Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - Lukács László: Schütz Antal
LUKÁCS LÁSZLÓ Schütz Antal Schütz Antal a két világháború között egy nagy piarista nemzedék egyik tagja volt. Elegendő a mindnyájunk által ismert Sík Sándoron kívül a piarista szerzetesközösség belső életét megújító Zimányi Gyulára, a liturgikus megújulásban úttörő szerepet játszó Halamka Gyulára vagy a kultúrpolitikus Kornis Gyulára, Klebelsberg Kunó államtitkárára utalni — de még tucatnyi nevet sorolhatnék, akiket munkásságuk országosan ismertté tett. Schütz Antal autodidaktának nevezte önmagát. Nem álszerénységből, hiszen a magyar nyelvet és a teológiát is szinte a semmiből kiindulva kellett elsajátítania. Sváb anyanyelve mellett magyarul csak diákkorában tanult meg, a teológiával pedig csupán a budapesti egyetem teológiai fakultásán folyó, akkoriban igen szegényes képzés keretében találkozhatott. „A hittudományi kar éppen akkor a mélyponton volt, s ezt nagyon megsínylettem”, iga önéletrajzában. „A magyar teológiai oktatás még mindenestül a jozefinizmus vágányain járt: [...] a gépiesen egymás mellé állított tárgyak közt a dogmatika a rendszer szerves egészéből kiszakítva, bölcseleti előkészítés nélkül gyökértelenül tengődött.”1 Ebből a szűkösségből Schütz Antal két kivételes személyiség segítségével tört ki. Matthias Joseph Scheeben az új utakat kereső dogmatikára vezette el, Prohászka Ottokár pedig a teológus eszményét mutatta meg számára. Róla írva saját teológus ideálját fogalmazta meg: „Isten, mégpedig a kinyilatkoztatás Istene, aki a teremtés útján, és mérhetetlenül fenségesebben a kinyilatkoztatásban, Jézus Krisztus, az egyház, a kegyelem útján a világosságra és életre szomjas embereket mind hívja a Szentháromság örök élet- közösségébe: ez az iránypont, amely felé konvergál Prohászka minden gondolatszövése, minden írása.”2 Schütz Antal élete és munkássága átmeneti korba esett, mind a teológia, mind' az egyház életében. Az I. és a II. Vatikáni Zsinat között élt és alkotott; az iskolás teológiákat követve írta meg dogmatikáját, de kritikus szemmel figyelte a neoskolasztikát, és az újat kereső irányzatok között építette föl saját teológiai rendszerét. Meglátása szerint „a hittudomány a század fordulóján mindenestül kievezett a 18. századi felvilágosodás holt vizeiről a nyílt tengerre, s duzzadt vitorlákkal, jó szélben, biztató auspiciumokkal haladt előre”.3 Optimizmusa töretlen maradt minden megtorpanás és nehézség ellenére is. 1 Schütz, A., Prohászka pályája, in Prohászka Ottokár összes művei XXV., Budapest 1929, 41. 2 Uo. 6. 3 Uo. 150. 210 TEOLÓGIA 2010/3-4 * XLÍV {2010) 210-212
