Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)

2013 / 3-4. szám - Kuminetz Géza: Pauler Ákos pedagógiai eszméi

Pauler Ákos pedagógiai eszméi KUMINETZ GÉZA lehetséges, másrészt, hogy az érzelem önmagában nem képesít a létért való küzdelemre, az egyént nem teszi erőssé és ellenállóvá. Viszont az akarati energia egyoldalú fejlesztése, melyet nem ellensúlyoz az értelem és érzelem, csak brutalitást szül”.8 Ezt a komplex vagy organikus oktatási és nevelési koncepciót nevezi az emberi élet pozitív felfogásának. Az emberi gondolkodás, cselekvés és érzelmi élet nem jár tehát kü­lön utakon, helyesebben a nevelés révén kell helyes irányt adni nekik és köztük a kívánt egységet kiművelni. A gondolat egyfajta visszatartott cselekvés, az érzelmi élet is törek­szik valamire, tehát van benne valami akaratszerű. A cselekvés irányítója a gondolat kell, hogy legyen, de ezt az érzelmi életnek is követnie kell, mivel e képességünk segítségével szüljük ki a ránk nézve káros vagy jótékony hatásokat. Az ember elsősorban cselekvő lény, s ennek kicsúcsosodása a munka, ezért a gondolkodás és az érzelmi élet is a cselek­vés szolgálatában áll. A cselekvés pedig az élet fenntartását, gazdagítását szolgálja. Ezért kell az embernek a nevelés által mind erősebbé, jobbá és okosabbá lennie. Belsőleg hat­nak egymásra tehát ész, érzelem és akarat, melyek kiérlelt készségként szinte felveszik a másik kettő jegyeit. Már említettük, hogy a gondolat késleltetett cselekvés, az akarat pe­dig mindig egyfajta indulat is, s az érzelem mintegy elválaszthatatlanul kötődik a megva­lósítandó értékhez, tehát valamiféle szellemi töltéssel is rendelkezik. Hol az értelem, hol az érzelem, hol pedig a puszta akarat adja meg a végső lökést a konkrét cselekvéshez. Továbbá, bármelyik képességünket is fejlesztjük, az hatni fog a másik kettőre is, és bizo­nyos állandó készségeket, ún. diszpozíciókat, vagyis érzületet hoznak létre.9 Az ember tehát nevelésre és tanításra alkalmas és arra szoruló lény, akinek különbö­ző képességei, adottságai vannak, amelyeket valamely eszmény szerint kell szerves mó­don kiművelni. A nevelésnek és tanításnak mind erőteljesebben kell támaszkodnia a va­lódi tudomány eredményeire. így szabadulhat meg a méltóságát birtokba vevő ember a babonától és a vakhitektől.10 De a nevelésnek és a tanításnak is megvan a maga etikai kódexe, amelyet minden körülmények közt be kell tartani.11 E munkájában az alábbi módon fogalmazza meg az emberi hivatást és a pedagógiai eszményt: „Úgy kell nevel­nünk, hogy az emberek erősek, jók és okosak legyenek. Nevelni úgy, hogy erejük le­gyen a cselekvésre és szervezetük ellenálló a létért való küzdelemben, fejleszteni azon ér­zelmeket, amelyek nemcsak az önmagunkért, de a másokért való munkálkodás készségét és gyönyörűségét is megteremtik, és tanítani annyi, hogy az emberek jól dolgozhassanak azon körben, amelyet élethivatásuknak választottak, amellett, hogy a magasabb szellemi gyönyörökre is alkalmasak legyenek”.12 Ehhez pedig minden tehetségünket fejleszte­nünk kell.13 Miután pedig megfogalmazta a pedagógiai eszményt, rátér annak taglalására, hogy miképp tudja ez a feladatot a pedagógia tudománya-praxisa megvalósítani. A nevelés és a tanítás alapelveit igyekszik tehát kifejteni. Mivel az emberi szervezet a maga biológiai, pszichológiai és szellemi dimenzióival együtt egy, ezért a nevelés mindig az egész ember fejlesztése, melynek betetőződése a mens sana in corpore sano, aim a szervezet, az akarat, az értelem- és érzelemvilág egészségességét, egészséges együttműködését jelenti.14 Ezért 8 Vö. PAULER, Á., A pozitív pedagógia alapelveiről, in Magyar Paedagogia (1902), 2—3. 9 Vö. PAULER, Á., A pozitív pedagógia alapelveiről, in Magyar Paedagogia (1902), 4-10. 10 Vö. PAULER, Á., Az ethikai megismerés természete, Budapest 1907, 204. " Vö. PAULER, Á., Az ethikai megismerés természete, Budapest 1907, 200. 12 Vö. PAULER, Á., A pozitív pedagógia alapelveiről, in Magyar Paedagogia (1902), 10. 13 Vö. PAULER, Á., Herbert Spencer mint paedagogus, in Magyar Paedagogia (1904), 135. 14 Vö. PAULER, Á., A pozitív pedagógia alapelveiről, in Magyar Paedagogia (1902), 12. 159

Next

/
Oldalképek
Tartalom