Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 3-4. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: A katolikus papság ókeresztény sajátosságai és ezek hatása a középkori (IX-XII. század) papképzés formáira
SZUROMI SZABOLCS ANZELM A katolikus papság ókeresztény sajátosságai és ezek hatása... az egyházfegyelem magas szintű elsajátításának fontosságát. Levelei jóval érthetőbbé teszik azt a szándékot, amely őt egy minél teljesebb tartalmú kánonjoggyűjtemény összeállítására vezette. Bizonyos, hogy az általa megszerkesztett kánoni „olvasókönyv” előmozdította a latin egyházfegyelmi és dogmatikai szövegek ismeretét a klérus szisztematikus oktatásán keresztül. „Olvasókönyvének” nagyon gyorsan kialakuló szövegcsaládjai pedig mindennek az egyház mindennapi életére és intézményes működésére történt visszahatásáról tanúskodnak.27 A XI. század végén — az egyetemek megszületésének hajnalán — megszerkesztett kánonjogi kollekciók, nagyban hozzájárultak a klerikusok fegyelmi képzésének megújításához és megerősítéséhez. Mindezen átalakulás betetőzését azonban nyilvánvalóan a bolognai kánonjogoktatás és a Decretum Gratiani megszövegezése jelentette.28 Gratianus mester 1140 körül állítja össze a Concordantia discordantium canonumot Bolognában, ami a klasszikus egyetemi kánonjogi oktatás alapgyűjteménye lesz.29 Gratianus a klerikusokra vonatkozó fegyelmi anyagot művének különböző részeibe helyezte el.30 Az első fő részben (distinctiones) néhány előírással találkozunk, melyek a szent rend egyes fokozatai megengedett elnyeréséhez szükséges kritériumokat tartalmazzák (vö. D. 69 c. 1; D. 78 cc. 1—5). A klerikusok kánoni engedelmességének fontosságáról olvashatunk a püspökök és papok vonatkozásában a D. 23 cc. 3, 6-ban. A D. 91 c. 2 előírja, hogy a nagyobb rendekhez tartozók a jóváhagyott liturgikus könyveknek megfelelően mondják a napi zsolozsmát. A klenkusi erények között kiemelkedő helyet foglal el a tisztaság, amelyet a celibátus szóval szoktunk általában kifejezni. Az egyház tökéletes önzetlen és önfeláldozó életet kíván meg minden papjától, így a papi hivatások kiválasztása és körültekintő nevelése egyedülálló felelősséget jelentett. Ebben kiemelkedő szerep jutott a székesegyházi káptalan szenior tagjainak, különös tekintettel arra, ha maga a székesegyházi prépost rendelkezett archidiakónusi címmel.31 Ennek a tekintetében mind az 1059. évi Római Zsinat határozatait,32 mind a Decretum Gratiani D. 25 c. 1 rendelkezéseit fontosnak kell tekintenünk, amely Luccai Szent Anzelm kollekciójában és Chartres-i Szent Ivó szövegcsaládjaiban is megtalálható.33 Ismert, hogy már a 400. évi I. Toledói Zsinat az archidiakónus sajátos feladati között említette a klerikusi utánpótlásról való gondoskodást.34 A papnak saját életét elsődlegesen a hívek lelki üdvössége előmozdítására és a klerikusi hivatása teljesítésére kell szentelnie, így foglalhatjuk össze röviden a D. 27 c. 8; D. 28 cc. 2, 8, 9; D. 33 c. 7; D. 81 c. 19 és sok további kánon tartalmát. A klerikusok öltözéke és annak a viselete, valamint a tonzúra szintén többször említésre kerül (vö. D. 33 c. 22, 32; D. 41 c. 8). Ezen felül, találunk 27 Szuromi, Sz. A., Some witnesses of the gradual crystallization process of the Ivonian textual families, in Ius Canonicum 50 (2010) 209-228. 28 Erdő, E., Storia déllé fonti del diritto canonico, 105—113. Kiadása: Corpus iuris canoniá I (ed. Friedberg, A.), Lipsiae 1879. 29 Vö. Erdő, E., Storia della scienza del diritto canonico. Una introduzione, Roma 1999. 37—40. 30 Erdő P., Az egyházjogforrásai, 165—172. Larrainzar, C., Métodos para el anásis de la formáción literaria dei Decretum Gratiani. “Etapas” y “esquemas” de redacción, in Proceedings of the Thirteenth International Congress of Medieval Canon Law. Esztergom, 3 August — 8 August 2008 (ed. Erdő, P.—Szuromi, Sz. A.; Monumenta Iuris Canonici, C/14), Cittá del Vaticano 2010. 85—115. Lenherr, E., Langsame Annäherung an Gratians Exemplar der „Moralia in lob”, in Proceedings (ed. Erdő, P.-Szuromi, Sz. A.), 311-326. Viejo-Ximénez, J. M., “Costuras” y “descosidos” en la version divulgada del Decreto de Graciano, in Proceedings (ed. Erdő, P—Szuromi, Sz. A.), 337—355. 31 Wernz, F. X., Ius decretalium ad usum praelectionum in scholis textus canonici sive iuris decratalium, II. Romae 1899. 924. 32 Mansi XIX. 897-899. 33 Friedberg, A., Corpus iuris canonici, E Lipsiae 1879 (továbbiakban Fredberg I.), 89-91. 33 Mansi III. 997—1002, különösen 998—999; vö. Gaudemet, J., Église et cité. Histoire du droit canonique, Paris 1994. 78. 142
