Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Kránitz Mihály: A család az egyház útja
KRÁNITZ MIHÁLY A család az egyház útja 1. A CSALÁDRÓL SZÓLÓ TANÍTÁS FONTOSSÁGA 2014. október 5—19. között rendkívüli püspöki szinódust tartanak Rómában A család- pasztoráció kihívásai az evangelizáció összefüggésében címmel. Az aktuális témát Ferenc pápa jelölte ki, s ezzel arra kérte a katolikus egyház püspökeit, hogy újra és ismét foglalkozzanak a család helyzetének kérdésével a mai világban. A pápai szándék egybecseng a II. Vatikáni Zsinat, VI. Pál, Boldog II. János Pál és XVI. Benedek pápák törekvésével a család létének és értékeinek védelmével és megerősítésével.1 Az értékváltás súlyosan érinti a társadalom egészét, így annak legkisebb természetes egységét, a családot is. Az egyház újból tudatosítani akarja a családról szóló tanítást, mert a család elvesztette stabilitását. A keresztény család biztos alapja a keresztény házasság. A véglegesség és kizárólagosság szándéka — amit más szavakkal felbonthatatlannak és hűségnek nevezünk - a házastársak szeretetének természetes következménye.2 Most a keresztényeknek kell bemutatniuk azt a modellt, amelyről életük bizonyította, hogy működik. Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy az ember rendes körülmények között családban jön a világra, s. elmondhatjuk, hogy az emberi léthez szüksége van a családra. Ha a család hiányzik, a világra jövő gyermek személyében fájdalmas hiány támad, mely végigkíséri egész életét. Az egyház jól ismén a család alapvető szerepét. És véletlen-e, hogy az emberi család kifejezéssel a földön élő összes emberre is tudunk utalni?3 A család forrása a szeretet, mellyel a Teremtő átöleli a teremtett világot. Az Egyszülött Fiú a család által lépett be az emberi történelembe. Ha Knsztus „teljesen kinyilatkoztatja az embert az embernek”,4 ezt a családdal kezdi, melynek Jézus esetében a jellemzői: Názáret, a szülői ház és a szülők, édesanyja Mária; nevelőapja pedig József. Az Ige megtestesülésének isteni misztériuma így szoros kapcsolatban áll az emberi családdal és az egyház a családnak nyújtandó szolgálatát egyik lényeges feladatának tekinti.5 1 Általánosságban a családról lásd: A boldogabb családokért (körlevél), MKPK, Budapest 1999; Donati, P. P., Manuale di socíologia della famiglia, Laterza, Bari—Roma 2006; A Család Pápai Tanácsa, Család-lexikon, SZÍT, Budapest 2012. ‘ Vö. Püspökkari Családpasztorációs Bizottság, Az élet és szeretet bölcsője (Katolikus Családkonferencia, Máriabesnyő, 1994. szeptember 15-17.), Budapest 1994, 5. JII. János Pál pápa Levele a családokhoz (1994-ben, a Család évében), SZÍT, Budapest 1994, 3. 4 DV 2. 5II. János Pál pápa Levele a családokhoz, 4. 142