eleven húshoz” hasonlítja.49 Míg az „apostoli hagyomány steril, és megérdemli a ráhagyatkozó hitünket [...], a profetikus hagyomány szerves valóság, amely egyes részleteiben megszűrendő”. Newman azonban amellett érvel, hogy ez is kiérdemli „a legnagyobb csodálatunkat” és „tiszteletünket”, amennyiben az egyház életéhez tartozik.50 Newman egyháztana tehát a klasszikus via media irányvételébe sorolható be. A szerző így foglalt állást a római katolicizmussal való összehasonlítás kontextusában, a Prophetical Office (Prófétai Hivatal) című, prófétai hivatalt elemző, második előadásában: „A nnénk archaizál, azonban az övék a jelenben létező egyház”.51 2 Teljesen nyilvánvaló azonban, ahogy7 Allen is észreveszi, hogy „a prófétai hivatal fogalmában benne vannak [...], el vannak vetve a fejlődés magvai”.32 Newman szerint a régi hitcikkelyek új „szavakká” állnak össze, amely fejlődés ugyanazon „nagy7 és szent tanítás felé mutat, különböző módokon közelítve meg és fejtve ki azt”.53 Ebben az értelemben „tekinthetjük azonos tartalmúnak a Nikaiai és az Apostoli Hitvallást” ,54 55 Louis Allen és Jan Hendrik Walgrave a tanfejlődés gondolatának korai nyomait mutatták ki Newman ariánusokról szóló és a „prófétai hivatal” témájáról írt műveiben.53 Nicholas Lash pedig összefüggést mutatott ki aközött, ahogy Newman az An Essay in Aid of a Grammar of Assent (A hívő elfogadás szabálytanáról) című művében az „ontikus” dimenziót hangsúlyozza, illetve ahogy a prófétai hagyományról ír, miközben a „fogal- miság” funkcióit szorosabban a püspöki hagyományhoz köti. 3. A HAGYOMÁNY MINT FEJLŐDÉS? Amikor Newman 1846-ban azt írta, hogy „azt hiszem, én vagyok az első teológus, aki az egyház fő ismertetőjegyeként az életteliséget jelölte meg”,56 a tanfejlődési elméletére utalt, és feltételezte a hagyomány (pl. prófétai) elevenségének és a fogalmi azonosság (pl. anglikán) hagyományfelfogásának a dialektikus integrálhatóságát. Ez a dialektikus értelmezés bennfoglaltatik Newman fejlődésfogalmában. 1843. február 2-án Newman aktuális egyetemi sorozatának utolsó homíliája az On the Theory of Developments in Religious Doctrine (A vallási tanítások fejlődésének elméletéről) címmel hangzott el. Ugyanabban az évben ezt írta — az akkor még szintén anglikán - Henry7 E. Manningnek:37 „A fejlődésről szóló prédikáció évekig téma volt. Úgy vélem, hogy ez a szemlélet elengedhetetlen az Athanaszioszi Hitvallás igazolásához.”58 A newmani hagyományelmélet idáig érintett elemeit csaknem hiánytalanul felfedezhetjük ebben az egyetlen prédikációban. A szövegben kibontakozik az isteni kinyilatkoztatás szentségi struktúrája: „Mária pedig megőrizte szavaikat, és szívében el-elgondolkodott rajtuk” (Lk 2,19). Megtalálhatjuk a szövegben azt az analógiát is, amelyet Newman a ki49 Ibid. 95. 50 Ibid. 95 f. 51 Via Media, I, 70; vő. lábjegyzet. S2John Henry Newman and the Abbé Jager, 14. 53 Via Media, I, 226. 54 Ibid. 227. 55 Walgrave, J. H., Newman. Le développement du dogme, Casterman, Tournai—Paris, 1957, 53—56. 56 Letters and Diaries of Cardinal Newman, XI, 101. 57 1843. október 25. 58 Correspondence of John Henry Newman with John Keble and Others, Birmingham Oratory, London, 1917, 227. 8
