Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)

2013 / 3-4. szám - Kocsis Imre: Szegények és szegénység Lukács evangéliumában

Szegények és szegénység Lukács evangéliumában KOCSIS IMRE folytonosan ugyanilyen arányú juttatást az évi bevételből. A csalással okozott kár jóvá­tételéül a visszatérítés mellett 20%-os ráadást kellett adni. Igen jelentős Jézusnak a 9. versben olvasható mondása: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Abrahám fia.” A 6. versben fellelhető párhuzam alapján — „Ma a te házadban kell megszállnom” — nem kétséges, hogy az üdvösség alapvetően Jézus jelenlétével azonos. Jézus betérésével az üdvösség tért be Zakeus házába. A 9. vers mondata ugyanakkor azt is nyilvánvalóvá teszi: Zakeus megtérése nem más, mint teljes megnyílás annak az üdvösségnek, amely Jézus Krisztusban konkrétan jelenvalóvá és tapasztalhatóvá válik. Azzal, hogy Zakeus készséget mutat a szegények felé való odafordulásra, illetve a szegények megsegítésére, voltaképp Jézusnak a lelkületével azonos. S éppen ez teszi lehetővé, hogy a Jézus által hozott üdvösség az ő távozása után is jelenvaló maradhasson Zakeus házában. ZÁRSZÓ Összegzésként elmondhatjuk: az evangéliumban mindvégig szemmel látható Lukácsnak az a törekvése, hogy a vagyontól való elszakadás jézusi követelményét a maga radikalitá- sában juttassa kifejezésre. Az evangélista azonban azt is igyekszik nyilvánvalóvá tenni, hogy ez — mármint a függetlenedés a földi javaktól - különböző formákat ölthet. Jelent­heti azt a szegény életállapotot, amikor valaki teljesen Isten gondviselésére és mások jó­indulatú támogatására hagyatkozik. De jelentheti a földi javak önzetlen használatát is, amikor a vagyonnal bíró személy nem önző célokra, hanem a szegényebbek megsegíté­sére használja mindazt, amit magáénak tudhat. A különböző megvalósítási formákat azonban ugyanaz az alaptörekvés kell, hogy vezérelje: az a törekvés, hogy Jézus tanítvá­nyaként ne földi értelemben, hanem „Isten előtt” váljék gazdaggá (vö. 12,21). 141

Next

/
Oldalképek
Tartalom