Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 3-4. szám - Vincze Krisztián: Ember-, egyház- és jövőkép Eugen Biser teológus és vallásfilozófus írásaiban
Ember-, egyház- és jövőkép Eugen Biser teológus és vallásfilozófus írásaiban VINCZE KRISZTIÁN 4. AZ EGYHÁZ HITRE VEZETÉSÉNEK ÚJ ALAPSZABÁLYAI Ha a ma emberét akarja megszólítani az egyház, s a megszólításában a Krisztus-hitet mint értékes, terapeutikus alternatívát akarja számára kínálni, akkor ahhoz az szükséges, hogy a kereszténység misztikus dimenzióit is fel tálja. Már Rousselot atya is hangsúlyozta, hogy amikor Jézus Krisztusról beszélünk, amikor Öt hirdetjük, akkor „a külső tényékhez belsőnek is hozzá kell járulnia”,32 33 hiszen a külső, az extrinzikus hihetőségi bizonyítékok csak feltételei, de nem okai a hitnek. „Aki látja, hogy értelmes módon kell és lehet hinnie, az ezzel még nem hisz”-,i} s ez azt jelenti, hogy nem csak az értelem igénye a megszólított- ság, hanem a teljes emberi érzésvilág is. Biser szerint a hithirdetés korábban elkövetett hibái a következők voltak: A hithirdetés és a teológia hagyta, hogy a hit, s az azt lehetővé tevő kinyilatkoztatás a heteronómia fényében tűnjön fel, mint aminek egész más tehát a természete, mint az ember hétköznapi világa. Ez azt jelenti, hogy egy igen markáns szétválasztottság jelent meg az emberi létrend és az isten által kínált iidvrend között. Másodsorban a hitére rátaláló embert úgy szemlélték, mint aki önálló, önmagára reflektáló személy, ahelyett, hogy embertársi mivoltában figyelték volna, figyelmen kívül hagyva az emberi megismerés hermeneutikus jellegét és az emberi lét történetiségét. Ennek alapján a jövőt illetően a teológia és a hithirdetés alaptételei a következők lennének Eugen Biser szerint: Úgy kell beszélm a hitről, kinyilatkoztatásról, hogy a gyanúja se ébredjen annak, hogy idegen vagy elidegenítő jellege lenne. Az isteni szférája úgy kell, hogy feltűnjön, mint a tulajdonképpeni emberi! Nem szabad a korábbi lét- és üdvrend között vélt kettősséget hangsúlyozni, hanem az embert kell láttatni személyének és életkibontakozásának egységében, amelybe szervesen kapcsolódik be az üdvösség. Harmadsorban tudnia kell a hívőnek, hogy bensőleg átélt hite igen is kommunikálható,34 azaz ennek mentén is lehet beszélni az istenhitről és nem csak a külső tények mentén.3’ Végezetül a hithirdetés legyen olyan, ami a valóság mentén, konkrét embertársi szituációk mentén szólítja meg hallgatóit és lép velük párbeszédbe, nem pedig absztrakt, életidegen érvelések mentén fejezi ki igazságigényét. 32 Kunz, E., Glaube — Gnade — Geschichte, Die Glaubenstheologie des Pierre Rousselot S.J., Frankfurt a. M. 1969. Idézi Biser: Biser E., Glaubensvertsändnis. Grundriä einer hermeneutischen Fundamentaltheologie, 38. 33 Biser E., Glaubensvertsändnis. Grundriä einer hermeneutischen Fundamentaltheologie, 34. 34 Johann Sebastian von Drey - a tübingeni katolikus iskola egyik megalapítója, aki a külső bizonyítékok és a belső hittapasztalat hithirdetésben és apológiában betöltött szerepéről a következőt tartotta: Az apologetikus bizonyítási eljárásnak „valami objektívre, valami közölhetőre kell támaszkodnia”, mivel a hit öntapasztalata minden szubjektív meggyőző erejénél fogva sem kommunikálható. (Ennek hátterében az újkori természettudományos ismeret fogalom is ott állt - ami a szubjektívat nem találta már közölhetőnek, illetve megbízhatónak.) Vö. Drey, J. S. von, Die Apologetik als wissenschaftliche Nachweisung der Göttlichkeit des Christentums in seiner Erscheinung I, Mainz 1838. Idézi Biser: Biser, E., Glaubensvertsändnis. Grundriä einer hermeneutischen Fundamentaltheologie, 31. 33 Ennek okán tartja nagyra Biser Maurice Blondel filozófiáját. Blondel szerint a keresztény vallást illető hihetőségi ítéletünk (iudicium credibilitatis) abban áll, hogy megfelelést, korrespondenciát találunk az emberi beteljesedés-törekvések és az isteni üdvösség adománya között. Az ember mindig lezáratlan, s egyre magasabb fokú önmegvalósításra törekszik. Növekedni szeretne, amely növekedést maga nem is mindig tud magának megadni, s előfordulhat az is, hogy hibás útra téved ebben — amikor pl. az önistenítés hibájába esik. A természetfeletti Blondel számára egyszerre az abszolút elérheteden és közben az abszolút szükséges. „Lehetetlen az egész természetes rendben az elégtelenséget észre nem venni, s ezen keresztül az efelé való emelkedés szükségét önmagunkban meg nem tapasztalni. S éppen így leheteden, önmagunk erejéből ennek a vallási rászorultságnak a beteljesedését megtapasztalni. Tehát ez egyszerre szükségszerű és ugyanakkor önmagunk erejéből végrehajthatatlan. ’ Vö. Bi- SER E., Glaubensvertsändnis. Grundriä einer hermeneutischen Fundamentaltheologie, 34. 229
