Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Puskás Attila: Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában
Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában PUSKÁS ATTILA Elsőként azt a gondolatot, hogy a kenózis tartalma az isteni dicsőségről való lemondás, alanya pedig az örök, preegzisztens Ige. Az önkiüresítés transzcendens esemény, az a valós történés és aktus, melynek során Krisztus mint örök Ige átmegy az „Isten- alak/forma” állapotából a „szolga-alak/forma” állapotába. Jól láthatóan Balthasar szent- írás-értelmezése egyszerre támaszkodik a történet-kritikai exegézis bizonyos eredményeire (vö. Käsemann és Henry szövegolvasata), ugyanakkor értelmezése dogmatikai hemieneutikát is követ, amikor figyelembe veszi a Szentírás egységét - s így egymásra vonatkoztatva olvassa a jánosi (Jn 1,1-14) és a páll szöveghelyet (Fii 2,5-8) -, valamint a későbbi patnsztikus és egyházi-zsinati (vö. Khalkédóm Zsinat krisztológiai dogmája) értelmezés irányát. Ez utóbbi részben mércéül szolgál számára, részben bizonyos egyoldalúságot észlel benne, mely az arianizmussal és a krisztológiai tévtanokkal folyatott viták nyomán alakult ki.3 „Ha elfogadjuk a világ előtti Logoszról szóló alapvető kijelentést, azt kell mondanunk, hogy az isteni alak vonatkozásában használt άρπαγμός nem egy erőszakkal vagy jogtalanul megkaparintandó dologra utal, hanem egy »mindenáron megtartandó, bár jogosan birtokolt értékes dologra«. Ez pedig nem lehet más, mint (az utolsó sorban az Atyáról kimondott) dicsőség (vagy dicsőségforma). Krisztus erről mond le a kenózisban. [...] így P. Henryvel az alany »állapotairól« (conditions) beszélhetünk (természetek helyett). [...] a keresztény felfogás és értelmezés megkövetelte krisztológiai és szentháromságtani horizontot figyelembe véve fel kell tételeznünk egy »eseményt« a transzcendens és »változhatatlan« Istenben, amelyet a himnusz »kiüresedés« (megsemmisülés) és »lealacsonyodás« szavai fejeznek ki. Ez az esemény »lemondás« az »Istennel való egyenlőségről« (ϊσα θεω), ami a dicsőség értékes birtoklását érinti.”5 6 Másodszor azt a belátást fogalmazza meg, hogy Krisztus, az Isten-Ige kenózisának megvallása a görög metafizikai és az ószövetségi istenképben fordulatot hozott, mely szükségessé teszi az isteni természetről alkotott korábbi isteneszme újragondolását. Míg „az Ószövetség Istene nem osztja, nem oszthatja meg mással rangját és dicsőségét, minthogy ellentmondana önmagának, ha megválna tőlük, Jézus azonban mintegy megengedheti magának, hogy lemondjon dicsőségéről. Olyan istenien szabad, hogy szolgai engedelmességbe szoríthatja magát."7 Ugyanez a „nem ragaszkodás” jellemzi az Atyát is, aki odaadja Fiát (Róni 4,25; 8,32), és a Lelket, aki kettőjük adományaként kiárad a hívők szívébe. Harmadszor, s az előbbivel szoros összefüggésben azt a gondolatot fejti ki, hogy a kenózis eseményének az isteni természet változhatatlanságával való összhangja végső soron és megnyugtatóan csak tnnitárius látószögben biztosítható. „Amiről itt szó van — még ha talán rejtetten jelenik is meg — az az istenképet érintő, mindent meghatározó fordulat. Isten elsődlegesen nem »abszolút hatalom«, hanem abszolút »szeretet«, akinek 5 „Ha Efezus és Khalkédón kiérett krisztológiája felől tekintünk a Fii 2 himnuszára, anélkül, hogy túlzott igényeket támasztanánk »dogmatikai« tartalmával szemben, leheteden nem észrevennünk a misztérium kimondásával birkózó archaikus nyelvezetében azt a többletet, amit az isteni változhatatlanságról szóló zsinati tételek nem képesek igazán érvényre juttatni. Érezhetően kiszorult valami a dogmákból, amelynek visszanyerésén a XIX. és XX. századi német, angol és orosz kenotikusok fáradoztak.” Balthasar, H. U. v„ A három nap teológiája, Osins, Budapest 2000, 25. Az ortodox exegézisnek „egy szűk ösvényen kellett végigegyensúlyozni: óvakodni kellett attól, hogy Isten változhatatlansága a megtestesülés küszöbén álló világ előtti Logoszban végbemenő reális esemény kizárásával maradjon érvényben, másrészt attól, hogy e reális esemény elfogadása theopaszkhizmushoz vezessen.” Uo. 24. 6 Uo. 23. 7 Uo. 27. 67
