Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)
2011 / 3-4. szám - Rózsa Huba: A házasság és a család a bibliai hagyományban
A házasság és a család a bibliai hagyományban RÓZSA HUBA nek 2. fejezete konkrétabban, a férfi és a nő házasságban beteljesedő és minden akadályt legyőzni kész vonzalmára keres magyarázatot; a termékenység kérdése viszont háttérben marad. Az életnek azt a jelenségét kutatja a szerző, amelyről az Énekek éneke ezt mondja: ״Igen, erős a szerelem, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír, úgy lobog, mint a 10- bőgő tűz, mint az Úr lángja." (Én 8,6) Jákob történetében ezt olvassuk Jákob szerelméről Ráchel iránt: ״így szolgált Jákob Ráchelért hét esztendeig, de ez csak néhány napnak tűnt neki, annyira szerette őt." (Tér 29,30) Az európai ember számára a szerző által vizsgált jelensé- get jobban érzékelteti Rómeó és Júlia története. A szerző választ keres az örök ״Rómeó és Júha”-történet okára, mivoltára és eredetére. A Tér 2,4b-25 három elbeszélésegységben bontakozik ki. Isten a föld anyagából megteremti az első férfit (Tér 2,4b—7), majd a paradicsomkertbe helyezi (Tér 2,8-17), végül pedig megteremti az első asszonyt a férfi oldalbordájából. Az első asszony teremté- sének az indoka az, hogy nem jó az embernek egyedül lenni, ezért Isten a férfinek meg- felelő élettársat teremt (Tér 2,18—25). A házasság számára fontos témára, vagyis a férfi és a nő kapcsolatának titkára és eredetére, honnan van az az adottság, hogy a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik (Tér 2,24), ebben a részben kapunk feleletet.7 A házasság szempontjából lényeges tanítás az elbeszélés kulcskifejezéseihez kapcso- lódik. Az asszony teremtését egy isteni döntés indítja el a segítőtárs teremtéséről: ״Nem jó az'embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki neki megfelelő." (Tér 2,18) Az is- teni kijelentés, amely szennt nem jó az embernek egyedül lenni, azt jelenti, hogy az em- bér társas lény. Erre megoldást végső fokon egyedül csak a férfi és a nő közössége képes nyújtani. Az ember igazi társának jellegzetességét két szóból álló héber kifejezés adja meg: !רזע דעכ (’ézer kenegdo), vagyis ״segítő társ, aki neki megfelelő". Az ΊΤΡ (’ézer) szó jelen- tése ״segítség, segély, segítő” (íz 30,5; Oz 13,9; Zsolt 121,lk), és használata az Ószövet- ségben (21 alkalommal) gazdag árnyalatokkal rendelkezik, adott esetben Isten segítségé- nek kifejezésére is használatos (Kiv 18,4; MTörv 33,7 stb.). Az esetek többségében a reménytelenség és szorongatás idejében történő segítségről van szó. Minthogy itt az רזע szó hímnemű formában fordul elő, s így tágabb értelemben vett segítségről van szó, mindennemű segítőről. Nem lehet a 18. versben az רזע^ azonnal az asszonyra értei- mezni, és segítő társnőnek értelmezni, de a szövegösszefüggés alapján a szó végső sorban az asszonyra céloz. A segítőtárs minőségét a (kenegdo) vagyis ״aki neki megfelelő”, a kifejezés határozza meg. Az alapszó a (neged), amelynek jelentése ״valamivel szemben, átellenében, annak megfelelően”, olyan valakiről van szó, aki egyenrangú, ״aki vele egyenrangúan néz szembe”, ״aki hozzá illő”. Mint már mondtuk, a ״segítő társ, aki neki megfelelő” kifejezés végső soron az asz- szonyra céloz, akit Isten teremteni fog, de ebben az összefüggésben egyszerre hang- súlyozza a férfi és a nő egymást kiegészítő polaritását. Mindkét fél egyenrangú, vagyis egyik sem áll felette, illetve alatta a másiknak, és egyik sem teljes a másik nélkül.8 Isten a segítőtárs lehetőségét először az állatok teremtésével kínálja fel az ember- nek, de az ember nem talált bennük magához illő segítőtársra (Tér 2,20). Az ember mél- tóságának csak olyan segítő lehet megfelelő, aki vele egyenrangú és az emberi méltóság részese. A férfi és a nő viszonyának ezt a lényegi elemét az asszony teremtésének módja jeleníti meg: ״Ezért JHWH Isten mély álmot bocsátott az emberre, s amikor elaludt, kivett egyet az oldalbordái közül, s hússal töltötte ki a helyét. Azután JHWH Isten az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta és odavezette őt az emberhez. ” (Tér 2,21—22) 7 Rózsa, H., Genesis, 135. 8 Hamilton, V. P., art. Marriage, 568 /C.7); Otto, E., Theologische Ethik des Alten Testament, Stuttgart, 1994, 61—64. TEOLÓGIA 2011/3-4 201
