Teológia - Hittudományi Folyóirat 44. (2010)
2010 / 3-4. szám - Puskás Attila: Schütz Antal, a dogmatikus
Schütz Antal, a dogmatikus 8 PUSKAS ATTILA kai szintézisnek kellene rátenni a koronát a teológia fölemelkedésére és jelezni a csúcspontra való eljutást. Vajon ez megtörtént-e? Tagadhatatlan, hogy bizonyos fokú szintéziseket kihozott magából a 20. század felfelé ívelő teológiája. A zsinati teológia abban az értelemben szintézisként fogható fel, hogy a liturgikus, biblikus és patrisztikus megújulási mozgalmak eredményeinek összetételeként született meg, mely összetételnek, szün-thészisznek a vezérelve az Egyház titka, mint a Szentháromságban gyökerező kommúnió, Isten népe és Krisztus testének misztériuma volt. Ez a zsinati szintézis azonban nem kívánt a szó szoros értelmében spekulatív szintézis lenni, melynek az a feladata, hogy minden teológiai témát átfogó, a hitigazságok összességét felölelő egy középpontú koherens egészet alkosson. A zsinat utáni időszakban teológusok csoportjai alkottak ugyan szintéziseket dogmatikai kézikönyvek, sorozatok formájában, többek között ilyen a Mysterium Salutis, a Neue Summe Theologie, a Glaubenszugänge, a Corso di Teológia, az Amateca kiadónál megjelenő Katolikus Teológiai Kézikönyvek sorozat vagy a magyarul is megjelent A dogmatika kézikönyve, ám kérdéses, hogy ezek mennyiben felelnek meg a spekulatív szintézis követelményeinek (egységes vezérelv, egy középponti hittartalom körüli elrendezése a hitigazságoknak, egységes filozófiai háttér). Születtek egy-egy szerzős vagy szerzőpáros által írt szintézisek is kézikönyvek formájában, pl. Előd István, Gál Ferenc, Gerhard Ludwig Müller, Leo Scheff- czyk és Anton Ziegenaus vagy Otto Hermann Pesch dogmatikája. Ezek a munkák azonban többnyire csak közvetítésre vállalkoznak, az eredeti szempontok jórészt hiányoznak belőlük. Végül találkozhatunk eredeti, egyéni szintézisalkotásokkal is, mint pl. Hans Urs von Balthasar monumentális Trilógiája vagy Bruno Forte Simbolica Ecclesiale című teológiai sorozata. Ez utóbbi munkák noha átfogó és a filozófiával élénk párbeszédben álló eredeti és szintetizáló művek, mégis, legalábbis kérdéses, hogy rendelkeznek-e a kellő spekulatív erővel. Erre a kérdésre az elvárások függvényében valószínűleg egészen különböző válaszok fogalmazódnának meg. Mindezek fényében azt kell mondanunk, hogy a Schütz által elképzelt spekulatív szintézis, mely összemérhető lenne Szent Tamás Summájával, még várat magára. Hogy ez egyáltalán manapság lehetséges-e, az további kérdés. Mindenesetre a zsinati teológusok nagy nemzedéke után ma, amikor hozzájuk fogható nagyformátumú teológussal aligha találkozhatunk, még kisebb az esélye egy ilyen átfogó mű megalkotására. „Virágzást nem lehet erőltetni.” — mondja Schütz.39 De azt is hozzáteszi: „Minthogy azonban egy kor egyetemes szellemi életfoka és nagyjai között titokzatos összefüggés van, ezért lehet imádságos, alázatos, nagy föladatokat ölelő szent vágyakozással kérni Istentől a Krisztusban nagyokat. A hittudomány pedig gondoskodhatik arról, hogy a múlt nagyjainak élő megbecsülésével segítsen megteremteni azt a légkört, melyben ki tud fejlődni, ami igazi nagyságra van hivatva.”40 39 Schütz, A., A hittudomány jelen fázisa és föladatai, 172. 40 Uo. 160. TEOLÓGIA 2010/3-4 189
