Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Puskás Attila: Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában
Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában PUSKÁS ATTILA a kifürkészhetetlen és mindent megalapozó nnsztérium a Szentháromság belső életében az istem személyek őskenózisa, melynek kitapogatásához Balthasar elsősorban a János- evangélium krisztológiai-trinitárius szöveghelyeire támaszkodik. Mindenesetre a „kenózis” szót e tnnitárius esemény jelölésére a Filippi-levél himnuszából veszi, illetve az „ős- kenózis” szót Bulgakovtól kölcsönzi, akihez hasonlóan a kifejezés tartalmát kiterjeszti mindhárom isteni személyre. Bár az Újszövetség csak Jézus Krisztus kenózisáról beszél, az oikonomiát illetően az Atyára és a Szentiélekre vonatkozón is fellelhetők a bibliai tanúságtételben a Fiú-Jézus kenotikus magatartásához hasonló, analóg vonások, noha a Szentháromságból egyedül a Fiú testesült meg és szenvedett a kereszten. Az „őskenózis” kifejezés hármas alkalmazásával az isteni változhatatlanság tételét tudja nyomatékosan hangsúlyozni Balthasar a teljes Szentháromságra vonatkozóan. Nemcsak a Fiú üdvtörténeti kenózisa gyökerezik örök, immanens kenózisában, hanem az Atya és a Szentlélek oikonomiában megnyilatkozó „kenotikus” vonásai is a Szentháromság örök belső életében találják eredetüket. A hasonlóság mellett azonban az „őskenózis” megvalósulása különbséget is magában foglal az egyes isteni személyek személyi jegyeinek megfelelően. Az „őskenózis” a kölcsönös intratrimtárius isteni szeretet megvalósulása hármas módon: az Atya, a Fiú és a Lélek személyi létének megfelelően. „Bulgakovval az Atya önkimondását a Fiú nemzésében első, mindent átfogó, az isteni életen belüli ‘kenózis’-nak nevezhetjük, mert ennek során az Atya saját istenségéhez mint egyedül birtokolt tulajdonhoz nem ragaszkodik (sich enteignet seiner Gottheit) és azt maradéktalanul a Fiúnak adja saját tulajdonul (übereignet): nem részesként osztozik rajta a Fiúval, hanem mindazt, ami az övé, közli a Fiúval: ‘Minden, ami a tiéd, az enyém’ (Jn 17,10).”62 Balthasar szerint az Atya léte maga ez a magának semmit vissza nem tartó odaadó aktus: „Az Atya szereteté- ben található egy abszolút lemondás arról, hogy magában egyedül legyen Isten, egy elengedése az Istenlétnek”.63 Az Atya őskenózisa ezt a fajta pozitív lemondást jelenti, a saját és teljes istenségének közlését, melynek révén örökké születik mint a tőle különböző és vele egylényegű Másik, a Fiú. Az Atya maradéktalan önátadásában mutatkozik meg Isten végtelen „mindenhatósága” (Allmacht, Mächtigkeit) és „erőtlensége” (Unmacht, Unmächtigkeit): mindent oda tud adni, s nem tud másként Isten lenni, mint ebben a mindent ajándékozó őskenózisban. Az Atya „önkiüresítése” végtelen különbözőséget, reális másságot és távolságot (Abstand) tételező aktus, melynek gyümölcse a Fiú mint második isteni személy. Balthasar értelmezése szerint ez Isten önmagától való felfoghatatlan és felülmúlhatatlan „elválasztását” (Trennung) jelenti. Ezen a legdöntőbb differencián belül gondolható el minden egyéb különbség, így mind a világ teremtése, teremt- ményi önállósága, az ember valós szabadsága mint az Atya-Fiú reális különbségében megalapozott pozitív különbség, nnnd a szent Istennel szemben álló bűnös ember negatív előjelű különbségének lehetősége Istentől. A Fiú, mint a valóban isteni Másik, s vele az Atyától való elválasztás tételezése „egyszerre az előfeltétele és meghaladása mindannak, ami a világban elválás, fájdalom, elidegenedés, s ami benne szeretetből történő odaadás, találkozás lehetősége, boldogság lesz.”64 62 TD III, 300k. „er ‘teilt’ sie nicht ‘mit’ dem Sohn, sondern ‘teilt’ dem Sohn alles Seine mit : ... A német szójátékot nem lehet pontosan visszaadni. Azt akarja vele kifejezni Balthasar, hogy az Atya nem egy részt ad istenségéből a Fiúnak, nem részlegesen, megosztva birtokolják az istenséget, hanem egész istenségét ajándékozza neki úgy, hogy ő maga nem lesz ezáltal kevesebb, nem csorbul istensége, nem szenved változást. 63 TD 111,301. 64 TD III, 302. 85
