Teológia - Hittudományi Folyóirat 45. (2011)
2011 / 1-2. szám - Török Csaba: Boldog John Henry Newman és a fundamentális teológia
TÖRÖK CSABA Boldog John Henry Newman és a fundamentális teológia tétizálása) előtérbe tolása, egyenesen az erkölcs helyébe állítása korunk etikájának is alap- vető kihívást jelent. A fenti tendenciák — s velük együtt minden utilitarista kísérlet a lelkiismeret redu- kálására, elvilágiasítására — egy olyan jelenséghez vezetnek, amely végül a tiszta istenhitet is megtámadja. Newman bálványimádásról beszél, ami nem más, mint ezen világ dolgai- nak, valóságainak elválasztása, elkülönítése az örök Forrástól, az igaz Valóságtól, Isten- tői.86 A lelkiismeret terén ennek katasztrofális hatásai lehetnek. ״Az igazi keresztény [...] az, aki oly értelemben hisz Benne, hogy Ojelen van az életében — nem külsődlegesen, nem csak a természetben vagy a gondviselésben, hanem szíve legbensejébeti, vagy lelkiismeretében. Az az ember megigazult, akinek lelkét megvilágosította Isten. Ez az ember habitus-szérűén megvalósítja, hogy minden gondolata, morális életének minden első mozdulása, minden indítéka és vágya nyitva álljon a mindenható Isten előtt. Nem mintha nem tudná, hogy még sok tisztátalan és romlott dolog van benne, de mégis arra vágyik, hogy mindent, ami benne van, Isten elé vigyen. [...] Csak Krisztust engedi be szíve szentélyébe.ד8״ A lelkiismeret vonatkozásában a Newman számára az egyik legfontosabb kérdés az, hogy a kérdezés, a következtetés és a beleegyezés mennyiben kötelezi az embert. Saját életpéldája alapján kijelentheti, hogy mindannyiunknak kötelessége a megismert, a fel- fogott igazság elfogadása, a valós beleegyezés megadása ehhez. Ennek alapján igaz az el- lentétes előjelű kijelentés is: senki sem kötelezhető arra, hogy a lelkiismerete ellen csele- kedjék, még akkor sem, hogyha adott esetben téves a lelkiismereti ítélete.88 Amikor az angliai erős katolikusellenes kritika felhánytorgatta a lelkiismereti szabadságot biztosító törvények ellenében született pápai megnyilatkozásokat, akkor Newman azzal válaszolt, hogy ezek a dokumentumok a lelkiismeret és a szabadság helytelen felfogása ellen száll- tak síkra.89 Hangsúlyozta, hogy a tanítóhivatali teológia is elismeri a lelkiismeret ״termé- szetes fényét”, ám egyszersmind kiáll amellett a hitbeli tanítás mellett, hogy ez önmagában nem kielégítő ahhoz, hogy az ember célba éljen.90 Az I. Vatikánum ezt úgy fogalmazta meg, hogy a kinyilatkoztatás az ember számára egyfajta morális szükségszerűség, hisz az ember létezésének végső célja meghaladja a puszta értelemmel beláthatót.91 A korabeli katolikus teológia és a bölcseleti ágazatok olykor egymást meg sem hall- gató csatározásai közepette Newman egyedülálló gondolkodónak számít oly tekintet- ben, hogy bár a filozófia aktuális keretei között és fogalmaival, de mégis Istenre mint Törvényadóra és Bíróra (״Supreme Ruler and Judge”92) irányulva határozta meg az embe- ri lelkiismeretet. 6. KINYILATKOZTATÁS ÉS VALLÁS A kinyilatkoztatás fogalma Newman gondolkodásában összetett valóságot takar. Nem egyszerűen azt az üdvtörténeti folyamatot jelenti, amely a Szentírásban rögzült. A kinyi- latkoztatás Isten cselekvése, Isten emberhez fordulása, az igazság egyfajta kommuniká8‘ Vö. Reckermann, A., art. Idol, Ido(lo)latrie, in HWPh 4, 188. 87 Newman, J. H., Sermon 16: Sincerity and Hipocrisy, in Id., Parochial and Plain Sermons, vol. 5, Longmans, Green& Co., London-New York-Bombay 1907, 222-236, 226. 88 Ld. Newman, J. H., A Letter Addressed to the Duke of Norfolk, 247.259-260. 89 Uo. 251.273-275. 98 Uo. 252-254. 91 Ld. I. Vatikáni Zsinat, Dei Filius konstitúció, 2. fejezet [DH 3005]. 92 GA 104. 122
