Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Lacan, Marc-François: A hit antropológiai struktúrája
A hit antropológiai struktúrája MARC-FRANQOIS LACAN ságra. Az újdonságra való megnyílás egyúttal annak belátását is jelenti, hogy' valami hiány van bennem. Hiány, íme, egy nagyszerű szó, amely sohasem összekeverendő a „szükséglet’’-tel. Ez a bennem lévő hiány nem azért van, hogy betöltsem valamivel, hanem azért, hogy felismeijem a másik újdonságát, arra késztet, hogy megnyíljak a másikra. Hinni a másikban, megbízni benne, befogadni az életembe — ez meg fogja változtatni az életemet. Elkezdődik egy kommunikáció, mely azonban még mélyebbé válik, ha a másikban való hitemre válaszol az ő belém vetett hite. Ebben az esetben a hit közvetítő tevékenysége teljesen megvalósul. Említettük már e tevékenység hatását, mégis szükséges ismét hangsúlyoznunk. A „közvetítő” [inédiateur] szót - eredeti jelentésében véve — nem szabad összekevernünk a közbülső vagy köztes [intermédiaire] szavakkal, ez utóbbi ugyanis (mint a kötőjel) egyfelől elválasztja, másfelől össze is köti a két szót, amelyek között van. Közvetítő az, ami megszünteti azt, ami két lényt elválaszt, ugyanakkor megtartja, ami őket egymástól megkülönbözteti, közvetítő az, ami lehetővé teszi, hogy kommunikáljanak egymással anélkül, hogy összekeverednének: a közvetítőben valósul meg a közösségre jutás, a kommunió. A hit tehát ily módon közvetítő: a hívő megnyílik a másikra anélkül, hogy azonossá válna vele. A hit aktusa lehetővé teszi, hogy a másik hatást gyakoroljon rá, de nem is csak azt, hogy hasson rá, hanem hogy változást idézzen elő benne. így a hívő, miközben önmaga marad, mégsem marad ugyanaz, és ha önmaga marad, az azért van, mert a benne végbemenő változás annak a bizalomnak lesz a gyümölcse, amellyel szabadon megnyílt a másikra. Ez a hitnek a közvetítése: megvalósítja a kommunióját két szabadságnak, amelyek elfogadják a fejlődést, kölcsönös megnyílásuk gyümölcsét, és megújítja a hívőt, akit ez a kommunió személyes kibontakozáshoz segíti. 5. A HIT SZÖVETSÉGE Amit idáig elmondtunk, az núnden emberre érvényes. Ugyanakkor világos, hogy külön meg kell említenünk azt a hitet, amely a férfit és a nőt hitvestársakká teszi, vagyis a hitves- társi/házastársi hitet. A házasságban nem pusztán a kölcsönös hitük által megpecsételt szövetségről van szó, amely közösséget hoz létre köztük az ismeretben, a vágyban és az ajándékozásban, amelyben a férfi és a nő egész valója (teste, lelke, szelleme) beteljesedése felé halad, hanem itt egy olyan életforrás is jelen van, amelyből nem fakadhatna élet, ha a hitvestársi hit nem nyitotta volna meg őket egymás felé. Ennek a teljes megismerésnek, melyet ez a hit tett lehetővé, egy új élet a gyümölcse. A hit közvetítésének itt kettős formája van: az életközösség formája, amely a házasok titka, és az élettovábbadás formája, amely mások számára is nyilvánvaló. Egyfelől a házasok hite bevezeti őket egy kölcsönös megismerésbe, amely számukra új születést jelent, sőt egyfajta együttes születésről beszélhetünk a szeretetben megélt közösség ezen tapasztalata kapcsán, amikor mindketten a másik jelenlétének örülnek. Másfelől ez a közösség, melyet egyedül ők ismerhetnek, testet ölt, amikor gyermekük születik, akit fel kell nevelniük, úgy, hogy válaszolnak az ő hitére. Ezeket a szempontokat sajnos most nincs módomban oly mértékben kifejteni, amennyire megérdemelnék, mégis szeretném felhívni az önök figyelmét két dologra. 213
