Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 1-2. szám - Kránitz Mihály: A Keresztény Egységtitkárság ötven éve - 1960-2010
KRANITZ MIHÁLY ■ A Keresztény Egységtitkárság ötven éve. 1960-2010 „És íme, a világnak hozzánk legközelebb álló köre, amely magában foglalja mindazokat, akik nevüket Krisztustól kapták. Ezen a területen már megnyílt az „ökumenikusnak” nevezett párbeszéd; és részben már pozitív irányú kezdeti szakaszban halad. Sok mondanivalónk lenne erről az összetett és kényes témáról, de gondolatmenetünk itt nem fejeződik be. Itt most csak arra szorítkozunk, hogy utaljunk néhány, már ismert dologra. Szívesen tesszük magunkévá a következő alapelvet: Mindenekelőtt hozzuk felszínre azt, ami bennünk közös, mielőtt feltárnánk azt, ami minket szétválaszt. Ez jó és gyümölcsöző téma párbeszédünk számára. Készek vagyunk ennek szívélyes folytatására. Sőt többet mondunk: készen állunk sok véleménykülönbséget - amelyek a hagyományra, a lelkiségi formákra, az egyházi törvényekre, a kultuszra vonatkoznak - tanulmányozás tárgyává tenni, hogy a tőlünk még elszakadt keresztény testvérek jogos kívánságaira válaszolni tudjunk. Nincs ugyanis hőbb vágyunk annál, minthogy őket a hit és szeretet tökéletes egységében ölelhessük át. Azonban azt is meg kell mondanunk, hogy nem áll hatalmunkban átlépni azokat a határokat, amelyeket a hit sérthetetlensége és a szeretet követelménye állított fel számunkra. Félő, hogy e tekintetben bizalmatlanság és szembe- helyezkedés következik be. De most, amikor a katolikus egyház eltökéli magát arra, hogy Krisztus egyetlen aklát visszaállítsa, nem szűnik meg okosan és minél körültekintőbben eljárni. Szüntelenül rá fog mutatni arra, hogy azok a kiváltságok, amelyek miatt az elszakadt testvérek még mindig távol vannak, nem a történelmi nagyravágyás vagy egy képzeletbeli teológiai gondolatok gyümölcsei, hanem Krisztus akaratából erednek, és ha helyesen értelmezzük azokat, észrevesszük, hogy mindenki számára jótéteményt jelentenek, a keresztény egységet, a közös szabadságot és a közös keresztény teljességet szolgálják; a katolikus egyház sohasem lankad, hogy az imádságra, a bűnbánatra és az óhajtott kiengesztelődésre alkalmassá és méltóvá tegye magát. E dolog tekintetében lelkünket fájdalom tölti el látva, hogy pontosan minket, akik a kiengesztelődés pártján állunk, sok, az egységtől elszakadt testvérünk akadálynak tekint a primátus tisztsége és a joghatóság miatt, amit Krisztus adott át Péter apostolnak, és amit mi tőle örököltünk. Néhányan vajon nem azt hangoztatják, hogy ha a pápa primátusát eltávolítanánk, a katolikus egyháztól elszakadt egyházakkal való egyesülés sokkal köny- nyebb lenne? Kérjük elszakadt testvéreinket, lássák be az ilyen feltételezés tarthatatlanságát, nemcsak azért, mert pápa nélkül a katolikus egyház megszűnne az lenni, ami, hanem azért is, mert ha Péter legfőbb, hatásos és döntő pásztori hivatala hiányozna Krisztus egyházából, az egység is szétbomlana. Akkor hiába keresnénk a Krisztus által létrehozott hiteles egyetlen elv behelyettesítésére elveket, mert akkor „annyifelé szakadna az egyház, ahány papja van”, írta joggal Szent Jeromos (vö. Dial. Contra Luciferianos, n. 9. PL 23, 173.). Szeretnénk emlékeztetni arra is, hogy a szent egyháznak ez a központi alapzata nem jelent gőggel telt hatalmat és emberi uralmat, hanem a segítés, a szolgálat és a szére- tet elsőbbségét. Nem üres szónoklat, amikor Krisztus helytartójának az „Isten szolgáinak szolgája” címet tulajdonítják. Ezek a mi párbeszédünk főbb vonalai, mielőtt testvéri beszélgetésben folytatódna tovább az imádság és a remény kiáradásában a Mennyei Atyával való beszélgetés. Örömmel és bizalommal állapíthatjuk meg, Tisztelendő Testvérek, hogy a különvált keresztényeknek ez a változatos és széles köre teljesen át van hatva attól a szellemi vembre 2009), in Notiziario 58 (2009), 28, és Maffeis, A., Significato e attualitä dell’enciclica Ecclesiam Suam, in No- tiziario 47 (2004), 27-31. VI. Pál és az Egységtitkárság kapcsolatáról lásd: Bea, A., Ökumenische Bilanz. Papst Paul VI. an das Einheitssekretariat, Herder, Freiburg 1967. 20 TEOLÓGIA 2010/1-2
