Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 1-2. szám - Kránitz Mihály: A II. Vatikáni Zsinat ökumenikus pápái
KRÁNITZ MIHÁLY A II. Vatikáni Zsinat ökumenikus pápái 1. A XX. SZÁZAD AZ ÖKUMENIZMUS SZÁZADA Vitathatatlanul a keresztény egységtörekvés jelenti a legnagyobb egyházi eseményt a XX. század folyamán, melyet az egyházak századának is lehetne nevezni.1 Már az I. Vatiká- num után érezhető volt katolikus részről is az egység utáni vágy.1 2 Ténylegesen azonban protestáns kezdeményezésre indult meg az egyházak közötti közeledés, melynek látható gyümölcsei az ökumenikus mozgalom elindulása (Edinburgh, 1910), az Egyházak Világtanácsának létrejötte (Amszterdam, 1948) és mint a „rövid század” utolsó egyházi szempontból meghatározó eseménye a II. Vatikáni Zsinat (1962—1965) is. Ez utóbbi nagy összejövetelt a nem katolikus egyházak és egyházi közösségek felé való megnyílás jellemezte. A zsinatot meghirdető XXIII. János pápától egészen a tanácskozásokon teológiai szakértőként részt vevő XVI. Benedek pápáig az egység ügye mellett elkötelezett egyházfők alakították és formálják napjainkig a katolikus ökumenizmus elveit. A zsinat megnyitásának ötvenedik évfordulója alkalmat ad egy számvetésre a keresztények egységét előmozdító törekvésekben meghatározó szerepet játszó és a zsinat által „érintett” Péter- utódok ökumenikus szemszögből való vizsgálatára. Nem lehet eléggé értékelni a pápák hozzájárulását az ökumenikus mozgalom fejlődéséhez. Az elmúlt ötven évben állandóan felmerült a gondolat, hogy a pápának milyen döntő szerepe van a megosztás legyőzésében.3 XXIII. Jánost „a nem katolikus testvérek pápájának” lehetne nevezni, aki karizmatikus személyiségével testvérként tekintett mindazokra, akik a közös vallási örökségben osztoznak. VI. Pál „az ökumenikus gesztusok pápája” volt, aki a beszédes szimbólumok segítségével igyekezett a meglévő teológiai és ekkléziológiai határokon átlépni, s a kezét kinyújtani Krisztus valamennyi követője felé. Talán ő volt a legnehezebb helyzetben, 1 Dibelius, O., Das Jahrhundert der Kirche, Furche, Berlin 1927. 2 Fisichella, R., Leone XIII, in Leone XIII: tra modernitä e tradizione (szerk. Chenaux, Ph.), Lateranum LXXVI (2010/2), 407: „Uno sguardo particolare ü Papa lo ebbe anche nei confronti delle questione ecumenica. Per al- cuni versi, anticipando di molto quanto noi oggi viviamo a seguito dei concilio Vaticano II, Gioacchino Pecci fu sempre attento all’esigenza di ristabibre Punita visibile di tutti i cristiani particolarmente con la Communione Angbcana e le Chiese ortodosse delTOriente.” Lásd még: Tangorra, G., H concetto di chiesa in Leone XIII, in Leone XIII: tra modernitä e tradizione (szerk. Chenaux, Ph.), Lateranum LXXVI (2010/2), 293-317. (L’ecumenismo delle mani tese, 308—310.) 3 Vö. Pesch, R., Simon Pietro: storia e importanza storica del primo discepolo di Gesu Cristo, Queriniana, Brescia 2008; Uő., IIprimato del successore di Pietro nel mistero della Chiesa, Libreria Editrice Vaticana, Cittá del Vaticano 2002. 57
