Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Gájer László: A házasság fogalmának formálódása az egyház tanításában 1880-tól 1968-ig
GÁJERLÁSZLÓ A házasság fogalmának formálódása az egyház tanításában 1880-tól 1968-ig jektív, Istentől meghatározott házassági céloknak, hanem önmagában képez értéket. A zsi- nat ezért a házasfeleket és a gyermekeket a házasság egyenrangú javaiként nevezte meg, és rámutatott, hogy a keresztény házasság ezeken keresztül válik a társadalom javára. A házasság ebben a felfogásban nem szorítkozik az élet továbbadására, hanem kölcsönös ajándékozásban két személy életének bensőséges egységét valósítja meg, a krisztusi szere- tetet leképezve.66 Éppen a házasfelek közötti bensőséges egység az, ami megköveteli a há- zasfelek kölcsönös hűségét és a kapocs felbonthatatlanságát (vö. GS 48). A házasság lé- nyegi tulajdonságai tehát az egység és a felbonthatatlanság.67 A házasság, amelyre a tiszta jegyességgel, vagyis a házasságig megőrzött tisztasággal kell készülni, megköveteli a hűsé- get és a kizárólagosságot, ami összeegyeztethetetlen mindenfajta házasságtöréssel és a há- zasság felbontásával. A zsinat a felelős születésszabályozással kapcsolatban nem fogalmazott meg újabb következtetéseket. A GS 50. fejezete a házasság termékenységéről szól. A házasságból — annak természete szerint — utódok születnek: a gyermek a házasság gyümölcse. Az iga- zi házassági szerelem bensőségesen kapcsolódik az anyai és apai hivatáshoz:68 a házastársi szerelem arra irányul, hogy — a házasság egyéb céljainak a háttérbe szorítása nélkül — a há- zasfelek a Teremtő szcretetével együttműködve gazdagítsák az egyház és az emberiség családját.69 Az olyan házasság, amely nélkülözi ״a forrón áhított gyermekáldást, megma- rad, mint teljes életközösség, s megőrzi értékét és felbonthatatlanságát.” A szöveg a há- zastársakat úgy nevezte meg, mint akik. a teremtő Isten szeretetének munkatársai és mintegy tolmácsai. A felelős családtervezés kérdése a II. Vatikáni Zsinat szerint része a házasságnak. A GS 50 kifejezetten említi a magzatelhajtás tilalmát. A házaspároknak olyan megoldást kell találniuk, amely erkölcsileg helyes, tiszteletben tartja a megfogant életet, ugyanakkor mint módszer biztonságos és könnyen alkalmazható (GS 51, 87). Ezért fontolják meg, hogy figyelembe véve saját lehetőségeiket, anyagi és szellemi létfeltételeiket, valamint családjuk, egyházuk és hazájuk közjavát, készségesen hallgatva az egyház tanítóhivatalá- nak útmutatásaira, az evangélium fényénél döntsenek lelkiismeretük szerint a gyermek- vállalással kapcsolatban. Ezek az elvárások az egyéni keresztény lelkiismeret fontosságát is hangsúlyozzák, nyilvánvalóan nem az egyházi tanítással, hanem egy méltánytalan világi törvénnyel szemben. A születésszabályozással kapcsolatban a GS 51 még megállapította, hogy annak erkölcsi megítélésében az őszinte szándék és indíték szubjektív szempontja nem elegendő, hanem vannak objektív kritériumok is, amelyek minősítik ezeket a cse- lekedeteket, és amelyeket az egyház tanítóhivatala az isteni törvény magyarázataként (in lege divina explicanda) állapít meg. Ezen a területen a házaspároknak nem szabad olyan tatis dono, sanare, perficere et elevare dignatus est. Talis amor, humana simul et divina consocians, coniuges ad liberum et mutuum sui ipsius donum, tenero affectu et opere probatum, conducit totamque vitám eorum per- vadít...” GS 49., in AAS 58 (1966) 1069. 66 Ezt megtaláljuk már a római katekizmusban is: vö. Catech. Rom., p. II, cap. VIII, q. 13., valamint a Casti connubii- ban: AAS 22 (1930), 548-49. - Magyarul: ״... a házasságot nem szorosan a gyermeknemzés és a gyermekneve- lés intézményének, hanem tágabb értelemben az egész élet közösségének és szövetségének (totius vitae communio et consuetude) foglyuk fel.” Amit Isten egybekötött, 41. 67 ״Quae intima unió, utpote mutua duarum personarum donatio, sicut ét bonum liberorum, plenam coniugum fidem exigunt atque indissolubilem eorum unitatem urgent.” GS 48, in AAS 58 (1966), 1068. 69 Vö. LG 11. 69 ״Unde verus amoris coniugalis cultus totaque vitae familiáris ratio inde oriens, non posthabitis ceteris matrimo- nii finibus, eo tendunt ut coniuges forti animo dispositi sint ad cooperandum cum amore Creatoris atque Salva- toris, qui per eos Suam famíliám in dies dilatat et ditat.” GS 50, in AAS 58 (1966), 1071. 117
