Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)
2011 / 3-4. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: A temető mint szent hely
SZUROMI SZABOLCS ANZELM A temető mint szent hely Meg kell különböztetnünk a világi hatóság által létesített, vagy kezelt temetőket, az egyházi temetőktől. A CIC (1917) Can. 1206 § 2 alapján (vö. CIC [1917] Can. 1160) lehetséges volt a világi temetők megáldása a területileg illetékes egyházi hatóság által. Egyházilag törvényes temetkezési helynek csak olyan nevezhető, amelyet a jóváhagyott liturgikus könyvek előírásainak megfelelően megáldottak és ezzel elnyerte a szent hely státusát.31 Az 1180. kánon, de a Temetési szertartáskönyv sem beszél a hagyományos érte- lemben vett és fentebb felsorolt temetkezőhelyeken túl32 más törvényes nyughelyről. így az elhunyt hozzátartozók földi maradványainak magánlakásban történő elhelyezése, mely az utóbbi időben egyre gyakoribb, nem nevezhető a végtisztesség kánonjog által elismert formájának. Az elhunyt ilyen jellegű elhelyezése, melynek okai között sajnála- tosan sokszor anyagi indokok vannak, komoly aggályokat vet fel, mind a végtisztesség megadása, a földi maradványok méltósága, mind az elhunyt lelki üdvének előmozdításá- ért érzett felelősség tekintetében. Az elhunyt földi maradványainak hitközömbösségből - nem pedig anyagi szűkösségből - eredő, és a fent ismertetett hatályos temetkezési fe- gyelem által nevesített formáktól eltérő, a szent helyet elutasító új szekularizált módjai nem fejezik ki megfelelően az egyház által a halálról és a feltámadásról vallott hitet.33 KONKLÚZIÓ Az egyházi temetkezés XX. századi változásai nem kérdőjelezték meg az egyház hagyó- mányos felfogását a halálról, a test feltámadásába és a lélek halhatatlanágába vetett hitről, valamint a temetésről mint a lelkek üdvössége előmozdításának eszközéről és az egyházi közösség kifejezőjéről. A temetésre vonatkozó legújabb, a korábbiaknál egyszerűbb, de mégis a Krisztus-hívő egyéni életét és szándékát jobban mérlegelő rendelkezések to- vábbra is ugyanazt a tiszteletet, reményt és lelki segítséget kívánják nyújtani, mint az érett középkorban egységesedett temetési fegyelem. A temetők többségének magánkéz- be, önkormányzati vagy állami fenntartásba való kerülése önmagában nem akadálya az egyház által az elhunyt hívekért végzett közbenjáró tevékenységnek, amely sajátosan is kifejezésre jut a temető földjének, illetve a tényleges temetési helynek a megáldásával. A lelkek üdvösségének az előmozdítása kötelezi az egyházat arra, hogy kellő határozott- sággal és lelkipászton bölcsességgel hívja fel a Krisztus-hívők figyelmét az elhunytak megszentelt helyre történő temetésének fontosságára és a végtisztesség megadásának je- lentőségére az elhunyt személy üdvössége szempontjából. 31 Exegetical Commentary on the Code of Canon Law (ed. Marzoa, A.—Miras, J.—Rodriguez-Ocana, R.), Mont- real-Chicago, 111. 2004. III/2. 1871 (SCHUNK, R.). 32 Vo. Blanco NAjera, F., Derecho funeral, Madrid 1930, 59-66, 108-112; ROSSI, G., La ״sepultura ecclesiastica” e ״iusfunerum”, 21—22, 78. 35 SzuROMl, Sz. A., Az egyházi temetés mint a lelkek üdvösségének a szolgálata, 214—215. 234 !011/3-
