Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Kocsis Imre: Benyik György (szerk.): "Testben élünk" - XXII. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia
KÖNYVSZEMLE reszthalálára vonatkozó első teológiai írások, ihletett értelmezések, de egyszersmind a po- gányok által készített palatinusi gúnyfeszület is, miként bontakozik ki e római kon ki- végzőeszköznek a mind mélyebb szimbolikája (túl a már Pál által felvázolt keresztségi halál-új életre támadás elképzelésen a kereszt úgy is előttünk áll a keresztség szentsége kapcsán, mint pecsét). Természetesen az egyházatyák kora, a kereszténység szabaddá válása, s ezzel együtt a nyilvános istentiszteleti helyek épülése, azok művészi kivitelezése és díszítése új fejezetet nyit: az ikonográfia immár a köz szeme elé kerül, társadalmi és kulturális pozíciót nyer, s ahogy a teológia, úgy ez is egyre szélesebb spektrumon kezd mozogni (új szempontok, új kérdések, új viták). Más és más hangsúlyt kap a kereszt az Oltáriszentség teológiájának egyre alaposabb körvonalazódásakor (az Euchansztia mint Krisztus áldozata, ószövetségi előképek, amelyek a képzőművészetben is megjelennek), a Krisztus arca-kultusz eltévedésekor, illetve a képrombolás korának lezárulta után, az ikonográfia sajátos aranykorában (a keresztvitel motívuma, a passió elemeinek, történéseinek képi ábrázolásai, a keresztre feszítés elemeinek szimbolikus jelentési távlatai). A kötet — és ez mutatja teológiai megalapozottságát és mélyre látását - a kereszttől elválaszthatatlan valóságként szól a feltámadásról és a Szentiélekről, Pünkösdről, az Egyházról is. Ezen a téren a bibliai-ikono- gráfrai tipológiák egész tárházát leljük fel. Nem feledkezhetünk meg a vera Crux fellelésének legendájáról és ennek teológiai—egyháztani kapcsolódó pontjairól, amelyek a középkorban is tovább élnek. Összegezve elmondhatjuk, hogy Dávid Katalin kötete haszonnal és élvezettel forgatható mind a szakmai közönség (a teológusok), mind az érdeklődő hívők, illetve keresztény kultúra és művészet iránt nyitott nem hívők számára is. Külön említést érdemel az értékes képmelléklet, amely segít a kötet lapjain leírt megállapítások vizuális rögzítésében, megragadásában. Török Csaba „Testben élünk” XXII. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia (szerkesztette: Benyik György) JATEPress, Szeged 2011. 373 oldal. A kötet a 2010. szeptember 9—11. között tartott XXII. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia előadásainak írott változatát tartalmazza. A Konferencia témaválasztását — „Testben élünk — Benyik György, a Konferencia főszervezője és a szóban forgó kötet szerkesztője a könyv bevezetőjében XVI. Benedek pápa „Deus Caritas est” kezdetű en- ciklikájára utalva indokolja meg. A körlevélben a pápa arról is ír, hogy a kereszténységet manapság sokszor éri a testellenesség vádja. Benyik ezzel kapcsolatban kijelenti: „Amikor ennek a kritikának az igazságtartalmát vizsgáljuk, nem szabad elfelednünk, hogy a mai közfelfogás különös nézeteket vall az ember testéről és magáról a testkultúráról is. Általában ezért képzelik testellenesnek a vallásokat, különösen a kereszténységet. Sokan úgy vélik, hogy a Biblia is eleve testellenes, és a lélek egyoldalú felértékelése miatt lenézi az emben testet. Ennél azonban sokkal összetettebb a kérdés” (21. old.). A Konferencián elhangzott előadások, illetve a kötetben található tanulmányok éppen ezt az összetettséget, azaz többoldalú megközelítést szemléltetik, és végeredményben egyértelmű teszik: a Biblia egyáltalán nem mondható testellenesnek. Több szempont is