Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 1-2. szám - Puskás Attila: Filozófia és kinyilatkoztatás kapcsolata Richard Schaeffler vallási tapasztalat értelmezésében
Filozófia és kinyilatkoztatás kapcsolata Richart Schaeffler vallási tapasztalat értelmezésében PUSKÁS ATTILA melyekben az emberi transzcendentalitás kontingenciája nyilvánul ki, vagyis annak az emberi képességnek az esetlegessége, hogy a szubjektív benyomások és cselekvési hajla- mok ״anyagából’' a szemlélet és a gondolkodás formái által elméletünk és gyakorlatunk tárgyainak a világát építsük fel”.8 A tapasztalásra való képtelenség formáinak elkerülésére akkor van lehetőség Schaeff- ler szerint, ha a tapasztalást úgy értjük, mint a valóság által támasztott követelmény meg- válaszolását, melynek során a valóság velünk szemben fellépő igénye mindig ״nagyobb”, mint az a mód, ahogyan ez tudatunkra jut, és ahogyan azt szemléletünk és gondolkodá- sunk által megválaszoljuk. A valóság igényének többlete egyértelműen kinyilvánul azok- ban a tapasztalatokban, amikor az ész legalábbis időlegesen elveszíti képességét arra, hogy a tapasztalati tartalmak számára olyan értelemösszefüggést építsen fel, melyben azok megtalálhatják egyértelmű helyüket. Az ilyen tájékozódási rendszert megrendítő tapasz- tálatokból kiindulva feltételezhetjük Schaeffler szerint, hogy azokban a tapasztalatokban is, melyek esetében a tapasztalati tartalmat nehézség nélkül beépítjük a szemléleti és gon- dolkodási formáink által meghatározott rendezett tárgyú világba, valójában ugyanez a mű- ködési logika érvényesül: a valóság által támasztott igény többlete meghaladja azt a mó- dot, ahogyan ezt az igényt felfogjuk és megválaszoljuk.9 A dialógus metaforája a valóság által támasztott igény és az ezt felfogó válasz kölcsö- nős viszonyát kívánja kifejezni. A tapasztalás maga nem más, mint ennek a kölcsönös vi- szonynak a megvalósulása. A valóság követelménye és a felfogó válasz korrelatívak: egy- részt maga a dolog vesz igénybe bennünket, hívja elő szemléletünk és gondolkodásunk meghatározott módon működő és a tapasztalás anyagát megformáló aktusait. Másfelől, a valóság igényét eleve csak azért és csak úgy foghatjuk fel, mert és ahogy saját tevékeny- ségünk már elkezdte megválaszolni a velünk szemben támasztott követelményt. Schaeff- ler egyetértőleg idézi a középkon ansztoteliánusok mondását: ״Nihil cognoscimus msi verbo mentis” — azaz, semmit nem ismerünk meg, csak azon a módon, hogy kimondjuk közben az értelem belső szavát. A tapasztalás responzorikus és dialogikus jellegű, mert a megfelelő válasz megkövetelheti magának a verbum ״mentis”-nek vagy ״forma men- tis '-nek a megváltozását is. Nem belső monológja a tapasztalának, s nem is pusztán ön- magával folyatott párbeszéde. Olyan kölcsönös viszony mely a különbség (differencia), a többlet (maior), a megfelelőség (korrespondencia) és az elővételezés (anticipáció) moz- zanatait tartalmazza. A valóság által támasztott igény és a válasz között különbség van; a valós igénye mindig nagyobb az azt felfogó válasznál (veritas semper maior); a valóság igénye és a felfogó válasz között már most a jelenben megfelelés jön létre, egyébként a különbséget és a valóság igényének a többletét sem tapasztalhatnánk; a valóság igazságá- nak többlete miatt a megfelelés nyitott a jövőre, elővételezi a szemléletmód és gondol- kodásmód jövőbeli szerkezeti átalakulását az általuk felépített tárgyi világ megváltozásá- val együtt.10 Ezek a mozzanatok mindenfajta tapasztalást jellemeznek. Schaeffler kiteijeszti transz- cendentálfilozófiai elemzéseit és megállapításait az esztétikai, az etikai és a vallási tapasz- talatra. Annak megfelelően, ahogyan a valóság igénybe veszi a megismerő alanyt, a tapasz- talásnak, a tapasztaló szubjektivitásnak, a tapasztalati világ szerkezetének és a tapasztalás objektivitásának különböző módjai alakulnak ki. A tapasztalás minden móduszában egy 8 ED 283. ,ED 288, 296. 10 ED 296-298. 52
