Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Puskás Attila: Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában
PUSKÁS ATTILA Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában A Fiú sem másként birtokolja az ajándékba kapott istenséget, mint az Atyától jövő mindenhatóság és hatalom nélküliség egységének a módján. A fiúi elfogadás egyszerre jelenti az egylényegű istenség ajándékára mondott örök hálát, eucharisztiát és a maradéktalan ön-odaadottságot. A világ teremtésének „helye”, lehetőségi feltétele és isteni ősmintája így a Fiú Atyától való örök születésében, az Atya és a Fiú különbségének tételezésében van, ahogy a Fiú világba való megváltói elküldhetősége a Fiú Atya iránti örök hálájában -és önodaadottságában alapozódik meg. A teremtett világ kezdettől a Fiúhoz tartozik, az ő fiúságának kegyelmi követésére rendelt, a Fiú által megváltható, a Fiúban foglalható össze és vezethető el az Atyához. Az Atya és a Fiú kenózisából származik a Lélek mint az Atya és a Fiú közös „mi''-je, aki a végtelen differenciát fenntartva megpecsételi azt, s mint kettejük közös Lelke át is hidalja. A Lélek az Atyában és a Fiúban azonos önkiüresítést tanúsítja, beteljesíti, és nem akar lenm más önmagának, mint az Atya és a Fiú közötti szeretet kinyilvánítása és odaajándékozása. Ebben áll a Lélek őskenózisa. E hármas istem kenózis mint trinitárius esemény és dráma a lehetőségi feltétele a világ teremtésének és megváltásának: „az atyai szív ‘kiüresítésévef a Fiú eredésénél Isten és a világ közötti minden lehetséges dráma már mindig is belefoglalt és meghaladott, mert minden világ helye csak az Atya és Fiú között a Szentlélek által nyitva tartott és áthidalt különbségen belül lehet. A trinitárius dráma örökké tart: soha nem volt az Atya Fiú nélkül, soha nem volt az Atya és Fiú Lélek nélkül. Minden időbeli az örök eseménytől át- ölelten (im Umgriff) történik, mint annak lehetséges következménye (ezért opera trinitatis ad extra communia), ahol nem szükséges, sőt értelmetlen az örökkévalóságon belül időpontot feltételezni, amikor a Háromságos Isten a világ teremtését elhatározza.”65 Az isteni életnek ez a szentháromságos ősdrámája, örök őskenózisa teszi lehetővé Isten kenózisát a világ felé anélkül, hogy Istennek változnia kellene; ennek a változás nélküli oikonomiai kenózisnak a mozzanatai: a teremtés, a szövetségkötés, a Fiú megtestesülése, végül a húsvéti misztérium a kereszt és a „pokolra szállás” titkával.66 Ezek az események ugyanannak az egyetlen, egyetemesen átfogó, a Krisztushoz való hasonulásra irányuló, ugyanazon Fiú által megvalósított, változhatatlan üdvözítő isteni tervnek a mozzanatai. A teremtett szabadság eleve abba az Atyától a Fiúban előzetesen adott létértelem-térbe helyezett, melyet a Fiú „mint a teremtés ősképe egységesen áthat, s amennyiben a teremtés drámai módon alakul, kíséri azt.”67 Ez a gondviselő isteni kísérés egyetemes és változhatatlan, meghatározott célra irányuló, dinamikus és a Fiú minden szituációban változatlan készsége által teljesülő: „Tekintettel az emberileg előreláthatatlan szituációra Isten mindenkor képes új művet cselekedni, anélkül, hogy új elhatározást kellene tennie. Az eredendő idea ugyanis, melyben minden világi mozgás és változás zajlik, nem kozmikus mint a sztoikus logosz, hanem maga az Isten örök Fia, akinek örök szabadsága a készség hü- posztatikus móduszában mindig ugyanaz, akár úgy mint Isten ‘kezdetben’ (volt) első Igéje gyanánt az emberek ‘élete és világossága’ (Jn 1,1.4), akár úgy mint Isten végső Igé65 TD 111,304. 66 A szentháromságos viszonyokra használt „őskenózis” szó jól ki tudja fejezni azt a tényt, hogy az üdvrend eseményeinek nem pusztán feltétele, hanem forrása, mintája is a Szentháromság örök, belső élete. A Szentháromság örök szeretet-élete nem kevésbé radikális és tökéletes, mint az a szeretet, ami az üdvrendben megjelenik, semmi nem növelheti kívülről, hanem éppen ez a tökéletes forrása annak, ami az üdvtörténetben megvalósul. Mindazonáltal egyetérthetünk Ladaria megállapításával, aki szerint az „őskenózis” kifejezés könnyen félreérthető. Ez történne, ha valaki úgy fogná fel a Fiú megtestesülésével és kereszthalálával megvalósuló üdvrendi kenózisát, mint időbeli megismétlését a szentháromságos szeretet-esemény örök formájának. Vö. LADARIA, L. F., La Tn- nitä místero di comunione, Milano 2004, 221k. 67 TD II/l, 251. TEOLOC 86
