Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Puskás Attila: A papság teológiájának súlypontjai a II. Vatikáni Zsinat tanításában
E változás okai között első helyen minden bizonnyal az újszövetségi írások eredeti szóhasználatához való visszatérés szándéka állt. Amint ismeretes, az Újszövetség iratai nem használják a hiereusz kifejezést az apostolokra, az igehirdetőkre és a közösségek vezetőire. A fogalom egyedül Krisztus személyének és üdvözítő tevékenységének fenntartott s csak a Zsidóknak írt levélben (Zsid 5,6; 7; 8,4; 9,6; 10,11.21). Emellett az Újszövetség más írásai az Isten népe tagjainak és a Krisztus által megváltottaknak (Jel 1,6; 5,10; 20,6), illetve a hiereuszból képzett hieretumat elvont fogalomként Isten újszövetségi népének a megjelölésére használják (lPét 2,5; 2,9). A hiereusz (sacerdos) kifejezést sohasem alkalmazzák az egyházi szolgálat és a szolgálatviselők megnevezésére.7 Helyette az episz- koposz és a diakonosz mellett a preszbüterosz kifejezéssel találkozunk a keresztény közösségek vezetőinek illetve tisztségviselőinek a megnevezésére.8 A sacerdos szó használata az egyházi hivatalviselőkre bizonyos félreértésekre is okot adhat. Egyfelől azzal a veszéllyel járhat, hogy elhomályosodik a Zsidóknak írt levél tanítása arról, hogy maga Jézus az újszövetség papja/főpapja, aki egyszer s mindenkorra szóló áldozatával megváltott bennünket. Másfelől a sacerdos/hiereusz szó alkalmazása, mely az ószövetségi kultikus áldozati gyakorlatot vezető levitikus papságra és a pogány papokra volt használatos, elfedheti Jézus áldozatának és főpapságának eredeti és egyedülálló jelentését. Jézus nem egy kultikus rítus értelmében mutatott be áldozatot, hanem önmagát adta szeplőtelen áldozati adományként az Atyának a mi üdvözlésünkre.9 E félreértések veszélyeire a reformáció kritikája figyelmeztet. További oka lehet a zsinati szóhasználat változásának, hogy a sacerdos szó alkalmazása azzal a veszéllyel járhat, hogy éppen az ószövetségi minták egyoldalú értelmezése következtében eleve leszűkítheti az egyházi szolgálat tartalmát a pusztán kultikus tevékenységre. Ezzel szemben az újszövetségi preszbüterosz/presbyter kifejezés jelentésköre magában foglalja az igehirdetői és a közösségvezetői tevékenységet is. Végül a sacerdos szó önmagában nem tudja kifejezni a püspök és a pap közötti különbséget, hiszen mind a püspök mind a pap sacerdos, Krisztus egyetlen sacerdotiumának részese a tradíció szerint. A presbyter ezzel szemben olyan kifejezés, mely már a megnevezéssel megkülönbözteti az egyházi rend második fokán álló papot az egyházi rend teljességét hordozó episzkoposztól. Mindezek után érthető, hogy a II. Vatikáni Zsinat előnyben részesítette a presbyter szót a sacerdosszal szemben. Ugyanakkor a Zsinat nem mondott le a sacerdos szó használatáról sem, s ezzel jelezte, hogy lehetségesnek, jogosnak és kívánatosnak tartja ennek a kifejezésnek az alkalmazását az egyházi rend második fokán álló papokra. Az egyház li-. turgikus és teológiai tradíciójában a hiereusz/sacerdos elnevezés már korán, a II—III. száPUSKÁS ATTILA II A papság teológiájának súlypontja a II. Vatikáni Zsinat tanításában fordul elő. A presbyter (presbyteri, presbyterium) a LG-ban 11-szer, a PO-ben 137-szer, az AG-ben 8-szor jelenik meg. Az OT a SC-mal együtt kivételt jelent a zsinati szövegek sorában, mivel mindkettőben csak a sacerdosszal találkozunk, az OT-ban 4-szer (ugyancsak 4-szer a sacerdotalisszú), a SC-ban 9-szer. Ez utóbbi arra utal, hogy a pap liturgikus, megszentelői tevékenységének leírásához a sacerdos kifejezést találták megfelelőbbnek. Figyelemreméltó tény az is, hogy a CD-ban többször fordul elő a sacerdos (18-szor) mint a presbyter (7-szer). 7 Vanhoye, A., II sacerdozio regale, in Vanhoye, A.-Vanni, U., II sacerdozio della nuova alleanza, Milano 1999, 65—84. Természetesen az újszövetségi írások a kifejezést használják az ószövetségi papokra, főpapokra (Mt 8,4; 12,4.5; Mk 1,44; 2,26; Lk 1,5; 5,14;Jn 1,19; ApCsel 4,1; 6,7) és egy alkalommal a pogány kultusz papjára (Ap Csel 14,13). Vö. Vecchia, F. d., Quando e perché i ministri della communita cristiane diventano „sacerdoti", in Minis- teropresbiterale in transformazione, Quademi teologici 15, Brescia 2005, 29-50, itt: 29. 8 Vö. uo. 29-50. 9 Vanhoye, A., II sacerdozio regale, in VANHOYE, A.-Vanni, U., II sacerdozio della nuova alleanza, Milano 1999, 45-64. 94 TEOLÓGIA 2010/1-2
