Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 1-2. szám - Kránitz Mihály: A II. Vatikáni Zsinat ökumenikus pápái
KRANITZ MIHÁLY A II. Vatikáni Zsinat ökumenikus pápái remény töltötte el, hogy az évezredeknek megvan a maguk arculata, s ennek az évszázadnak minden bukása és könnye — mint mondja — nem vész a semmibe, és egy új kezdet indul el. Újra kell keresni az emberiség egységét, a vallások egységét és a keresztények egységét, hogy valóban új, pozitívabb korszak kezdődjék. A katolikus egyház katekizmusa (1992) a „nagy" pápa szándékát tükrözi, mely a keresztény egység eléréséhez szükségesnek tartja a zsinat tanítása alapján az egyház állandó megújulását, a szív megtérését, a közös imádságot, egymás kölcsönös testvéri megismerését, a teológiai párbeszédet és az emberek szolgálatában az együttműködést.59 Ennek megvalósítására jelent meg a II. Ökumenikus direktórium (1993), mely a katolikus hívek számára mutatott eligazító gondoskodást a keresztény egység területén.60 A lengyel pápa idején a katolicizmus befogadta a keresztény egységtörekvés programját az egyházmegyék, a plébániák és a lelkiségi mozgalmak szintjén is. A taizé-i közösség évenkénti összejövetelei, a nagy európai ökumenikus gyűlések (1989: Bázel, 1997: Graz, 2007: Nagyszeben) a találkozás és a kiengesztelődés szándékával mentek végbe. II. János Pál pápa ökumenikus nyitottságának gyümölcse az 1999-ben megjelent A tekintély ajándéka, mely az Anglikán—Római Katolikus Vegyes Bizottság jelentése (AR- CIC II.).61 Pontifikátusa alatt írták alá a katolikus—evangélikus közös nyilatkozatot a meg- igazulásról (1999), és fogadta el két nagy egyházi szervezet (a CCEE és a KEK) a Charta oecumenicát (2001), az európai keresztények „alkotmányát”.62 Ez már nem az egyháztörténeti kézikönyvek, a csekély számú csoportok ökumenizmusa, hanem egy tényleges és folytonos elkötelezettség.63 II. János Pál hosszú pápasága a zsinat utáni katolikus ökumenizmus kiérlelődését jelentette az általa hangoztatott visszafordíthatatlan elkötelezettséggel. A Limai dokumentum (1982) megszületése az ő idejére esik, mely a keresztség, az eukarisztia és a lelkészt szolgálat területén jelentett előrelépést katolikusok és protestánsok között.64 1995-ben Ut unum sint (Legyenek mindnyájan egy) címmel megjelent, máig ható körlevele alapokmánya lett az egység melletti párbeszédnek. Az enciklikában — sokak meglepetésére — arra kérte a keresztényeket, hogy mivel az összes keresztény közösség egysége természetszerűen beletartozik a primátus hatáskörébe, ezért segítsék, hogy „találjam meg a primátus gyakorlásának olyan formáját, mely — küldetésének egyetlen lényeges mozzanatáról sem mondva le — kitárul az új helyzet felé”.65 A boldogemlékű pápa az egyházak irányába tett személyes odafordulásával mesz- sze meghaladta az intézményes szempontokat. Mint Kelet-Európából jött egyházfő pedig összekapcsolta az ökumenizmus és a keresztény vértanúság XX. századi tapasztalatát. 59 A katolikus egyház katekizmusa, 821, SZÍT, Budapest 1995, 176. 6< A Keresztény Egységet Előmozdító PApai TanAcs, II. Ökumenikus Direktórium, SZÍT, Budapest 1995. Rövid bemutatását lásd: Lenhardt, V., Az 1993. évi ökumenikus direktórium új megállapításai, in Teológus az egyházban. Emlékkönyv Gál Ferenc 80. születésnapja alkalmából, Márton Áron Kiadó, Budapest 1995, 339-348. 61 Vö. Le dón de Vautorité. Rapport de la commission internationale anglicane-catolique romaine (ARCIC II) 1999, in La documentation catholique n. 2204 (16 mai 1999), 464—479. 62 KrAnitz, M., Az új ökumenikus Charta. Irányelvek az európai egyházak bővülő együttműködéséhez, in Teológia (2001/3-4), 39-42. 63 A Dominus Iesus nyilatkozatot (2000) sok keresztény egyház sérelmezte, jóllehet az nem ökumenikus dokumentum volt. s nem a protestáns ekkléziológiával szemben, hanem Krisztus és az Egyház egyetlen üdvözítő volta mellett érvelt. M Vö. Keresztség, úrvacsora, lelkészt szolgálat (Limai dokumentum), in Theológiai Szemle (1986/4), 193-211. 65 UUS 95. 68 TEOLÓGIA 20
