Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 3-4. szám - Vincze Krisztián: Ember-, egyház- és jövőkép Eugen Biser teológus és vallásfilozófus írásaiban
VINCZE KRISZTIÁN Ember-, egyház- és jövőkép Eugen Biser teológus és vallásfilozófus írásaiban amelyben a katolikus egyház jelent meg, mint a keresztény hit letéteményese. Ennek bizonyítékaiként szolgáltak pl. a kétezer éves fennállás, s az egyházon belüli csodák. A mai keresztény ember azonban nem észérvek, nem extrinzikus bizonyítékok mentén akar, tud és képes a hitébe belenőni.30 Romano Guardim arra hívja fel a figyelmet, hogy ma a tapasztalat alapján válik valaki hívővé, mintha azt mondaná. „Adj tapasztalatot, s akkor hinni fogok /” Eugen Biser szerint a keresztény hitnek tulajdonképpen mindig is a misztika volt a lényege, mozgatórugója és ugyanakkor legmagasabb rendű célja is. Érdekes megfigyelni, hogy a nagy középkori teológusok spekulatív gondolati teljesítményük mellett és azon felül feloldhatatlan szövetségben álltak a misztikával is. A keresztény lét- megértés centruma, hogy az ember Isten szabad, ingyenes, megbocsátó abszolút önközlésének az eseménye. A teremtett ember innentől fogva nem csak Isten műve, hanem Isten partnere, aki a misztikán keresztül képes Vele szoros kapcsolatba lépni. A misztikáról talán azt mondhatnánk összefoglalóan, hogy a hitükben elfogadott dolgok, tehát a hittételek megjelenítése, közben pedig egyszerre müsztagógia, antropológia és egyben knsztológia is. Hogy a misztika miért ilyen fontos Biser szerint, azt abból a tényből is kikövetkezteti, hogy a zsinat előtti ember hittől való elvárása elsősorban a túlvilági létet illető kérdések mentén volt megfogalmazható. A mai keresztény ember azonban kifejezetten a jelenkori, az aktuális életproblémák megoldása miatt támaszt elvárásokat a kereszténység hitével szemben. A mai ember nem a túlvilág perspektívájából teszi fel a kérdést: „Vajon megéri-e hinni?”, hanem a saját aktuális létproblémái mentén teszi ezt meg. A ma embere kiszolgáltatottja az önmeghasonlottságnak, a töredezett önmegismerésnek, a rezignatív alaphangulatnak, a lecsökkent életakaratnak, s a megnövekedett félelemforrásoknak.31 Ezért mondja Biser, hogy a kereszténység lényegét tekintve nem aszketikus és nem is morális vallás (ezek inkább csak lényegéből fakadó következmények), hanem elsőssorban terapeutikus és misztikus vallás. A kereszténység azért és úgy jelent meg, és azért választja azt magának a mai kor embere is, mert gyógyírt jelent a melankóliával, a tehetetlenséggel, s a félelmekkel szemben. 30 Biser ennek az extrinzikus (tehát külső bizonyítékokra támaszkodó) érvelésmódnak a természetét és a vázlatát a következő hármas tagolásban mutatja be: I. A hitmegalapozás, a hitmegindoklás alapja a helyes emberi értelem (recta ratio), amely a megbízható érvek mentén veti alá magát a hitnek, a kinyilatkoztatott tartalmaknak. Tulajdonképpen a hitet alátámasztó hihetőségi kritériumok (íudicium credibilitatis) adják a teológia ismereteinek a racionális biztosítottságát. II. A külső bizonyítékokra való hivatkozás leginkább a csodákra és a beteljesedett próféciákra teijedtek ki. (Utrum miracula per Christum facta sufficienter eius divinitatem ostenderint.) III. Ennek a gondolkodásmódnak a tükrében érthető meg Wilhelm de la Mare indoklása: „Ha valaki kérdezi, miért hiszem az eukarisztiában Krisztus jelenlétét, akkor így válaszolok neki: Mert az, aki nem hazudhat, az mondta ezt. S ha tovább kérdeznek, miért hiszek kétségtelenül istenségében, akkor azt mondom: Ex tot miraculis quae fecit!” Az extrinzikus hitmegindoklás és hitmegalapozás tehát külső tényeket vél látni, melyek összefüggésének alapján nem férhet kétség a hittartalmakhoz, másrészt állandó összetevője az isteni szóval együtt adott megkérdőjelezhetetlen tekintély. Hugo Grotius 1627-ben megjelent műve már ennek a hitindoklási logikának a mentén íródik. A De Veritate Religionis Christianae írásának szerkezete a következő: Az első részben a praeambu- la fidei, azaz a kérdések Istenről, mint az univerzum uralkodójáról és teremtőjéről, aztán a kérdések az emberi lélek szellemi mivoltáról és halhatatlanságáról kerülnek bemutatásra és megválaszolásra. A második könyvben a kereszténység isteni eredete kerül bemutatásra, mely Jézus csodáin és tanításának csodás elterjedésén keresztül kerül bizonyításra. A harmadik rész az O és Újszövetség hihetőségét tárgyalja, s a fennmaradó záró rész pedig nem más, mint apologetikus vita a pogánysággal, iszlámmal és zsidósággal szemben. Vö. Biser, E., Glaubensvert- sändnis. Grundriä einer hermeneutischen Fundamentaltheologie, 24—27. 31 Biser, E., Die Hoffnungszeichen. Glaube am Morgen des mystischen Zeitalters, in Das Eugen Biser Lesebuch (Hg. Mode, E.), Styria 1996, 247-264. 228
