Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Zimányi Ágnes: Az Abszolútum ismeretének eredete Pauler Ákos bölcseletében
Az Abszotútum ismeretének eredete PaulerÁkos bölcseletében ZIMÁNYI ÁGNES 4. AZ ABSZOLÚTUM ISMERETÉNEK EREDETE A második probléma (honnan ered a velünk született tartalom) megoldásához először azt kell látni, mit értünk ismereteink eredetén. Nyilván azt a történést, amelyben új ismere- ti tartalom merül fel. Ez a folyamat az autotetikus megismerésnél a ráébredés. Honnan merül fel az új tartalom, vagyis mi az oka annak, hogy e tartalom épp most merül fel a tudatomban? És mi az oka a többletnek az empirikus tartalmakon túl? Platón és Augusti- nus az a priori ismeretek keletkezését közvetlen isteni belátásra vezeti vissza (anamnészisz, illuminatio). És erre a következtetésre jut Descartes is. Amikor a francia bölcselő esz- méink eredetéről gondolkodik, különös gonddal vizsgálja Isten eszméjének forrását. Amit nem nyerhetünk tapasztalásból, a véges valóság fokozásából. Isten ideáját csak maga Isten helyezhette belénk, amikor megteremtett bennünket. Elődei nyomán Pauler is szembenéz az ismeretek eredete problémával. Az kétség- télén, hogy bitjük az Abszolútum fogalmát és azokat a tulajdonságokat, amelyek az Ab- szolútum fogalmából következnek, mint például a végtelenség, az örökkévalóság. Ezé- két nem meríthetjük a relatívumok ismeretéből, sem az empíriából, sem az ugyancsak relatív emben szellemünk tevékenységéből. Isten ismerete logikailag megelőzi a világ ismeretét, ebben Pauler igazat ad Des- cartes-nak, az Abszolútum ideája alapja és előfeltétele a relatívum ismeretének. Arra a következtetésre jut, hogy az Abszolútum ismeretének eredete csak magában az Abszolú- tumban lehet. Az Abszolútum eszméje autetikus megismerés nyomán merül fel tuda- tunkban, az autetikus nyomozás, és az abban végül felmerülő ráébredés az ismeretet az öntudatba emeli. Pauler Ákos meglátása szerint, felesleges lenne a kissé kalandos illumi- náció tanát telvenni. Az Abszolútum a megismerésben tehát a következőképpen szerepel. Először, mint a megismerés lehetővé tévője azáltal, hogy a megismerő szubjektumot olyanná teremti, hogy benne az abszolút mozzanatok, mint a prion ismeretek öntudatlanul megvannak, amelyekre való ráébredés adja az ismeret lényegét. Az a priori igazságok tartalmai az ideák, tehát az Abszolútum úgy teremti a megismerő alanyokat, hogy azokban az egész idea- világ öntudatlanul megvan. Az empíria csak kivált minden megismerést, de a tartalmat nem ez határozza meg. Ám másodszor az Abszolútum eszméje nemcsak namt a megismerés lefolyásának le- hetővé tevője szerepel, hanem mint a megismerés által keresett, végső ismereti objek- tűm is. Megismerésünk csak akkor jut nyugvópontra, ha végül autonóm — független - abszolút, végső tartalmakra bukkan. Éppen ezért a logikában a logikai alapelvek, az éti- kában és esztétikában a végső értékek, a valóságtudományokban a végső elemek és relá- ciók megismerésére törekszünk. Mindezek nem azonosak az Abszolútummal, mert csak relatív-abszolút tartalmak, de a feléjük való törekvés mutatja az Abszolútum felé való tö- rekvést minden megismerésben, azaz hogy voltaképpen minden megismerésben az Ab- szolútum megismerésére törekszünk. Az Abszolútumot tehát annyiban ismerjük meg, amennyiben az megnyilvánul a re- latívumban. A megnyilvánulást Pauler úgy magyarázza, hogy az egyfajta visszatükröző- dést jelent, ״Isten teremtményeiben nyilvánulhat meg”.34 Minden, ami nem abszolút - relatív - az Abszolútum teremtménye, tehát bármely relatívumban megtalálható kell, hogy legyen az Abszolútum valamiféle nyoma. Ezt úgy is mondjuk, hogy a relatívum 34 Metafizika, 72. §. .01 224
