Teológia - Hittudományi Folyóirat 46. (2012)
2012 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Krakomperger Zoltán: Puskás Attila (szerk.): Élő kövekből épülő Egyház. Az Egyház természete és küldetése - ekkléziológiai reflexiók
KÖNYVSZEMLE PUSKÁS ATTILA (szerk.): Elő kövekből épülő Egyház. Az Egyház természete és küldetése - ekkléziológiai reflexiók. Szent István Társulat, Bp. 2011, 472 oldal. Jézus Krisztus és Egyházának az lPét 2,4-5-ben található igen tömör viszonyleírásából eredő címmel a PPKE Hittudományi Kara 2008. októberében egyháztani konferenciát tartott. A konferencia előadásainak anyagából és egytől egyig magyar katolikus teológusok kutatásaiból összeállított tanulmánykötetet vehet kezébe az olvasó. A konferencia címe egyúttal e tanulmánykötet főcíme. Az alcíme (Az Egyház természete és küldetése) ugyanaz, mint amit az EÖT-nak Hit és Egyházszervezet Bizottsága adott a 2005-ben megjelentetett munkadokumentumának. E kötet al- és főcíme híven foglalja magában azt a célkitűzést, amelynek eleget tettek az egyes tanulmányok felkért szerzői: egy szisztematikus katolikus ekkléziológia kidolgozása nélkül számot adtak az Egyház benső mivoltáról (ecclesia ad intra) és egyetemes küldetéséről (ecclesia ad extra). Az előszót követően a mű három részre oszlik. Az első rész címe: A II. Vatikáni zsinat Egyházról szóló tanításának értelmezése a Tanítóhivatal posztkonciliáris dokumentumaiban (3—83). E címben rejlő célkitűzés elérése érdekében e rész szerzője, aki egyben e tanul- mányfűzér szerkesztője, Puskás Attila, az első fejezetben (3-19) kimutatja - a tőle már megszokott pontossággal és alapossággal —, hogy a legutolsó egyetemes zsinat egyházszemléletének belső koherenciáját a communio mint kulcsfogalom biztosítja. Az Egyház létjogosultságát megalapozó kommunió eredete a teljes Szentháromság, aki egyben az Egyház szolgálata (az üdvösség jele és eszköze) teljesítésének az ősmintája és küldetésének végső célja. A megszentelő, hithirdető és szolgáló Egyház sokrétű kommuniójának bemutatásakor fény derül a belőle fakadó kommunikációra. ,,A zsinati tanításban a kommunikáció két alapformája a dialógus és a misszió (vö. UR, NA, GS, AG)” ... A misszió célja e kommunió mind teljesebbé tétele. E küldetés gyümölcsöző teljesítése nagymértékben azon tordul meg, hogy az Egyház zsinati önértelmezését mennyire ismerjük és ültetjük át a gyakorlatba” (19). A II. Vatikánum ekkléziológiája az egyház mibenlétének és küldetésének a bemutatásakor mindent meghatározó és összetartó középponti elemként a kommuniót jelölte meg. Ez a kommuniószemlélet szolgált lendületadással az egyházatyák örökségének számító pneumatikus és trinitánus ekkléziológiák újrafelfedezéséhez és kidolgozásához. Az első rész második fejezetében (20-26) a szerző annak jár utána, hogy a zsinati ekkléziológia hogyan fejtette ki hatását napjainkig. A zsinati hatástörténet elemzése 4 olyan szinten megy végbe, amelyek szervesen (össze)függenek (egymással)egymástól. Ezek az alábbiak: szellemi-lelki, gyakorlati (intézményes, szervezeti újítások), teológiai és ezen belül az egyháztani, végül pedig a posztkonciliáris magisztériumi megnyilatkozások. Mindezekből áll elő egyházi egzisztenciánk 4 egymást átható síkja. Ebben a második fejezetben találhatjuk meg azokat az alapelveket, amelyeket a tanítóhivatali dokumentumokban foglaltak értelmezésénél szükséges követnünk annak érdekében, hogy elejét vegyük a zsinati ekkléziológia heterodoxiájának. Az első rész harmadik fejezetében (27—83) alkalmunk nyílik arra, hogy a II. Vati- kánumot követően a Tanítóhivatal által kiadott jelentősebb egyháztani állásfoglalásokat tartalmazó dokumentumok (püspöki szinódusi dokumentumok, hittani kongregációs iratok és legfontosabb pápai enciklikák) tanulmányozásával (minden esetben műfaji és tartalmi szempontból) feltáljuk a zsinati ekkléziológia középponti fogalmainak autentikus hermeneutikáját, és továbbgondoljuk dinamikus jelentésgazdagságukat. TEOLÓGIA 20 124
