Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Puskás Attila: Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában
PUSKÁS ATTILA Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában nek, hogy semmilyen körülmények között nem vetheti le és nem is szabad letennie, egy másik eszmény váltja fel, amely mint olyan még nem viselheti a δόξα megnevezést, mivel éppen annak a letételében áll, amely eddig az Ószövetségben ezt a megnevezést viselte, hogy a teljes szegénység, sőt mi több, a teljes ráhagyatkozás terét elkészítse, amely egyedül tartja nyitva magát e fenség és dicsőség számára. Az első fogalom szorosan összekapcsolódik a „hatalommal” (δύναμίς), a második a legteljesebb hatalomnélküliséggel, amely azonban legvégső magatartásában mint a voltaképpen dicsőítendő s így mégis mint a tulajdonképpen fenséges, a dicsőség első fogalmát talán önmagába építő módon mutatkozik meg.”16 Isten dicsőségének újszövetségi fogalma egyszerre fogja át Isten ki- nyilvánulását és elrejtettségét mint önkinyilatkoztatásának dimenzióit; minden kategórián átívelő teológiai „transzcendentáléként” magába öleli a kereszt, a halál, a feltámadás és a második eljövetel eseményeit, ahogy a teremtést és Isten ószövetségi tetteit is. Mértékadó középpontja azonban maga Jézus Krisztus, Jézus fiúi engedelmessége egészen a ke- reszthaláhg és a pokolra szállásig. „Hogy mi Isten dicsősége a maga (jó) igazságában, annak Jézus Krisztusban, az ő keresztig és pokolra szállásig menő abszolút engedelmességében kellett megnyilvánulnia. Ennek az eseménynek az egyedülálló súlyából kell felfénylenie az isteni szeretet-fenség páratlan ragyogásának, mégpedig mértékadóan mindarra nézve, ami távolságban és kiteijedésben a ‘fenséges’jelzőre igényt tarthat. Innét kiindulva ítélhető meg és mondható ítélet minden fölött, ami a teremtés vagy- a kinyilatkoztatás terében, ószövetségi, zsidó vagy hellenista értelemben δόξα-nak nevezi magát. [...] Ameny- nyiben azonban másfelől tekintve ezt az eseményt, amely az isteni szeretet mélységeit nyilvánítja ki, misztériumnak kell neveznünk, nem lehetséges semmiféle egydimenziós fogalomra hozni: ezért integrálódhatnak a ‘dicsőség’ legkülönbözőbb árnyalatai az összképbe, egészen a Pál és János közötti ellentétekig. Míg ez előbbi számára Jézus földi életének ideje (mint σάρξ) semmiféle dicsőséget nem mutat, a második számára mint az Atya örök szeretetének a megmutatkozása már teljességgel ‘dicsőséges/fenséges’.”17 A Herrlichkeit utolsó kötetének másik új hangsúlya, hogy a kenózis szempontjából szemléli és mutatja be részletesen Jézus földi életének és küldetésének egészét. A megtestesülés és a szent három nap kenózis-eseménye által keretezve Jézus egész élete mint ke- notikus élet ábrázolódik. Balthasar a „dicsőség a kenózisban” krisztológiai paradoxonát olyan első pillantásra ellentétes fogalompárok mentén haladva tálja fel mint teljhatalom és hatalomnélküliség, abszolút követelmény/tekintély és engedelmesség, gazdagság és szegénység, kinyilvánulás és rejtekezés. A teljhatalom és a szegénység Jézus életének alapvető és szétválaszthatatlan egzisztenciáiéi: „teljhatalommal felruházottként olyan erővel cselekszik és beszél, melyben Isten válik jelenvalóvá; szegényként ő maga a mindenestől hatalomnélküli és kiszolgáltatott, aki a világi hatalmasságok elől legfeljebb csak kitérni tud, s aki övéit az Istennel szembeni ugyanezen szegénységbe gyakoroltatja bele.”18 Jézus életútja és küldetése ezen ellentétpárok egyedülálló egységeként bontakozik ki. „Jézus paradoxona ott lesz látható, ahol abszolút igényét ugyanazon abszolút szegénységben és ezért kikezdhetőségben jelenti be. Lemondva minden földi hatalomról és minden földi javakról. A teljhatalomban, ahogyan Jézus gyakorolja és átadja, semmi sincs, amin a hatalomhordozó mint saját tulajdona felett örvendezhetne (Lk 10,20). Jézus az Üdvözítő, aki csakis a továbbadásra felhatalmazott; önmaga számára semmije sincs.”19 Jézus önmagában 16 HNB 135. 17 HNB 224k. 18 HNB 130. 19 HNB 120. 70
