Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Kránitz Mihály: Szabó Ferenc: Krisztus és egyháza Pázmány Péter életművében
SZABÓ FERENC: Krisztus és egyháza Pázmány Péter életművében. Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya-L’Harmattan, Budapest 2012, 483 old. Szabó Ferenc jezsuita új könyvében a magyar teológia XVII. századi nagy alakjának, Pázmány Péter (1570-1637) bíborosnak állít emléket. Pázmány a reformáció idején a katolikus megújulás kiemelkedő magyarországi képviselője és a magyar teológiatörténet meghatározó személyisége volt. A kálvinista családban született, majd később katolikus hitre tért, és a jezsuita rendbe is belépett Pázmány érdemi megjelenítője a skolasztikus és a kontroverz teológiának és a kortárs lelkipásztori és spirituális megnyilatkozásoknak. Pázmány egyházvezetői és iskolateremtői képességeit a nemzetközi szintű jezsuita képzés (Krakkó, Bécs, Róma) alapozta meg, melynek kiindulópontja az a teológiai felkészítés volt, mely később értelmezni tudta a kegyelemtam vitát, a felmerülő krisztológiai és egy- háztani kérdéseket. Grazban maga is tanított filozófiát és teológiát (1597-1600; 1603- 1607). Latin és magyar nyelvű műveinek feldolgozását és bekapcsolását a magyar teológiai gondolkodásba a XX. században Félegyházy József, Gerencsér István és Ory Miklós végezték el. Pázmány „ébresztésével” Szabó Ferenc monográfiája ebbe a sorba illeszkedik be. Pázmány Péter saját korának teológiai irányzatait ismerve önálló, kiérlelt és kiegyensúlyozott hittudományt művelt, mely elsősorban Az isteni igazságra vezérlő kalauzában (Pozsony, 1613) követhető végig. Prédikációiban és leveleiben — mely utóbbiakat Ha- nuy Ferenc gyűjtötte össze 1910-1922-ben - szintén érvényesül teológiai gondolkodása. Pázmány az önálló reflexió és teológiai válaszadás képességét Bellarmin Szent Róbert (1542—1621) szellemében sajátította el, akit személyesen ismert. Szabó Ferenc korábbi írása már vázolta Pázmány teológiai útját (Pázmány Péter emlékezete halálának 350. évfordulóján, Róma 1987). Jelenlegi munkája, nem pusztán egyszerű bemutatása mindannak, amit Pázmányról és az ő gondolkodásáról tudni kell, hanem sokkal inkább egy élő belehelyezkedés, „Sitz im Leben” egy nagy formátumú teológus „műhelyébe”, ahol megszületnek az aktuális nemzedéket építő teológiai művek és az egyházat a századok során mindig előrevivő, a legnagyobb misztériumot megfejtő gondolatok. Szabó Ferenc korábbi írása már vázolta Pázmány teológiai útját (Pázmány Péter emlékezete halálának 350. évfordulóján, Róma 1987). Ezt a nagy vállalkozást teszi gazdagítóvá az olvasók számára Szabó Ferenc kötete, mely a címben megjelölt Krisztus és egyháza témakör hátterét, korabeli motivációit és hatástörténetét is együtt láttatja. Az így élménnyé tett olvasás igazi „teológiai útikönyv” lehet a Pázmány gondolkodását megismerni szándékozóknak, és szellemi elmélyülésre hívó tankönyv a magyar teológia XVII. századi és napjainkig ható, Knsztusról és az egyházról szóló gondolkodása értelmezőjének. A kötet a teológiai irány mellett már fejezetcímeiben is — felidézve ezzel Pázmány írói stílusát - egy kulturális, és az irodalom eszközeit alkalmazó gondolati ösvényt kínál az olvasónak a nagy fejezetek közé beillesztett „nyitány”, „intermezzo”, „postscriptum”, „epilógus” eszközeivel és a gondolati ritmust interaktívvá tévő Kitérők módszerével. A kötetet kimerítő bibliográfia, Pázmány összes műveinek áttekintő táblázata és a kutatást elősegítő széles körű névmutató teszi rangossá. A könyv időszerűségét csak megerősítik Rónay György szavai, melyek a mai változó és összetett világban a „pázmányi fényt” útmutató sugárnak jelölik ki, és egyúttal közelebb hozzák hozzánk Pázmány Péter egyéniségét is: „Az az erős teológus erős filozófus is, és mint filozófus, szenvedélyes igazságkutató. Számára a katolikus élmény igazságélmény is. Azért védi, azért vallja, azért KÖNYVSZEMLE TEOLÓGIA 2012/1-2 128