Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Puskás Attila: Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában
Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában PUSKÁS ATTILA je, mely a sötétben világítva az elhagyatottság kiáltását préseli ki magából.”68 A Fiú örök, eucharisztikus készsége és kenózisa az Atya felé kezdettől és változás nélkül magában foglalja a világ megmentéséért szükséges oikonomiai kenózis készségét. 3.3. Az isteni lényeg dinamikus valósulása mint ősképi alapja a teremtésnek Balthasar az őskenózis gondolatához kapcsolódva, továbbra is a trinitárius horizonton mozogva még egy fontos lépést tesz az isteni kenózis és az isteni változhatatlanság egybe- gondolása érdekében. Trinitárius látószögben újragondolja Isten változhatatlanságának jelentését. A Szentháromság egy Isten úgy változhatatlan, hogy léte nem mozdulatlan, hanem dinamikus azonosság: maximális élet, a három isteni személy kölcsönös szeretetés megismerésaktusainak a szüntelen és mérhetetlenül intenzív élete. A Szentháromság Isten abszolút léte esemény, nem változással járó levés, hanem a tökéletes szeretet szakadatlan történése, mely végső és szabad forrása a világ teremtésének, sőt valamiképpen a világban végbemenő változással járó történéseknek, valamivé válásoknak (levéseknek: Werden) is. „A trinitárius történés azonban messze több mint mozdulatlan elrendeződés vagy sorrendiség, mert az olyan kifejezések nunt ‘nemzeni’ (Zeugen) vagy ‘szülni’ vagy ‘lehelni’ örök aktusokat fejeznek ki, azaz valós eseményt; el kell határoznunk, hogy e két látszólag összeegyeztethetetlen fogalmat együtt lássuk: örök vagy abszolút lét — és történés. Olyan történés, mely tehát nem valamivé válás a világon belüli értelemben, nem keletkezése annak, ami valamikor nem volt (ez arianizmus lenne), de nyilvánvalóan mégis olyasvalami, ami a levés eszméjét, belső lehetőségét és valóságát megalapozza. A világon belüli valamivé válás az Istenben található örök történés képmása (Abbild), amely örök történés mint olyan - s ezt ismételten hangsúlyoznunk kell — azonos az örök léttel vagy lényeggel.”69 E trinitárius megközelítésnek teremtéstam, krisztológiai és eszkatoló- giai jelentősége, illetve következménye van. A teremtett világban a változás, a különbözőség és a Másik jelenléte, a megtörténni hagyás (engedelmesség), a potencialitás, a tér és az idő nem pusztán a végességgel járó és tökéletlenséget kifejező határozmányok, hanem pozitivitást és értékmozzanatot hordoznak, amennyiben végső eredetük valamiképpen maga a hiányosságoktól és tökéletlenségektől mentes szentháromságos élet. Ebből az is következik, hogy a Fiú a megtestesülésben sajátjává tudja tenni e teremtményi határoz- mányokat anélkül, hogy meg kellene változnia és fel kellene adnia istenségét és fiúi önazonosságát: üdvrendi nussiója örök processiójának, oikonomiai kenózisa örök őskenó- zisának a folytatása lehet. Az időbeli, korlátozott, véges, valamivé levés üdvtörténeti megjelenítése és kifejezése lehet az örök trinitárius életének. A Fiú maradéktalan oikonomiai engedelmessége örök fiúi hálájának és készségének a módusza; a Fiú elhagyatott- sága a kereszten az Atyával a Lélekben való egységének a módusza; a Fiú halála szent- háromsági életteljességének a módusza; a Fiú szenvedése örök fiúi örömének a módusza. Az isteni személyek relációinak oikonomiai módjai az immanens relációkban vannak elrejtve, anélkül, hogy idegen elem járulna hozzájuk.70 Eszkatológiai szempontból is gyümölcsöző ez a trinitárius perspektíva. A teremtés és benne az ember ugyanis azért telje68 TD II/l, 252k. 69 TD IV 58k. „Az örök élet, amint a szó is elárulja, nem nyugalmi állapot, hanem folytonos elevenség, amely egy mindig új létet foglal magában. ‘Isten változhatatlanságát nem szabad valami megmerevedett dologként elképzelnünk: változhatatlansága minden mozgás mozgása, az örökkévalóság áradása a végtelenségbe (A 91) . TD IV, 467. 70 TD IV, 243. vö. uo. 226-228; 230-232. 87
