Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: Pauler Ákos pedagógiai eszméi
Pauler Ákos pedagógiai eszméi KUMINETZ GÉZA mely képessé és késszé tesz a társadalom vezetői feladatainak ellátására. Ezt a funkcióját minden nemzedékben fenn kéne tartani, s erre épp ez az iskolatípus a legalkalmasabb. Megállapítja továbbá, hogy az újkon társadalmakban tömegek lepték el a gimnáziumokat, ami csökkentette az oktatás és nevelés színvonalát, mert az új igény inkább hasznossági jellegű volt. így az új tantervek túlzsúfolt lexikonokká lettek. Ennek a következménye egyfajta túlterhelés lett,47 ami „valósággal demoralizálta s értelmében elnyomta s így gondolkodásában zavarossá tette a tanuló ifjúságot. Demoralizálta, mert a rengeteg, s legtöbbször kevés kritikával összehordott tananyagot nem lévén képes alaposan feldolgozni, a felületes látszatmunkát szokta meg. Ugyanez a sok megemésztetlen tananyag pedig ahelyett, hogy világos és szabatos, jól strukturált logikus gondolkodást s értékrend- szert kristályosított volna ki lelkében, konfúzussá s ineghasonlottá tette. Hiszen azért volt nagyapáink nemzedékében annyival több lucidusfejű s harmonikus ember, mint ma, s azért volt közöttük több a markáns egyéniség, mert a régi latin iskola bár keveset tanított, de azt jól és alaposan elsajátították a tanulók: a tananyagot valóban feldolgozták s az az ifjú vérébe ment át s lelkében örök logikai és etikai kategóriákat engedett kikristályosodni. Ennek be kellett végzetszerűen következnie, amint többé nem értették meg a tanügy vezetői, hogy a középiskola az emberképzés iskolája, amelynek tehát elsősorban nem hasznos, hanem elme-, jellem- és ízlésképző szellemi táplálékot kell nyújtania, s amelyben a hasznos ismeretek is csak annyiban érvényesülhetnek, amint azok az ifjú szellem helyes irányban való kibontakozását mozdítják elő. A gyakorlati életben szükséges szakismereteket a szellemileg jól iskolázott, komoly és alapos munkára szoktatott ifjú a középiskolát követő főiskolán vagy szakiskolán könnyen elsajátíthatja. De a zavaros lelkű, illogikus, felületes látszatmunkára szoktatott egyén a szakismereteket sem képes alaposan elsajátítani s azokat kellő judíciummal alkalmazni. Ősrégi pedagógiai igazság, hogy mindenekelőtt embert kell nevelnünk, hogy jó szakembert adhassunk a nemzetnek és a társadalomnak”.48 Sőt, azt állítja didaktikájában, hogy az alap- és középiskola tartsa távol a diákot mindattól, ami aktuális, ami megzavarja a fejlődő lelket. Ez azt jelenti tehát, hogy az emberré neveléshez nem úgy jutunk, hogy a diák számára mindig és minden információt a rendelkezésére bocsátanak, hanem rendszere van annak, hogy mikor, mit, menynyit és miért tanítunk, kizárva ezzel a zavaró, felesleges információt. Ez a jó megértés és személyiségfejlődés nyitja.49 50 Az antik világ szellemi kincsei tehát ma is és a jövőben is aktuálisak, mivel kiváló személyiségfejlesztő hatásuk van. Az ilyen személyiség nemcsak önmagát, de embertársát is tiszteli, ami a másiknak, mint személynek és jogos (igazságos) igényeinek elismerését jelenti.3" Ez lenne az igazi humanizmus, mely abban áll, hogy „az embert annyiban szeretjük, amennyiben benne az igazságot szeretjük — vallási nyelven szólva: ha az embert Istenért szeretjük és az isteni tökéletességhez hasonlóvá iparkodunk életét tenni”.51 A középiskolában a tananyagot az határozza meg, hogy mi az iskola célja. Hivatkozik egyetértőleg az akkori 1924. évi XIV. törvényre, mely a középiskola célját így határozta meg: A középiskola feladata, hogy a tanulókat vallásos alapon erkölcsös polgárokká 47 Az elmét ugyanakkor „nem annyira az erőkifejtés, mint inkább a meddő erőlködés meríti ki. A gyermek szívesen okoskodik, s ha az oktatás tartalma egyúttal kellőképpen változatos, szívesen is tanul, mert természetes kíváncsisága ébren tartja érdeklődését. A módszer az, ami túlterheléshez vezet”. Vö. PAULER, A., A rendszer a tanításban, in Magyar Paedagogia (1903), 82—84. 48 Vö. Pauler, Á., A klasszikus műveltség értéke, in Egyetemes PhUologiai Közlöny (1933), 5—6. 49 Vö. Pauler, Á., Didaktika (egyetemi előadások után lejegyezte Varga Sándor Frigyes), Budapest 1931, 27-28; 37. 50 Vö. Pauler, Á., Az ethikai megismerés természete, Budapest 1907, 169. 167
