Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Lacan, Marc-François: A hit antropológiai struktúrája
MARC-FRANQOIS LACAN A hit antropológiai struktúrája 5.1. Különbözőség Az első a férfi és a nő különbözősége. Teljesen nyilvánvaló a testi különbözőség, de éppen az emben személy — mint szellem által irányított test és mint a test által önmagát kifejező szellem — egysége folytán ez a különbözőség sokkal több a pusztán biológiai különbözőségnél. Ez az oka annak, hogy a férfi és a nő egyedül különbözőségük kölcsönös elismerésével, és az ezen elismerés által megkövetelt bizalommal válhatnak egészen ön- magukká: mindkettejüknek hinnie kell a másikban, még akkor is, ha hitvestársi hitről nincs szó. 5.2. Bizalom egymásban A másik dolog, amelyről szeretnék szót ejtem, egy manapság gyakori jelenség: a fiatalok együttélése. A következők jellemzik: érzelmi kötelék jön létre két fiatal között, s ezen túl szexuális szinten is keresik kibontakozásukat; különféle okokból kifolyólag nem kívánnak házasságot kötve társadalmi szinten elköteleződni egymás mellett; végül manapság már megvannak az eszközök, hogy elkerüljék gyerekek születését. Együtt élnek tehát anélkül, hogy felvállalnák jövőjüket akár az egyik, akár a másik irányban. A házasság- kötés és a szakítás egyaránt lehetséges. Nem tudjuk végiggondolni ezt a helyzetet a maga egészében, ugyanakkor mostani eszmefuttatásunk segíthet abban, hogy tisztábban lássuk. Ilyen tisztázásra azért is szükség van, mert azok a fiatalok, akik ilyen helyzetben vannak, szemlátomást sosem tudatosították magukban a helyzetükkel felmerülő kérdést, pedig egész jövőjük ettől függ. Azt hiszik, szeretik egymást, de az egyik vajon hisz-e a másikban? Hogy erre az alapkérdésre válaszoljanak, azok, akik valóban közös életet akarnak, tudatosították-e különbözőségüket, és meghozták-e a döntést, hogy megbíznak egymásban? Egy ilyen szabad és világos döntés nélkül minden, amit felépíthetnek, homokra épül; továbbá pedig veszélybe so- doiják saját személyiségük egyensúlyát és kibontakozását, és e téren mindkettejüknek felelősnek kellene éreznie magát a másikért. Ezen a ponton, ahová érkeztünk, tehát miután rávilágítottunk a hit szerepére a férfi és a nő közötti kapcsolatokban, világosabban látjuk, milyen szerepet játszik a hit aktusa az emberek élettörténetében, az emberi kapcsolatokban, a személyes fejlődésben és az emben közösségek építésében. Azt is jobban értjük, mi különbözteti meg egymástól a hívőt és a nem hívőt, és hol van az a pont, ahol útjaik szétválnak. Szemben valaki mással, szemben valakivel, aki más, döntést kell hozni, kockáztatni kell: hiszem-e vagy nem hiszem-e, hogy keresnem kell ővele együtt, beszélve hozzá és meghallgatva őt, mert az igazság, mely inspirálja keresésemet és az övét (akár tudatában vagyunk, akár nem), azt akaija, hogy az igazság megismerésében e párbeszéd útján haladjuk előre. Hinni a másikban, ebben a „te”-ben, aki beszél hozzám, azt jelenti, hogy megnyílók az igazságra, és őt is meghívom, hogy nyíljon meg rá; azt jelenti, hogy keresem az igazságot és tanúságot teszek róla. A nem hívő az, aki bezárkózik önmagába. A hívő nincs megvédve attól a kísértéstől, amelynek a nem hívő engedett. A hit aktusát újból és újból végbe kell vinni a másokkal való új találkozásokban: a kitartás az újbóli döntések meghozatalában - ami nyitva tart mások felé és megőrzi a beléjük vetett bizalmat —, nos, ez a kitartás hozza létre a hűséget. 214
