Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Papp Miklós: A kompromisszum - Megközelítések a katolikus, a protestáns és a keleti teológia oldaláról
A kompromisszum - Megközelítések a katolikus, a protestáns és a keleti teológia oldaláról PAPP MIKLÓS nak, ahol pl. étkezési szokásokban az erősek kompromisszumszerűen tekintettel vannak a gyöngékre. A gyöngék nem hitükben gyöngék, hanem óvatosak, hűségesek a tradíció- hoz, a leírt törvényhez. Persze épp attól gyöngék, hogy erősek vannak és ők nevezik gyöngének a másikat. Az eljárás kiindulópontja egy dogmatikai ítélet. Ez az apostoltól ered, aki szennt a keresztények minden csoportja-típusa krisztusi: meg vannak keresztel- ve és megvallják Jézus Krisztust Uruknak. Az első az egység hatékony megerősítése, ami meg- előzi a gyakorlatias életformát. Az életformákban különbözőket nem szűkkeblűén elhatá- rolja, hanem nagyvonalúan a közösségbe integrálja. A gyöngék előbb legyenek erősek a közösségben-egységben, s majd onnan fog kiáradni az életformában való egység is. Ha közösségben vannak az erősekkel, akkor indulnak el a megismerésben való növekedés- ben, ismereteik szélesítésében és gyakorlati életvitelükre való alkalmazásban. Az első lé- pés tehát egy ítélet, ami mindenki fölé rendelt kötelező hit-érték, s majd ezt kell kőnk- retizálni a mindennapok felé. Ez a kötelező, mindenki fölötti hit-érték származhat apostoltól, konszenzusból, eljárásmódból, ami majd a résztvevők mindenféle kompro- misszumainak irányt és határt ad. Az erősek célja az, hogy a gyengéket a lényeges kérdésekben és a közösségben megerősítsék, s ezért mernek a gyakorlati életvitelben engedményeket tenni (pl. étkezési és fátyolviselési szokások). Ha Isten országa éppen nem az evés-ivásban áll fenn, hanem igazságban, békében, örömben, a Lélek által (Róm 14,17), akkor ez máris kitűzi, hogy hol van helye a kompromisszumnak, és hol nincs. így Pál kész a kompromisszum- ra olyan másodlagos területeken, amin az alapkötelékeket szétszakító hitvita lobbanhatna lángra. Ezeknek nincs dogmatikai súlyuk a Krisztus által ajándékozott szabadság fényé- ben, az ember megtarthatja ezeket így is, meg úgy is. Az erősek éppen a hit erőssége, egysége miatt kötnek kompromisszumot az életfonnák bizonyos sajátosságaival, enged- nek a gyengéknek egy nekik fontos területen, ám eközben az evangéliumba vetett hiten dolgoznak. Fontos a metódus: a gyönge gondolkodjon és fejlődjön velünk, ne tőlünk külön. Az erősek veszik a fáradtságos vita és tanítás munkáját, nem széttárt kézzel váiják a gyengé- két: ״gyertek, ha majd eljutottatok a magasabb ismeretre...” Persze ehhez a gyengéknek el kell ismerniük az erősek tekintélyét, s el kell ismerniük a számukra fontosnak tűnő kérdés másodrangúságát. Ringeling Bonhoeffer szellemében mondja: ״A kompromisz- szum itt előkészületet jelent az elérkező kegyelemnek, az a célja, hogy a keresztény sza- badság útjában álló akadályt a hitben gyengék számára nyitva tartsák, és azt az evangé- hum meggyőző erejére, felépítő-nevelő erejére bízzák.”14 A cél az, hogy keresztényként és egységben éjünk, s ehhez fontos az előzékenység, ami elősegíti az érést. Ringeling kiemeli: a kompromisszum nem egyszerűen alulkínálja-leen- gedi a szabadság etikájának nívóját, hanem azért mer engedni, hogy a fejlődésre szoruló és fejlő- désre képes morált egyre följebb húzzuk a nagyobb igazság felé. Ez a szempont alapvetően fon- tos, mert arra hívja fel a figyelmet, hogy az etikai kompromisszumot inkább az adott erkölcsiség magasabb állapota felé illesszük, s ez fogja jelentem a ״fölfelé való apellálást”, a nagyobb igazság felé (Mt 5,20). Ezen metódus szerint az etikai kompromisszumnak a le- hetséges alternatívák közül mindig azt kell kiválasztani, ami a nagyobb igazsághoz illeszkedik és magasabb etikai nívót mozdít elő. Az ideiglenesen megváltoztathatatlan egyenlőtlenségeket is (pl. nők, rabszolgák) folyamatosan fel kell emelni, meg kell szüntetni, ha kedvezőbb körülmények adódnak. Ez azt is jelenheti, hogy az etikai kompromisszumok kivételei is jelenthetik az etikai fejlődés kezdetét, ami jobb etikai megoldásokhoz vezethet. 14 Ringeling, H., Christliche Ethik im Dialog, 103. TEOLÓGIA 20Í4/3-4 150
