Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Biemer, Günter: Newman hagyományteológiájának "alanyi" szempontjáról
GÜNTER BIEMER Newman hagyományteológiájának „alanyi" szempontjáról A „korai idők" gyakorlatát tükröző „képzési alapelvek” kutatása közben Newman meggyőződött Hawkms azon elméletének igazáról, amely szerint a hitvallás vagy az apostoli hagyomány „gyakorlatilag az oktatás legfontosabb forrása volt”.15 „A Szentírás nem jelentkezik szisztematikus igénnyel, így az általa közvetített hit, amely elszórva foglaltatik benne a szövegekben, csak úgy rajzolódik ki, ha egységes egészként tekintünk a Bibliára. A Hitvallás célja és szerepe éppen az, hogy amennyire ez lehetséges, az Egyház tagjait hozzásegítse egy ilyen — az egyedül üdvözítő hitről alkotott — koherens képhez”.16 A Szentírás szövege „elsősorban az ember affektiv világát szólítja meg, és inkább vallásos jellege van”, míg a Hitvallás az evangéliumi igazságok intellektuális megfogalmazását nyújtja, amely az elméhez szól, és inkább „filozófiai jellegű”.17 Newman látásmódjában az istem kinyilatkoztatás átadásának két, egymástól elkülönülő közvetítő csatornája van: a hit rendszerezett összegzése a hitvallásokban, illetve a Szentírás nem szisztematikus tanúsága a hitről. Newman a hagyományon belül kettős nyelvezetet vesz észre. A hitvallás „átgondolt, precíz” szavain kívül18 az egyházatyák stílusában felfigyel a „spontán, nem előre kigondolt” elemekre, amelyek a Szentírás sugalmazott stílusát idézik.19 Az „[atyák] doxologikus stílusának hitvallássá alakítása” az eretnekségekre adott válaszként vált szükségessé.20 A hagyományelv, amelyet Newman az anánusok tanulmányozása során igazolva látott, elválaszthatatlan a kinyilatkoztatott igazság személyes megjelenítésétől. Nyilvánvaló kapcsolatot találunk itt Newman Szent Athanasziosznak (295—373) az arianizmus leküzdésében betöltött szerepére vonatkozó felismerései, és Newman „egyetemi prédikációi” között, amelyek az 1832-es évhez, az ariánus válságról szóló könyv megírásának a félidejéhez köthetők. A Konstantinápolyi Zsinatról21 szóló fejezetben Newman úgy mutatja be Athanaszioszt, mint „aki az apostolok utáni második sorban a kereszténység szent igazságait volt hivatott közvetíteni a világ felé".22 A Personal Influence, the Means of Propagating the Truth (A személyes hatás, az igazság átadásának eszközei)25 c. prédikációjában Newman kijelentette: „néhány olyan emberjelenti ma a jövő zálogát, akik nagy áldásban részesültek [...]; így átveszik és továbbadják a szent lángot hogy az ugyanúgy tovább világíthasson, mint ahogy számukra világított, amikor eljutott hozzájuk.”24 Kevesen vannak ugyan, „de ahhoz éppen elegen, hogy továbbvigyék Isten csendes munkáját. Ilyen emberek voltak az apostolok, és a nyomukban még sokan."27 Egy lábjegyzetben Athanaszioszra visszautalva Newman megállapítja: „Akkoriban akár egyetlen ember is alapvető hatást gyakorolhatott az egyházra, amely áldásos hatás — Isten kegyelméből — az idők végezetéig megmarad.”26 Azt, hogy Newman milyen értéket tulajdonított az íratlan hagyománynak, jól kifejezi annak a gyakran idézett prédikációjának az összegzése, amelyben arról szól, hogy az apostolok által közvetített igazság „nem rendszerszerűen, nem könyvekben, nem bi15 Ibid. 135. 16 Ibid. 147. 17 Ibid. 146. "Ibid. 147 ” Ibid. 179. 20 Ibid. 180. 211. Konstantinápolyi Zsinat (381). 22 The Arians of the Fourth Century, 375. 23 1832. január 2. 24 Oxford University Sermons, 97. 25 Ibid. 96. An Essay in Aid of a Grammar of Assent, 464; cf. Oxford University Sermons, 97. hä : 4
