Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel
Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel KUMINETZ GÉZA seket. Állítja az egyes fentebb említett tekintélyek (szülő, tanító, bíró, tudós és művész, katonaság, állam és vallás) legitimitását és szükségességét, épp a humánus embereszmény megvalósulása függ ezek koordinált és harmonikus hatásától. A keresztény világfelfogás állítja tehát azt, hogy a testvériség, szabadság és egyenlőség helyes eszméje csakis a vonatkozó tekintélyek és hatalmak erőterében valósulhat meg. Sőt, azt is kell állítanunk, hogy „csak a kereszténység ismertette meg a világgal azokat a tanokat, amelyeknek folyománya az emberi egyenlőség és szabadság eszméje volt. A pogányság ilyen tanokat nem ismert, tehát az egyenlőség és szabadság azon eszméit sem, melyek európai civilizációnk alapvetői lettek. Evangéliumi tanok: az emberek egy közös őstől való származása, részesedés egy közös megváltásban, aminek folytán mindnyájan testvérek vagyunk, egy Atyának gyermekei. Ebből következett a kereszténységben az ember szembeállítása a polgárral, az egyéni felelősség elve, az ember önértékelése, mind új elemek, melyeket a pogányság nem ismert. Ezekből sarjadzott az egyenlőség és szabadság érzete, melyekkel a megújított ember felrobbantotta a pogányság embertelen intézményeit s indult egy új, az ókoriakat messze meghaladó, új alapokra fektetett civilizációnak. Hogy7 pedig az ókon pogány állam nagyon is megérezte, mennyire nem az ő körén kívül keletkezett a kereszténység s elveinek alkalmazását mennyire nem halasztja a túlvilágra, mutatja az az élet-halálharc, melyet kezdettől fogva megindított ellene; mert jól megérezte az új kovászt, mely testét általa átjáija s mihamar összeropogtatja összes csontjait. — Ha nem az egyenlőség és szabadság nevében indult volna hódító útjára a kereszténység, nem érthetnők meg, miért félt tőle annyira a pogány állam s miért üldözte háromszáz évig, míg csak le nem roskadt. Jól látta ugyanis, hogy a teijedő kereszténység új alapokat rak le egy új társadalom és egy új állami élet számára, amelyek homlokegyenest ellenkeztek mindazzal, ami az ő alapjait képezte. Ezért szerette volna kiirtani a föld színéről. [...] Hasonlóképp költői elgondolás s nem történet [...], hogy a kereszténység fogalmazta tanait. Nem a kereszténység fogalmazta tanait, hanem azok Krisztustól valók.”34 A keresztény tanítás megfosztja azután az államiságot totalizáló tendenciájától, mivel „a pogány állam el sem tudta magát gondolni másnak, mint totálisnak — még egy Platón ideális lelkében sem. Hegel állama csak ennek a pogány állameszmének bölcseleti kicsapódása; és Hobbes a történelem és a korabeli politika jó megfigyelőjének bizonyul, mikor az államot leviatánnak minősíti, mely irgalmatlanul elnyel mindent, ami torka ügyébe esik. Sőt nu több! A totalitási igény: rátenni kezét mindenre, amit elér, lefoglalni és a maga érdekeinek szekere elé fogni mindent, amit egyáltalán lehet, ez az élet és történelem tanúsága szerint majdnem minden közösségben él, akármi a neve, és legalább mint hajlandóság és kísértés ott feszeng minden egyes emberben. Önzés ennek a neve ősidőktől; és bizony van családi, intézeti, testületi, nemzeti, stb. önzés; s ha ez a hatalommal tud szövetkezni, mint egyeduralmi és kizárólagossági törekvés vagyis mint totalitási program jelenik meg. [...] A totalitási törekvés elve, az állami is, semmi más, mint az ís- tenileg megállapított világrendtől elszakadt pártoskodás Monroe-elve: ez a világ a mi világunk, és ez mindenestül és kizárólag a mienk! Ebben a megállapításban benne van az ítélete is. Az államiság, mint láttuk, Isten elgondolása és végzése. De Isten nemcsak államot akart, hanem más közösségeket is, más célokkal és más föladatokkal meg erőkkel. Minden föladat és cél egy-egy érték, és az értékek Isten akarata szerint rangsorokat, értékhierarchiát alkotnak; fölé-, mellé- és alárendeltség viszonyában vannak.”53 54 55 54 Vö. DUDEK, J., Dogmatikai olvasmányok, Budapest 1914, 43-44. Ehhez talán csak azt kell még hozzátennünk, hogy ez a gyűlölet tartani fog a világ végéig. 55 Vö. SCHÜTZ, A., Az államiság dogmatikai gyökere és normája, in SCHÜTZ, A., Őrség, Budapest 1936, 258-259. 87
