Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Puskás Attila: A papság teológiájának súlypontjai a II. Vatikáni Zsinat tanításában
A papság teológiájának súlypontja a II. Vatikáni Zsinat tanításában » PUSKAS ATTILA ban való részesedés által sacerdos. Ami a terminológiát illeti, a középkori szövegekben ugyan megmaradt még a presbyter kifejezés, melyet főként akkor használnak, amikor az újszövetségi írásokat kommentálják, vagy az egyházi rend fokozatait különböztetik meg, de egyre inkább érzékelhető az a törekvés, hogy lehetőleg a sacerdos fogalmával helyettesítsék. A II. Vatikánum azzal, hogy ismét a püspököt tekintette az egyházi rend teljességét hordozónak, akinek hármas hivatalában részesedik a presbiter, a püspök és a presbiter közös sacerdotiumánzk állítása mellett világosan kifejezte kettőjük szolgálatának teológiai különbségét is. E különbséget és a püspöktől való függőséget hangsúlyozza a presbyter szó alkalmazása a zsinati szövegekben. 3. AZ ÚJSZÖVETSÉGI PAPSÁG ALAPÍTÁSA A szóhasználat mellett az újszövetségi papság alapításának felfogásában is megfigyelhetünk különbségeket a Tridentinum és a II. Vatikánum tanításának szemléletmódjában és hangsúlyaiban. A Trentói Zsinatnak az egyházi rend szentségéről szóló dekrétumának az első fejezete ,,Az újszövetségi papság alapítása” címet viseli. A szövegrész tételmondata, hogy az Újszövetségben létezik új, látható és külső papság, melybe a régi papság átalakult. E megállapítás két előtétéiből következik: 1. Egyfelől, az áldozat és a papság korrelációjából. Mivel Isten rendeléséből mindkét szövetségben van áldozat, ezért mindkettőben kell lennie papságnak is. Papság nélkül ugyanis nincs áldozat. 2. Másfelől, az Újszövetségben az egyház az oltáriszentséget látható áldozatként kapta az Úr rendelése szerint, következésképpen a neki megfelelő papságnak is új, látható, külső papságnak kell lennie (DH 1764; 1771; 1773). A Krisztus által alapított újszövetségi, látható papság küldetéseként a szöveg az eukarisztikus cselekményt és a bünbocsátást említi. Az Üdvözítő az eukarisztia konszekrációjának, felajánlásának és kiosztásának, valamint a bűnök megbocsátásának hatalmát adta át az apostoloknak és a papságban ezek utódainak (DH 1764). Az újszövetségi papság megalapításának témájával foglalkozik egy másik zsinati határozat is, a szentmiseáldozatról szóló dekrétum (DH 1740). A Trentói Zsinat értelmezése szerint Jézus megváltói áldozata és papsága már az utolsó vacsora termében kinyilvánult, amikor „azon az éjszakán, amelyen elárultatott’ (lKor 11,23) ... testét és vérét a kenyér és a bor színe alatt az Atyaistennek fölajánlotta és ugyanazon dolgok szimbóluma alatt az apostoloknak nyújtotta, hogy magukhoz vegyék” (DH 1740). A zsinati szöveg ehhez az eukarisztikus áldozatbemutatáshoz kapcsolja az újszövetségi papság megalapítását: „Okét akkor az Újszövetség papjaivá tette, és ezen szavaival megparancsolta nekik és a papságban utódaiknak, hogy ők is ajánlják föl: »Ezt tegyétek az én emlékezetemre« (Lk 22,19; lKor 11,24), amint ezt a katolikus egyház mindig is így értette és tanította.” A zsinati értelmezés szerint Jézus Melkizedek rendje szerinti örök papsága, melyet a halála sem szüntetett meg, nemcsak abban áll, hogy egyszeri keresztáldozatának megváltói hatása az idők végéig megmarad, s nem is csak abban, hogy a megdicsőült Krisztus az Atyánál papként közbenjár értünk, hanem abban is, hogy maga Jézus, az értünk meghalt és feltámadt Krisztus önmagát mutatja be áldozatul az újszövetségi papok eukarisztikus cselekvése által az egyházban (DH 1741; 1743). Összefoglalva tehát az újszövetségi papság alapításáról szóló tridentinumi tanítás szemléletmódját az jellemzi, hogy kizárólag a papság (sacerdotium) megszentelői szolgálatának szempontjából határozza meg a papság alapítását, és szükségességét döntően az eukarisztikus áldozat bemutatása felől alapozza meg. Végső soron az oltáriszentség és a bűnbocsánat szentségének alapításának két TEOLÓGIA 2010/1-2 97
