Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Puskás Attila: Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában
Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában PUSKÁS ATTILA testesíti meg a makarizmusok címzettjeinek életstílusát; ő maga a teljességgel szegény Istennel szemben; szegénysége imáiban, bitében és a Lélek vezetésére hagyatkozásában fejeződik ki. Az Atya akaratának maradéktalanul engedelmeskedve, a végső önátadás ‘órájának’ eljövetelét az Atyára bízó ‘nem-tudó’ magatartással, küldetése végső sikerének garantálását ugyancsak az Atyának átengedve végzi megváltói misszióját. Éppen ez a paradoxon tárja fel Jézus fiúságának titkát. „Krisztus paradoxona: abszolút teljhatalom (az Atya ítélő képviseletéig) abszolút szegénységben a teljes ráhagyatkozásig a (második) isteni személy tiszta ‘relacionalitásának’ (‘formálhatóságának’) lényegét nyilatkoztatja ki (és leplezi el egyúttal a kereszten függő immár nem-Szó létében).”20 Jézus kenotikus élete küldetésteljesítésének rejtettségdimenziójában is kifejeződik, pontosabban a „dicsőség a kenózisban” paradoxon a „feltárulkozó rejtettség”, illetve a „rejtőző feltárulkozás” kmyilatkoztatás-móduszában is megjelenik.21 Balthasar hangsúlyozza, hogy az evangéliumoknak a Jézusra vonatkozó tanúságtételében az elrejlés-fel- tárulás dinamikus egysége Jézus egzisztenciájának egyedülálló eredetiségét tanúsítja, mely nem vezethető le sem az ószövetségi, sem a kortárs apokaliptika és Messiásvárás elrejlés- feltárás sémájából,22 sem nem értelmezhető pusztán a feltámadás fényében Jézus húsvét előtti életére reflektáló evangélisták stiláris irodalmi eszközeként.2' A kinyilatkoztatásban 20 HNB 148. 21 Megjegyezzük, hogy már a Herrlichkeit első kötetében is (1961) a Krisztus alakjának szemlélésével kapcsolatban megfogalmazott egyik alapvető gondolati szál a kinyilvánulás-rejtekezés dinamikus egységéről szól, bár itt kevésbé kifejezetten kapcsolódik a kenózis tematikájához. „Jézus Krisztusban Isten kinyilvánultsága rejtekezésben teljesedik be. Nemcsak a szenvedéstörténet során, hanem a megtestesülésben is. Már eleve azáltal is, hogy az Ige testté lesz. Embertől kigondolhatatlan paradoxon ez, amelyben metszi egymást a teremtés és az üdvtörténet valamennyi paradoxona. [...] Az Ige megtestesülése pedig - minden részleges szemponton túl - azt jelenti, hogy Isten a legmélyebb rejtekezésben a legteljesebb kinyilvánultságban van jelen.” Balthasar, H. U. von, A dicső- ségfelfényiése. Teológiai esztétika I. Az alak szemlélése, Sík Sándor Kiadó, Budapest 2004, 426k. Vö. uo. 443, 447. 22 Balthasar ebsmeri ugyan, hogy a Jézus életét jellemző rejtettség értelmezéséhez „az ősegyház talán a kortárs apo- kahptika bizonyos gondolataihoz nyúlhatott vissza: például, hogy eszkatologikus titkok — közöttük a Messiás is - Istennél a végidőre rejtve maradnak, hogy aztán a döntő pillanatban ‘kinyilvánuljanak’. Később (biztosan csak Jeruzsálem lerombolása után) az a gondolat is felbukkan, hogy a Messiás rejtve él valahol a földön - talán még önmagának sem ismert módon -, hogy az alkalmas időben egy másik valaki fölfedezze és hivatalába iktassa.” Ugyanakkor Balthasar e feltételezésekhez hozzáteszi a következő megjegyzést: „Egyik verzió sem elégséges Jézus egzisztenciájának az értelmezéséhez, mert ő sem nem a mennyben elrejtett, hanem a földön rejtőző, sem nem a földön úgy rejtett (ráadásul önmagának sem ismert módon), hogy később kelljen a nyilvánosság elé lépnie. [...] Jézus maga azonban sem a passióban, sem a feltámadásban nem lépett ki lényegi rejtettségéből: maradandó rejtettségének ‘apokalüpsziszét’ ráhagyja a Lélekre és az Egyházra, akik a későbbiekben soha nem másként tudják őt ‘kinyilvánítani’, értelmezni és megismertetni mint a Rejtettet. Ekképpen mindannyiszor a döntő ponton mond csődöt a rejtett Messiásról szóló minden ‘előzetes megértés’. ” EINB 202k. 23 „Jézus fenségének a tapasztalata a minden kirakatba tételről és reklámról való lemondása közepette (Jn 7,4) a tanítványok számára oly középponti jelentőségűnek kellett, hogy tűnjön, hogy miután egyszer a kereszt- és feltámadásesemény alapján kezdetét vette ennek értelmezése, minden rendelkezésükre álló eszközt bevetettek annak érdekében, hogy e fenséget érzékelhetővé tegyék, s ennek során talán ki voltak téve annak a kísértésnek, hogy időnként a szigorú rejtettség, az inkognito határait átlépjék. Emlékezetben kell azonban állandóan tartanunk, hogy Isten inkognitója Jézusban egyszersmind megjelenése is volt küldetésében és megbízatásában, s hogy a feltárás és elleplezés ezen egysége abszolút egyszeri és világbeli példa nélküli maradt. [...] Hogy az evangélisták különböző ösvényeket vágtak, hogy a szándékos elrejtettség és a szükségszerű feltárást kifejezzék, szabad lehetőséget ad arra, hogy a kifejezésmódot a tartalmától óvatosan ellazítsuk, ám azt is megmutatja, hogy mindegyikük a maga módján ugyanazt a paradoxont vette célba. [...] A paradoxon irodalmilag kielégítő visszamenőleges kimondása (Rück-Auswortung) apriori lehetetlen volt. A teológiai misztérium közepéből - amely trinitárius - kell ennek az elrejtőzésnek a szükségszerűségére pillantanunk, hogy az irodalmi megfogalmazást mint megköze- lítő-legjobban lehetséges visszaadást ismeijük fel.” HNB. 299k. 71
