Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)

2010 / 1-2. szám - Puskás Attila: A papság teológiájának súlypontjai a II. Vatikáni Zsinat tanításában

A papság teológiájának súlypontja a II. Vatikáni Zsinat tanításában 11 PUSKAS ATTILA zadtól kezdődően meggyökeresedett a püspökök, illetve papok megjelölésére. Ennek előfeltételei és okai közül a leglényegesebbeket így foglalhatjuk össze. A papi/kultikus terminológia bevezetésének legfontosabb indoka abban jelölhető meg, hogy a Zsidóknak írt levél Jézus üdvözítő müvét áldozatbemutatásként és magát Jézust az újszövetség főpapjaként ábrázolja. Már korábban a páli teológia, sőt az abba be­épített egyházi tradíció is használt kultikus, áldozati terminológiát a megváltás, kiengesz­telés krisztusi művének megvilágítására.10 Ez a típusú szótériológia érte el tetőpontját a Zsidó-levélben, mely az áldozati teológiát kiegészíti Jézus papságának a teológiájával. Jé­zus áldozatát és papságát úgy mutatja be, mint amely lényegileg új, levezethetetlen az Ószövetségből, egyszerre jelenti az ószövetségi kultusz és papság kritikáját, megszünte­tését, de felülmúló beteljesítését is. A Zsidó-levél papi krisztológiája teremtette meg annak lehetőségét, hogy az egyházat papi népként (lPét 2,4-5; vö. Róm 12,1; Kiv 19,1-6), a Krisztus küldetésében járók egyházi szolgálatát pedig az II. század végétől kezdve egyre inkább papi szolgálatként értelmezzék.11 Ésszerű és teológiailag megalapozott volt a kö­vetkeztetés: ha Krisztus küldetése és üdvözítő műve leírható az Ószövetségből kölcsön­zött papi és áldozati terminológiával, ahogy azt a Zsidó-levél teszi, akkor a Krisztus szent hatalmával, tekintélyével, küldetésével és az Ö Szendéikének kegyelmével felruházott egyházi vezetők szolgálatára, akik Krisztust jelenítik meg az egyházi közösségben, szin­tén alkalmazható ez a nyelvezet. A püspökök és a presbiterek a Pap-Krisztus szolgáiként Krisztus papságát teszik jelenvalóvá. Teljesen érthető, hogy amíg a jeruzsálemi templom állt és benne az áldozatbemu­tatás folyt, nem alakulhatott ki az a törekvés, hogy a keresztény közösségekben létező szolgálatokat papi-kultikus módon értelmezzék. Az Ószövetségben a papi feladat a templom szent helyén áldozatot bemutató személyekhez kötődött. A templomi papság testi leszármazáson alapult (Lévi törzse, Áron családja), ami szintén nem volt átvihető az egyházi szolgálatot ellátókra a keresztény közösségekben. A templom lerombolásával azonban együtt járt az ószövetségi papság megszűnése is, ami lehetővé tette a papi-kulti­kus terminológia alkalmazását új tartalommal, az összekeverés és félreértés veszélye nél­kül. Miután e veszély elhárult, lehetőség nyílhatott arra, hogy az ószövetségi papságot és az áldozati kultuszt egyre inkább Krisztus és az egyházi szolgák küldetésének előképe­!! ként értelmezzék.12 A II. század közepétől kezdődően e fejlődéshez nagymértékben hozzájárult az a te­ológia, mely az eukarisztikus ünneplést Jézus áldozatának megemlékező megjelenítése­ként (anamnészisz) értelmezte. A II. század végétől a püspök alakja úgy jelenik meg, mint az áldozatbemutató Pap-Krisztus szolgája és reprezentánsa. Római Szent Hippolü- tosz Traditio apostolica c. műve jól tükrözi, hogy a harmadik század elejére az egyházi szolgálat fókusza Nyugaton immár az eukarisztia papi szolgálata. A püspökszentelési ima az uralkodó Lélek (pneuma hégemotiikon) erejét, hatalmát hívja le a szentelendőre, hogy az Atya dicsőségére „gyakorolja a legnagyobb papi méltóságot”, ajánlja fel a szent egy­ház adományait, jó illatú áldozati adományt mutasson be Istennek Jézus Krisztus által, a legfőbb papság Lelkének erejében elnyelje a hatalmat arra, hogy megbocsássa a bűnöket, 10 Vö. Jézus üdvözítő halála mint áldozat, in Mérleg 42 (2006/2—3), 203—227. 11 Ezt az értelmezést előkészíti már Római Szent Kelemen első levele a korintusiakhoz (Kr. u. 96), melyben pár­I huzamba állítja egymással, és bizonyos analógiát von a szerző az ószövetségi papság és a keresztény közösség szolgálatai között, amikor különbséget tesz „főpap”, „papok”, „leviták” és „laikus ember (azaz a néphez tartozó ember)” (IKel 40,5). Vö. Vanyó, L., Apostoli atyák, in Ókeresztény írók 3, Budapest 1980, 130. 12 Vö. Tarjányi, B., A papság az Újszövetségben, in Teológia XLI (2007/1-2), 86-92.----------------­T EOLÓGIA 2010/1-2 95

Next

/
Oldalképek
Tartalom