Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)
2011 / 3-4. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: A temető mint szent hely
SZUROMI SZABOLCS ANZELM A temető mint szent hely A temetőnek — mint szent helynek — mentesnek kellett maradnia a szekuláris világ jellegzetességeitől, melyet jól példáz az 1231-es Roueni Zsinat rendelkezése, amely megtiltja a táncot mind a temetőben, mind pedig a templomban.24 De itt szükséges megemlítenünk a sírfeliratoknak és díszítéseknek a keresztény tanítással való összhangját, valamint a terület védelmére emelt megfelelő kerítést. A kánonjog az alapítás szempontjából a temető két fajtáját különbözteti meg: az egyházi temetőt és világi hatóság által létesített temetőt. Az egyházi temetőkön belül mind a mai napig önálló kategóriát képeznek a plébániai, a megszentelt élet intézményei és apostoli élet társaságai által alapított, illetve más egyházi jogi személyek által - az lile- tékes egyházi hatóság engedélyével — létrehozott temetők. Ennek alapján háromfajta egyházi temetkezési helyet különböztethetünk meg: 1) Közös temetkezési hely, amely alapesetben a plébániai temető, de a szerzetesek számára a saját közös temetkezési he- lyük. 2) Választott temetkezési hely, amelyet az arra jogosultak végrendeletükben vagy más végintézkedésükben megjelölnek. Ezen belül lehetséges a plébániai és a szerzetesi temető, illetve mindaz a hely, amely temetés céljára megáldásra került. 3) Végül a család saját temetkezési helye.25 A CIC (1917) Can. 1208 előírta, hogy minden plébániának rendelkeznie kell saját temetővel, illetve a megyéspüspök kijelölhet közös temetőt is több plébánia számára.26 Ez az előírás lényegesen befolyásolta a további temetkezéssel kapcsolatos régebbi normákat, hiszen azok a megszentelt földbe való hagyományos temetkezés szokásához kötődtek. A papság elhunyt tagjainak, és általánosságban az el- hunyt klerikusoknak a temetkezési helyére vonatkozóan a régi jog kifejezetten utalt a temetőn belül létesített és a világi krisztushívők sírjaitól elkülönített területre. Ez ál- tálában a temetői kereszt körül való elhelyezést jelentette. A CIC (1917) Can. 1209 — a kánonjog kodifikációja előtti rendelkezésekre figyelemmel — a klerikusokhoz hason- lóan, az elhunyt kisgyermekek elhelyezésére is, a temetőn belüli önálló területet írt elő. Ez a rendelkezés több helyen a gyermekek számára fenntartott temetők létrehozását eredményezte (pl. Itáliában). 3. A TEMETŐRE VONATKOZÓ HATÁLYOS KÁNONJOGI ELŐÍRÁSOK Az 1983. január 25-én kihirdetett hatályos Codex iuris canonici nem a ״szentelmények” címszó alatt tárgyalja az egyházi temetést, hanem — zsolozsmához hasonlóan — önálló címként, két nagy egységre — a temetési szertartás végzésére és az egyházi temetés meg- tagadásának eseteire — bontva azt. A temetőkre, mint szent helyekre vonatkozó egyete- mes normák a szent helyek és szent idők között kerülnek kifejtésre, a templomok, a ká- polnák, a kegyhelyek és az oltárok mellett (vö. 1205—1243. kánonok). Ez azonban nem jelenti azt, hogy megváltozott volna az egyház temetéssel kapcsolatos fegyelmi és hittani álláspontjának a lényege, azaz, hogy már nem tartozna a szentelmények közé. Sőt, a je- lenlegi szerkezet még inkább aláhúzza az egyházi temetés kiemelkedő fontosságát a töb- bi szentelmények között, éppen a lelkek üdvösségének szempontjából. A hatályos CIC 24 Mansi XXIII, 221-222. Ez a tánc nem azonos a ״haláltánc” szokásával, amely több területen is elterjedt a Föld- közi-tenger környékén a késő középkorban. 25 Rossi, G., La ״sepultura ecclesiastica” e ״ius funerum”, 83—85. 26 CIC (1917) Can. 1208 — §. 1. Parociae suum quaeque coemeterium habeant, nisi unum pluribus commune ab Ordinario loci sit legitime constitutum. 232 ÍEOLQGiA 2011/34־
