Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Vincze Krisztián: Praeambula fidei a fenomenológia nyomán - Bernhard Welte vallásfilozófiájának központi gondolatai
Praeambula fidei a fenomenológia nyomán... VINCZE KRISZTIÁN A hívő ember, miután legyőzi a kockázattól való félelmét, s miután a bizalom álla- potába kerül, az egész világot úgy tekinti, mint Isten ajándékát, szavát és az Isten létére utaló bizonyítékot. Az istenhit továbbá azt is jelenti még, hogy az ember önmagában is képes hinni, úgy fogadja el önmagát, ahogyan van. A hívőt így jellemzi az önmagával és az egész világgal szembeni pozitivitás, hiszen a természet minden sarkából, a történelem minden fordulatából Isten megnyilatkozásait véli észrevenni. 3. 6. Isten a hallgatásban és imádságban Ha a hit a vallásos élet kezdete, akkor annak virága az imádság. Az imádság mint nyelv, mint hallgatás és mint kultusz a hitnek a véghezvitele. A szavak végesek és így elégtele- nek Isten végtelenségéhez mérten, ezért először mindig elnémulnak. A szavak és Isten eltérő természetének okán az a bölcs magatartás jellemzi a hívő embert, hogy először visszaveszi szavait és hallgatásba merül Istennel szemben. Az elnémuló hallgatás tehát az imádság első alakja, mert ebben viselkedik a legillőbben a halandó ember Istennel szem- ben. így válik a ״hallgatás Isten minden szót felülmúló nagyságának közvetlen követkéz- menyévé”.29 A véges szavak véges vonatkozásokat és véges képzeteket hordanak magukban. En- nek ellenére a beszéd is utalhat a mondhatatlanra, a beszéd is túlléphet önmagán. A teoló- giai differencia az emberi beszédnek két szintjét ismén: különbség van a nyelvi eszközök közvetlen végessége és az ezen keresztül közvetített végtelenség között, amelyhez és amelyről a nyelv sokszor szólni akar. A nyelv talán legnemesebb lehetősége ebben a te- kintetben - aminek segítségével önmagát felülmúlhatja - a tagadás. Ez abból áll, hogy az ember ki tudja mondani, hogy nem tud már többet arról mondám, amiről beszélm akar. A tagadással tehát ki lehet fejezni, hogy a mondanivaló a mondás lehetőségeit felülmúlja. Ha pl. zenét hallgat valaki, akkor ezt követően sokszor csak annyit tud mondani a töb- bieknek, hogy ״el nem tudom mondani, olyan szép volt”. Ezzel a kijelentéssel kimond valami egészen konkrétat, ugyanakkor kifejezi azt is, hogy amit mondani szeretne, az a kimondás lehetőségeit felülmúlja. Tehát éppen a tagadással tette naggyá azt a szépet, amelyről dicsérve beszélni akart.30 31 Az Istenről szóló pozitív állítások a nyelv szimbolikus használatával esnek egybe. A szimbólum egy olyan alakzatot mond ki, ami bár nem azonos, de hasonló értelemben Isten tulajdonképpeni titkára vonatkozik. A szimbólumnak olyan szerepe van, mint a Kari Jaspers-i rejtjeleknek (chijfré)n A rejtjel mindig többet és mást mond, mint ami köz- vétlenül megjelenik benne, amit azonban tulajdonképpen mondám akar, azt nem lehet már közvetlenül és egyenesen kifejezni. Isten rejtjelei ilyen szempontból feloldhatatla- nők. Az ember tudatos egzisztenciáján keresztül a múlandó szavakban az örök értelmet, Isten titkát olvashatja. 29 Uo. 172. 30 Vö. uo. 176-180. 31 Vö. JASPERS, K., A transzcendencia rejtjelei, Kairosz Kiadó 2001. TEOLÓGIA 2014/3-4 214
