Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: Pauler Ákos pedagógiai eszméi
KUMINETZ GÉZA Pauter Ákos pedagógiai eszméi vezetését a tanításba. Tartalmilag dogmatikus lesz pedig tanításunk, ha a tudomány eredményeit és nem problémáit közöljük, formailag pedig úgy fog megfelelni a dogmatizmus követelményeinek, ha oktatásunkban az affirmativ elem uralkodik”.24 A pedagógiának végeredményben a három érték, a logikai (igazság), az etikai (jóság) és az esztétikai érték (szépség) értékessének (erkölcsi) bizonyosságához kell a növendéket elvezetni. Az elsőhöz a megismerés, míg a másik kettőhöz a közvetlen értékbizonyosság élménye vezet el. Az értékeshez a ragaszkodás érzése, az érvényesítés vágya, míg az értéktelenhez a kerülés vágya, a nemtetszés érzése társul. A tanítás tehát műveltséget közvetít, illetve művelt emberré fejleszti a személyt. A művelt embert pedig jellemzi: a) a logikus gondolkodás (a műveletlen emberre nem tudunk hatni a logikával), b) kifinomult ízlés, c) az emberekkel való tapintatos bánásmód készsége és d) a sokoldalú érdeklődés.25 Az erkölcsi oktatás elmélete: Az első dolog, amit megállapít Pauler e témával kapcsolatban, hogy „minden idők nevelői a valláserkölcsi oktatás mellett több-kevesebb öntudatossággal arra is törekedtek, hogy az erkölcsi fogalmakat és szabályokat mint olyanokat, vagyis függetlenül minden pozitív vallási parancstól vagy magyarázattól értessék meg növendékeikkel. Ezt a pedagógiai funkciót nevezzük általánosságban erkölcsi oktatásnak”.26 Kívánatosnak tartja, hogy az erkölcsi oktatást mint tantárgyat oktassák, függetlenül a vallásoktatástól. Második megállapítása, hogy az emberi élet végső, önmaga által kitűzött céljai, kimondva vagy kimondatlanul is mindig egyrészt erkölcsi,27 másrészt pedig a kultúrát teremtő és szolgáló jellegűek,28 mert ebben áll az emberhez méltó élet. A nevelés és tanítás ezért együtt fáradozik, hogy a „múlandó embert az erkölcsi eszmék örök világának szolgálatába állítsa”.29 Szerinte az erkölcsre nevelés fő célja az eszményileg helyes viselkedés vezérlő elveinek az ismerete, illetve az erkölcsi érték belátásának az ébresztése. Adjunk ezért bő anyagot és lehetőséget arra, hogy a gyermek spontán módon értékelje az élet eseményeit, amit aztán kellő mederbe lehet finoman irányítani, sőt bátorítani kell a vonatkozó cselekvésre is, mivel „az érzület épp a cselekvés tüzében alakul ki legjobban”.30 Nagyon alkalmas az erkölcsi nevelésre a történelem tanítása, hiszen a nagy történelmi alakokban egyszerre adott az ethos mint tény és mint ideál. Hasonlóan alkalmas az erkölcsi nevelésre a költészet és a művészeti alkotások is, hiszen a szép dolgok egyúttal eszmények is, s a szépség végeredményben olyas valami, aminek meg kellene valósulnia a világban. 24 Vö. Pauler, Á., Az ethikai megismerés természete, Budapest 1907, 202—203. 25 Vö. Pauler, A., Didaktika (egyetemi előadások után lejegyezte Varga Sándor Frigyes), Budapest 1931, 12—13. 26 Vö. Pauler, A., Az erkölcsi oktatás elméletéhez, in Magyar Paedagogia (1905), 257. 27 Vö. Pauler, A., Széchenyi István társadalmi erkölcstana, in Magyar Társadalomtudományi Szemle (1913), 163. 28 Az emberi szellem kultúrát teremt és tart fenn, illetve gazdagít. Ez a közös eszmék, közös tevékenység és közös érzelmek létrehozásában mutatkozik meg. Az „eszmét kritikailag megérleli a tudomány, az érzelmeket érzületté tömöríti az erkölcs, a törekvés pedig amennyiben alkotásban nyilvánul, a művészetnek, amennyiben kultuszban nyer kifejezést, vallásnak nevezzük. ... A művelődött népek körében a tudomány, az erkölcs, a művészet és a vallás tanaihoz nem kényszer, de meggyőződés nyomán csatlakoznak az emberek: elfogadják azokat, mert belátják azok helyességét, mert felismerik azok értékét. Az a megkötöttsége tehát az egyénnek, mely szabadságával együtt fejlődik, nem áll ellentétben az utóbbival, sőt annak gyümölcse”. Vö. Pauler, A., A szellemtörténet kategóriái, in Minerva (1923), 9—10. 29 Vö. Pauler, A., Herbart Spencer mint paedagogus, in Athenaeum 12 (1926), 96. 30 Vö. Pauler, Á., A világnézet tanítása, in Magyar Paedagogia (1909), 277. 162
