Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Megfontolások az alapvető emberi jogok megalapozásának lehetőségeiről (A keresztény bölcselet kísérlete az alapvető jogok megalapozására)
Megfontolások az alapvető emberi jogok megalapozásának lehetőségeiről KUMINETZ GÉZA identitás kialakítása, úgy a kulturális evolúcióban is lehetségesek ún. megszaladási jelenségek, melyek rövidtávon eredményesek lehetnek, de hosszabb távon az egész civilizációt veszélyeztethetik. E sokarcú jelenséget civilizációs ártalmakként ismerjük. Ezek közül lássunk most néhány ilyen tünetet: a mai társadalmakban a nárcisztikus embertípus válik uralkodóvá,6 ún. egyszemélyes csoportok alakulnak ki, melyek lehetetlenné teszik a valóban személyes kapcsolatokat. A háború is, mint minősített agresszió, kulturális, vagyis világnézeti termék. Sőt ami talán a leghihetetlenebb, a tudományok gyors fejlődése is veszélyes lehet az emberre nézve, hiszen annyira megzavarhatja az emberi életet, hogy a kultúra pusztulásával fenyeget.7 Embernek lenni tehát adottság és feladat is egyszerre. Nem mindegy, hogy milyen értékrendet követ az ember, nem mindegy, hogy azt jól interiorizálja-e. Úgy tűnik a modern biológiai tudományok mai eredményeiből, hogy az ember jövőjét elsősorban az befolyásolja, hogy miként tudja birtokba venni erkölcsi lény mivoltát. Ha ez nem sikerül, akkor bármekkora lesz is hatalma a természet felett, ám önmaga feletti ereje lesz egyre kisebb, ami jelzi, hogy mégsem ő az igazi úr a Földön, a nundenségben.8 Nem mindegy, hogy milyen világnézetet választ, nem mindegy, hogy a felnőtté válás folyamatában a kultúra átkot vagy áldást jelent-e személyisége kifejlődésében. A közösségnek (a kultúrának) óriási szerepe van tehát az emberi emberré válásban, az ép és élő hagyomány (érvényben levő értékrend) közvetítésével, annak az egyénben a szocializáció révén szilárd viselkedési mintaként való belegyökereztetésében. 2. Horváth-Szabó Katalin pszichológus modellje: A személyiségnek - szerinte - három dimenziója van: a test, a psziché és a lélek. A test talán nem kíván külön magyarázatot, ám a másik két kategória igen. „A psziché a kognitív, érzelmi/motivációs és kapcsolati területeket fogja össze, míg a lélek vagy szellemi dimenzió a spintualitást, a transzcendens irányulást tartalmazza. ... A szellemi dimenzió ugyancsak az elme elkülönülő, de csak az emberre jellemző dimenziója, éntudatosság, élmény, csodálkozás, nyitottság és a tér, idő transzcendentálása kapcsolódik hozzá. ... A szellem önmagát a tudatosságban, értelmes megértésben, ésszerű ítéletekben és én-meghatározott döntésekben fejezi ki.”9 A testből, pszichéből és lélekből álló személyiségnek három szintje van továbbá: 1. a diszpozicionális vonások: ide tartoznak az öröklött és szerzett vonások, melyek a személyiség sajátos tulajdonságaiban jelennek meg, mögöttük az énnel. E tulajdonságoknak (vonásoknak), a konkrét viselkedésnek a miértjéhez tudnunk kell az illető élettapasztalatait, tapasztalatainak értelmezési módját, céljait és terveit. 2. A személyes tervek, törekvések szintje: míg a fentebb említett vonásokat birtokoljuk, addig a tervek megvalósítása cselekvésben és a kitűzött célok megvalósítása küzdelemben nyilvánul meg. Hogy milyen célokat tűz ki valaki jelentősen függ az életérzésétől, a világnézetétől (vallásától). 3. Az identitás szintje: melyen keresztül az egyén jelentést és értelmet ad életének, vagyis konzekvens világnézetet alkot, mely az ő személyes értékrendszere lesz, gondolatainak, érzéseinek és cselekvésének ez ad tartalmat és irányt. Az egész személyiség 6 Vő. LASCH, Ch., Az önimádat társadalma, Budapest 1984, 8-9. 7 Vő. A modem ember biológiai paradoxonja (szerk. Csaba, Gy.), Budapest 1978, 5-6. Egyéb civilizációs ártalmak a család szétverése, a közoktatás és a média manipulálása, a kábítószer és erőszak és a bűnöző államok térnyerése: Vö. Kreeft, P., Ökumenikus dzsihád, San Francisco 2004, 61—77. 8 Vö. Kreeft, P., Vissza az erényhez, Magyarszék 2014, 30. 9 Vö. HorvAth-SzabÓ, K., Van-e köze a lélektannak a lélekhez? Spiritualitás és személyiség, in Sapientiana 3 (2010/1), 43-45. 53
