Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Zimányi Ágnes: Az Abszolútum ismeretének eredete Pauler Ákos bölcseletében
utal az Abszolútumra. Másrészt az utalás szét is választja őket, hiszen rávilágít a relatívum és az Abszolútum közötti radikális különbségre. Az utalást jelképes, közvetett — analóg - megismerésnek mondjuk. ״Azt a körülményt, hogy a relatívumból az Abszolútumra kö- vetkeztethetünk, amennyiben azt a relatívum ismerete már megengedi, analógia entisnek nevezzük.”35 Az analógia entis helyes értelme éppen az, hogy ״a legegyetemesebb hatá- rozmányok egyidejűleg illetik meg az Abszolútumot és a relatívumot, és ezeken belül csak az analógia proportions alapján alkalmazható az Abszolútumra olyan határozmány, amely a relatívumot illeti meg”.36 Annak, hogy az Abszolútumot annyiban ismeijük, amennyiben megnyilvánul a re- latívumban, ellentmondani látszik, hogy az Abszolútumra, mint a relatívumok által ki- vánt végső tartalomra, végül is rábukkanunk, amit Pauler közvetett megismerésnek mond. Az ellentmondás helyes disztinkcióval könnyen feloldható. A közvetett jelképes megismerés az Abszolútum essentiá]ára, a közvetlen pedig existentiájára vonatkozik. Igaz, az Abszolútumban az essentia és az existentiá tökéletesen azonos, de logikai értelemben, és nem a mi einben megismerésünk szempontjából. Az Abszolútumot legbensőbb lénye- gében nem ismerhetjük meg, azonban mint ismeretlen, szükségképpeni előfeltételt a leghatározottabban felismerhetjük, ami azt jelenti, hogy csak ״létének evidenciáját va- gyünk képesek megragadni, de lényegét nem”.37 A létevidencia megragadása ugyanis nem azonos az Abszolútum létmódjának kimerítő megismerésével. Azt jelenti, hogy biztos ítélettel állíthatjuk az Abszolútum, Isten létezését, de csak jelképes, analóg meg- ismeréssel közelíthetjük meg. Észre kell vennünk, hogy az Abszolútum-ismeret eredetére reflektáló Pauler az Abszolútum fogalmát és a belőle kikövetkeztethető attribútumokat a relatívumokból és az Abszolútumból is származtatja. Erre az adottságra azon túl, hogy az Abszolútum és a relatívum viszonya eleve és lényegét tekintve paradox, további magyarázattal szolgál az emberi megismerés időbeni (empíria) és a logikai (maradandó lényeg) elsőségének két- tőssége. Ezért Paulernek az a meglátása, hogy az Abszolútum létét közvetett empirikus bizonyítással ismerhetjük fel, nincs valós ellentétben azzal az álláspontjával, hogy az Ab- szolútum ismeretének eredete a relatívumok ismeretéből bizonyosan nem származhat, mert ״semmiféle elvonással nem lehet valamiből azt kivonni, ami nincs benne, tehát a végesből a végtelent, a tökéletlenből a tökéletest”.38 Éppen ellenkezőleg, a végtelenhez viszonyítva állapíthatjuk meg, hogy mi a véges, tudniillik, ami nem végtelen; a tökéle- teshez képest, hogy mi a tökéletlen, azaz nem tökéletes. Pauler rámutat: ״Isten ismerete logikailag megelőzi a világ ismeretét, az Abszolútum ideája alapja és előfeltétele a relatí- vum ismeretének.”39 Ezért az Abszolútum ismeretének eredete csakis magában az Abszolútumban lehet. Isten létének felismerésére ״ráébredéssel” (egersis) jutunk el, ״az Abszolútum eszméje autó- tetikus megismerés nyomán merül fel tudatunkban”.40 Az isteneszme szellemünk benső szükséglete, léte ősbizonyosság. ״Isten az emberi lelket már úgy teremti, hogy benne a végtelennek és örökkévalónak, az Abszolútumnak valamiféle sejtelme él, és az autoteti- kus nyomozás s az abban felmerülő ráébredés ez ismeretet öntudatba emeli.” Vagyis: Az Abszolútum ismeretének eredete PaulerÁkos bölcseletében ZIMÁNYI ÁGNES 35 BEV 168. §. 36 Metafizika, 43. §. 37 Metafizika, 72. §. 38 Metafizika, 60. §. 39 Metafizika, 60. §. 40 Metafizika, 60. §. 225
