Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel
Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel KUMINETZ GÉZA a veszélyes eszmékről a politikai élet vezetői nem tudnak lemondani, akkor a politikai világnézetekből despotizinus lesz, ami a politikai diktatúrával együtt „szellemi diktatúra is, amely meg akarja parancsolni, miként gondolkodjunk, és totalitárius igényt formál testre, lélekre, szellemre. Csak természetes, hogy ez a despotizmus engesztelhetetlen ellenségeskedésbe kerül azzal a kereszténységgel, azt gyűlölni fogja, amely nem esik bele a modernizmus csapdájába: a kereszténység örök tanításaitól való eltérésbe a korszellem r ??28 javara. Másik elem a politikai világnézetekben a megvalósítható, realisztikus és a megvalósíthatatlan, vagyis az utópisztikus elem, mely utóbbiak igen változatosak: „Vannak utópiák, amelyek a jelenben ugyan megvalósíthatatlanok, de előre megsejtik és megrajzolják a jövőt. [...] Másfajta utópiák átmenetet alkotnak az egyszerű politikai programhoz és javaslathoz, akár megvalósítják reformgondolataikat, akár nem. Példa ezekre Fichte államelgondolása. Ismét más politikai utópiák a nem valódi világnézet fajai, amennyiben az ész cselét képviselik: mozgatóerők a politikában, de az a berendezés, amit esetleg kialakítanak, szükségképp eltérő lesz attól a politikai eszménytől és meggyőződéstől, amit hirdetnek. Vannak továbbá utópiák, amelyek koruk és népük államának hibáit ostorozzák, átmenet gyanánt a politikai szatíra felé, és ismét mások, amelyek koruk időszerű politikai eszméit ábrázolják és megvalósításuk előkészítői. [...] Utópiák és realisztikus politikai világnézetek között pontos határvonalat húzni nem lehet. Minden politikai világnézetben van utópiás elem, illúzió vagy oly eszmény, amelyet a végtelenbe kell vetíteni, hogy az elérhetőből a legtöbbet valósítsuk meg.”28 29 A politika „történeti érzék és műveltség híján utópiába vesz; viszont a túltengő hagyománykultusz a politikát cselekvésre képtelenné és meddővé terméketleníti”.30 A politikai világnézetek központi kérdése azonban az egyén és a közösség viszonyának problémája. Itt két nézet áll szemben egymással: az egyénfeletti tekintély elve és az individualizmus.31 Az emberi társadalom természete szerint hierarchiát épít ki, szükségképp bomlik vezetőkre és vezetettekre, ahol vezetők dolga főleg az, hogy miközben megbecsülik a múlt értékeit, a jelenben pedig alkotó módon érvényesítik a tő erkölcsi kötelékeket. Az egyén, ha kibújik e kötelmek alól, önkényes életbe kezd. Az arisztokratikus konzervatív tekintélyelv ellentéte a politikában a liberalizmus, az individualizmus és a demokratizmus. A liberális gondolkodás középpontjában azonban „a szabadság negatív fogalma áll. Lehetőleg mentnek lenni minden feszélyezéstől, az egyéni képességeinek és készségeinek szabad teret biztosítani. [...] Szabadságával aztán mindenki a maga hivatáskörében iparkodik élni a legmegfelelőbben. A tudomány embere a tanítási és tanulási szabadságért lelkesedik, a művész a fart pour fart jelszaváért, a bölcselő a gondolkodás szabadságáért (kulturális liberalizmus). A politikus az ún. szabadságjogokat (egyesülési, gyülekezési, sajtó- és szólásszabadság) hangsúlyozza különös nyomatékkai, továbbá nemzeti vagy nemzetiségi törekvéseit függetlenségre, elszakadásra, szeparációra, vagy pedig ellenzéki hajlamait éli ki (politikai liberalizmus). A gazdasági élet végül, a saját erőire támaszkodva, a középkori kötöttség helyett, a szabad verseny formái között keresi bol28 Vö. Noszlopi, L., A világnézetek lélektana, Budapest 1937, 101. 29 Vö. uo. 294-295. 30 Vö. Kornis, Gy., Az államférfi. A politikai lélek vizsgálata I, Budapest 1943, 179. 51 Az individualista értékélménye, s ebből fakadó életérzése az, hogy a társadalomban az egyén az értékes, a társadalomnak azt csak szolgálnia szabad. Innen a liberális államférfi alapállása, szemben a szocialistáéval, aki a közösségnek ad elsőbbséget, aminek következtében az egyén válik szolgájává. 79
