Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)
2011 / 1-2. szám - Puskás Attila: A politeizmus dicsérete? Megjegyzések a monoteizmussal szembeni kritikákhoz - I. rész
PUSKÁS ATTILA A politeizmus dicsérete? Megjegyzések a monoteizmussal szembeni kritikákhoz I. RÉSZ A címben szereplő ״politeizmus” kifejezés megfelelőjét az ókori klasszikus görög gon- dolkodás nem ismeri, noha meggyőződése szerint ״minden telítve van istenekkel”.1 A ״sokistenhit” (πολυθεϊα; πολυθεότης) elnevezés akkor jelenik meg először, amikor a sok isteni lényre vonatkozó vallási felfogást megkérdőjelezi a zsidó vallásfilozófia, a korai kereszténység és az újplatonikus filozófia. A ״politeizmus” kifejezés eredeti jelentése szerint tehát kritikus, keresztény és újplatonikus szerzők szóhasználatban összekapcsoló- dik vele az ateizmus, illetve a bálványimádás gondolata. Az ókori és középkori kérész- tény szerzőknél egyúttal megfogalmazódik az a meggyőződés, mely szerint a legbölcsebb ókori filozófusok eljutottak az egy Isten létének állításához.1 2 Az újkorban a vallástörté- nészek és vallásfilozófusok egy része (R. Boyle, R. Cudworth, J. Toland, Shaftesbury) árnyaltabban vizsgálja, értékeli a politeista vallási felfogást, megkülönböztetik az ateiz- mustól és a bálványimádástól, adott esetben kiemelik gyakorlati előnyeit (D. Hume).3 * A német idealizmus és romantika (Schlegel, Schelling, Goethe) újra felfedezi a görög mítoszok világát, pozitívan értékeli a politeista valóságfelfogást a művészet, a képzelőerő és az esztétikum területére nézve. E pozitív előjelű, részleges újraértelmezés-újraértéke- lés, úgy tűnik, hogy mára több gondolkodónál, egyre inkább a politeizmus korlátlan és határozottan monoteizmus ellenes dicséretévé kezd válni. A politeizmussal szemben a címben szereplő ״monoteizmus” kifejezéssel egyálta- Ián nem találkozunk az ókori zsidó, keresztény és görög vallási-filozófiai irodalomban. 1 Thales, KS 1,11, A 22; Platón, Leg. 899 b. 2 A latin szerzők körülírással adják vissza a πολυθεϊα, πολυθεότης görög kifejezéseket, mint pl. Cicero a ״multitudó deorum”-mal az epikureista és sztoikus sokistenhitet bemutató és bíráló müvében. Vö. De natura deorum I, 50; 11,59. Már Alexandriai Philón (De műt. Nőm. 205) és Szent Jusztinosz vértanú (Cohort adgraec. 15) is bírálják a pogányok politeista felfogását. Origenész Szent Pál rómaiakhoz írt levelét értelmezve (Róm 1,22-23) ateistá- nak, vagyis istentelennek, Isten nélkülinek mondja a sokistenhitet (C. Cels. III, 73), egyes értelmezők szerint az újplatonikus Proklosz ugyanezt teszi. Tertullianustól (De idol. CCSL 2, 1101; 1109; 1115) veszi kezdetét az a középkoron át (vö. Aquinói Szent Tamás, S.c.gent. I, 42; STh I, 11,3) a korai újkorig tartó értelmezés, mely a politeizmust kategorikusan bálványimádásnak fogja fel. Vö. Hülsewiesche, R. — Lorenz, S., ״Politheismus”, in HWPh Bd. 7., 1087-1093. נ A sokistenhit elfogulatlan értékelése megkívánja a különböző redukciós magyarázatok elkerülését is. A politeiz- mus keletkezésének kérdésében a naturalisztikus és a szociológiai redukció — az előbbi szerint az isteni lények természeti jelenségek istenítései, illetve természeti jelenségek tulajdonságainak képi megjelenítései lennének (F. M. Müller); az utóbbi szerint az (indogermán) istenségek az uralkodó, a harcos és a földműves három társa- dalmi szerep tükröződései lennének (G. Dumézil) - álláspontja elégtelennek és túlhaladottnak tekinthető. A po- liteista vallásoktól sem tagadható meg bizonyos valódi vallási érték elismerése (W. F. Otto). 65
