Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Puskás Attila: Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában
Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában PUSKAS ATTILA szembe egymással.11 „János nem vitatja Isten Krisztusban történt lealacsonyodásának beláthatatlan mélységét, de annak tudatában, hogy e »végsőkig menő« lealacsonyodás (Jn 13,1) egy volt a felmagasztalással, hiszen mindkettő ugyanazon isteni szeretet kifejeződése, ennek tudatában tehát mindkettőt a »felmagasztalás« és a »megdicsőülés« kategóriája alá sorolhatja: keveredés nélkül, elszakíthatatlanul (DS 302).”12 Jánosnál „a szolgai alak legszélsőségesebb formájában, a kereszten, a Fiú dicsősége ragyog át, amennyiben szere- tete itt végső nagyságát éri el s nyilvánítja ki” és „a szentháromságos Isten a Fiú megtestesülése révén nemcsak a világot karolta fel, hanem önmagát legmélyebb, legsajátabb mivoltában nyilatkoztatta ki.”13 Ha a dicsőség Isten istenségének a kinyilvánulása, akkor a dicsőség kitüntetett helye éppen a kenózis, a megtestesülés és a kereszt kenózisa, mely a legmélyebben tálja fel a szentháromságos isteni szeretet mindenhatóságát, a Háromsá- gos egy Isten természetét. A „dicsőség a kenózisban” jánosi gondolata él tovább többek között Origenésznél, Aranyszájú Szent jánosnál, Künllosznál és Nüsszai Gergelynél, de ugyanez a szemlélet jelenik meg Barth és Althaus teológiájában is, akiket előszeretettel idéz Balthasar.14 2. A kenózis és az isteni dicsőség viszonyának értelmezése a Teológiai esztétikában A Három nap teológiája kenózisértelmezésének az alapszempontjai visszhangoznak a bal- thasari Teológiai esztétikának, a Herrlichkeit (A dicsőség felfény lése) sorozatának az ugyanabban az évben (1969) megjelent utolsó kötetében is, mely a Theologie. Neuer Butid címet viseli. Új hangsúlyt jelent ebben az isteni dicsőség újszövetségi jelentését végigelmélkedő műben, hogy részletesen kifejti, Krisztus kenózisának megvallásával az isteneszmében végbemenő változás a dicsőség fogalmának az újraértelmezését és magával hozta. Az isteni fenség teljessége éppen a Fiú kenózisában, szegénységében és rendelkezésre állásában mutatkozik meg. Az újszövetségi dicsőségfogalom átalakítóan emeli magába az ószövetségi dicsőségfelfogást. Ez az átmenet érhető tetten a páli és a jánosi szóhasználat különbségében. Míg Szent Pál az ószövetségi háttér alapján tartózkodik attól, hogy Krisztus kenotikus életére és a kereszteseményre a „doxa” kifejezést használja, János ezt már megteszi.15 „Ebben az ősrégi himnuszban olyasvalamit érhetünk tetten, amit fordulatnak nevezhetünk: az isteni fenségnek azt az eszményét, mely annyira sajátja az egyedüli Isten11 „Ha beláttuk, hogy Isten örök szeretete a legteljesebb kenózist is körbeöleli — mint e szeretetben rejlő egyik lehetőséget és felelősséget vállal érte, akkor alapvetően meghaladottá vált a theologia crucis és a theologia gloriae szembeállítása, anélkül persze, hogy összemosnánk a kettőt.” Uo. 75. Következésképpen a szótériológia és a teoló- gia/doxológia és elválaszthatatlan egymástól: „Isten nemcsak a világot juttatja céljába (‘szótériológia’), hanem ő maga is így, a világ elveszettsége révén nyilvánítja ki és dicsőíti meg magát a legtökéletesebb formában (‘teológia’, ‘doxológia’).” Uo. 13. 12 Uo. 187k. 13 Uo. 28. 14 Vö. uo. 28k; 33; 74-76; 187. 15 Persze Balthasar arra is felhívja a figyelmet, hogy a jánosi teológiában ugyanúgy jelen van a kenózisnak, mint a saját dicsőségről, ennek kereséséről vagy megtartásáról való lemondásnak a krisztusi aktusa. „S ez a saját δόξα-ml való lemondás alapvető értelmében. Az őskeresztény himnusz a kiüresítés vagy lemondás (κένωσις) fogalmát alkotta meg ennek jelölésére (Fii 2,7), és János ugyanazt a tényt azzal fejezi ki, hogy nála Jézus azt mondja, hogy nem az emberek előtti δόξα-ri van gondja (Jn 5,41), hanem az egyetlen Isten δόξα-jíra (5,44), ebben áll az ő igazsága (7,18). A himnusz a kiüresítést úgy érti, mint a μορφή θεοΰ-ról, az Isten alakjáról való lemondást [...]. Balthasar, H. U. von, Herrlichkeit. Eine theologische Ästhetik. Band 111/2/2. Theologie. Neuer Bund, Johannes Verlag, Einsiedeln 1969, 134. A továbbiakban: HNB. 69
