Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Perendy László: A lelki hatalmat gyakorlók erényei. Szent Ambrus De officiis ministrorum című művének forrásai
PERENDY LÁSZLÓ A lelki hatalmat gyakorlók erényei Ambrus szerint a Cicero által tárgyalt magatartásformák mindenkitől elvárhatók. A klerikusok vonatkozásában különösen kiemeli a beszédben való mértéktartást. Ez nemcsak a helyes szónoklás tekintetében fontos, hanem általánosan igaz a beszédben való szerénységgel kapcsolatban. Az üres fecsegés kifejezetten ártalmas is lehet, tehát kerülendő. Ennek az erénynek a gyakorlásában is maga Krisztus a végső referenciapont. Emlékeztet továbbá arra, hogy Isten mindent jónak, vagyis egyben ékesnek alkotott. Az ember ékessége az erényességében tűnik ki leginkább. Szentírási kiindulópontként különösen fontos Ambrus számára a 92. zsoltár 1. verse: „Az Úr országol, ékességbe öltözött.” Többször útal az 1. Koúntusi levélre, ahol Szent Pál az illendőségről beszél. Ószövetségi példaként főleg Dávidot dicséri, újszövetségiként pedig magát Szent Pált. A sarkalatos erények bemutatása során Ambrus tehát alapvetően két forrásból merít: Cicero művéből és a Szentírásból. Ez a jelenség a mű többi részében is megfigyelhető: a mű alapszerkezetét a De officiis biztosítja, a szentírási példázatok pedig első látásra pusztán illusztrációként szolgálnak. Valójában ennél mélyebb mondanivalója van a két fő forrás összeillesztésének. A bibliai példaképek nyilvánvalóan jóval Cicero kora előtt éltek, tehát az is Ambrus mondamvalójához tartozik, hogy isteni kinyilatkoztatásra figyelő példaképek már a pogány filozófiai reflexió előtt meg tudták valósítani ezeket az erényeket a gyakorlati életben. Wolf Steidle nem osztja Maurice Testard-nak azt a véleményét, hogy Ambrus művének szerkezete egyre inkább szétesne a mű vége felé haladva, mégpedig azért, mert a szerző gondatlansága miatt a bibliai anyag túlburjánzása szétfeszíti a cicerói kereteket.11 Véleménye szerint a bibliai példák (exempla) említése elsősorban nem azt a célt szolgálja, hogy illusztrációt nyújtson a cicerói keret által biztosított elméleti mondanivalóhoz. Magát Cicero művét sem csak szolgaian követi Ambrus, mintha rászorulna valamilyen előzetes szerkezeti konstrukcióra. Ambrus művének műfaja leginkább a következő megjelölésekkel illethető: interpretatio, imitatio, aemulatio.12 Cicero művére leginkább azért volt szüksége, hogy hallgatóság könnyebben befogadja mondanivalóját. Ambrus azonban vitába is száll azzal a filozófiai hagyománnyal, amelyet Cicero elismer és összefoglal. Ebben a vitában pedig Steidle szerint döntő szerepe a bibliai példaképek említésének. Véleménye szerint Ambrus bírálói helytelen prekoncepcióból indultak ki, és nem figyeltek arra, hogy egyes exemplumok többszön felemlítése nem a szerző fantáziátlanságának bizonyítéka, hanem különböző nézőpontokból való bemutatásuk a pogány filozófia bírálatát is szolgálja, ugyanakkor nem egy esetben a szerkezeti koherenciát is biztosítja. Ambrus általános célkitűzését más művei alapján is fel lehet ismerni. A De virginibus II 1,2-ben például így fogalmaz: „.. .exemplis potius quam praeceptis putavimus imbuendam (sc. virginitatem); licet amplius proficiatur exemplo, quomiam nec difficile quod iam factum est aestimatur, et utile quod probatur.” Steidle hasonló célkitűzést mutat ki a De obitu Theodosii-ben is. De magában a De officiis ministeriorum-ban is számos helyen fogalmazza meg művének célját. Az I 3-ban saját célkitűzését például így jellemzi: „intentio et diligentia circa scripturas sanctas”. Még világosabban fogalmaz az I 116-ban, ahol a mű fő témájaként az exempla maiorum bemutatását jelöli meg. Az erényeknek ezek a példaképei világosan érthetők, és nincs körülöttük semmi homály, ami azonban Ambrus szerint tagadhatatlanul jelen van a filozófusok haszontalan eszmefuttatásaiban. A harmadik könyv zárófejezeté11 Steidle, W., Beobachtungen zu des Ambrosius Schrift De officiis, in Vigiliae Christianae 38 (1984), 18—66, 19. 12 Uo. 18. 178
